2018. február 7., szerda

Szakácskönyv az élethez

Ismét elkezdtem írogatni, remélem nem év eleji felbuzdulás. Hogy nem csak a magam és a Konyhatündér című havilap olvasóinak örömére legyen, folytatásokban itt is közzéteszem.

Szakácskönyv az élethez
1. rész


Rettenetes dugó volt a belvárosban. Egymás hegyén-hátán araszoltak az autók az álmos őszi kora délutánban. A napfényben Kolozsvár szinte életre kelt, ragyogtak a homlokzatok és alattuk a modern kort hirdető kirakatok. Zoé nagyon sajnálta görcsbe merevedő bal lábát, ahogy a kuplungon balettezett, benyomta, kiengedte, aztán ismét. Most már egészen biztos volt benne, hogy nem ezt a magas sarkú szandált kellett volna felvenni, még akkor sem, ha olyan szépen ívelt karcsú lába lett tőle. Különben is kinek akarna ma tetszeni? Utált vezetni, akármilyen cipőben, zavarta a sok kar meg kapcsoló, meg a forgalom többi résztvevője, akik sosem úgy haladtak, ahogy az ember számított rá, dugóban pláne. A vezetésnél jobban már csak a parkolást utálta, már persze, ha talált helyet valahol, ami elég tágasnak bizonyult a tudományához. Most nem is akart erre gondolni, pedig még hátravan… Lefoglalta, hogy az anyjára haragudjon. Hogy miért is? Hosszú a bűnlajstrom… Leginkább az zavarta, hogy még mindig irányítani akarja az életét. Mint egy megállíthatatlan pitbull, úgy vetette rá magát a történésekre, kiszimatolva a lehetőségeket, hogy beleszóljon. Hiába költözött fel a nagyvárosba, hiába vállalt felelősségteljes állást, az anyja képtelen elfogadni, hogy nincs szüksége pátyolgatásra. Hogy egyedül is boldogul. Legutóbbi húzása az volt, hogy beíratta egy főzőtanfolyamra .Ez volt az ajándéka a nagyvárosi élethez. Mert szerinte egy rendes nőnek tudni kell főzni, persze csak amellett, hogy szó szerint idézve a kedves mamát  „magán tartja a bugyiját”. Ez lefordítva annyit tesz, hogy nem bocsátkozik felelőtlen kalandokba sem idegen sem ismerős férfiakkal.
-Ne aggódj, anyu, még csak nem is beszélgettem mostanában pasival…- motyogta maga elé Zoé, miközben az ajkát rágcsálta. Még pár perc és ott kéne lennie a megadott címen. Atyaég! Főzőtanfolyam! Nem érezte magát odavalónak, soha életében nem merészkedett be a konyhába, maximum egy pohár vízért.
Hirtelen belendült a sor, egész jól lehetett haladni, Zoé csak úgy suhant, valamivel gyorsabban, mint a gyalogosok a járdán. Már csak a Szent Mihály templom előtti teret kellett megkerülnie és befordulhat az Agapéhoz vezető szűk kicsi utcába, ami mindig is a kedvence volt a városban, mert kedvenc könyvesboltja is itt volt, egyetemi évei alatt gyakran húzódott be ide olvasgatni, amikor volt rá ideje. Kellő időben sikerült sávot váltania, befordulni az utcába és észrevett egy szabad parkolóhelyet is. Index, már majdnem be is állt, amikor egy autó balról elé vágott és lecsapott az üres helyre, ami elég bravúros teljesítmény volt ebben szűk utcában. Rendes körülmények között Zoé továbbállt volna, de  most nem volt abban a lelkiállapotban, hogy nagyvonalú legyen. Beállt az autó mellé, benyomta a vészjelzőket, majd kiszállt és felkészült a konfrontációra. A leparkolt Hyundaiból egy férfi szállt ki, mustár sárga öltönyben, amihez papucscipőt és széles vigyort viselt. Lazán végigsimított a haján és az elé toppanó lány arcába bámult.
-Szép parkolás! – sziszegte Zoé a fogai között, karba tett kézzel nyomatékosítva nemtetszését, még topogott is hozzá az egyik lábával.
A férfi tovább vigyorgott, közben tetőtől-talpig végigmérte a lányt, aki érezte, hogy a hja tövéig elpirul.
-Kösz! – mondta végül hanyagul a férfi és le akart lépni, de Zoé fenyegetően újra elé lépett. A helyzet komolyságát némileg kompromittálta, hogy feltámadt a szellő és a lány könnyű virágmintás ruháját magasra lebbentette. Emiatt karba tett kezét le kellett engednie, hogy a szoknyáját elkapja.
- Nem érem be ennyivel!- folytatta még mérgesebben Zoé. – Fogja a koszos autóját és kiáll a helyemről!
A pasi csak legyintett  és elsétált. A lány érezte, ahogy felmegy benne a pumpa, mert a világon semmi sem hozta dühbe jobban, mint amikor rálegyintenek.
- Hé! – kiáltott a férfi után, magasba lendítve a karjait, talán egy leheletnyivel magasabb hangon, mint ahogy szerette volna. – Azonnal jöjjön vissza! Nem hallja?
A pasi nem áll meg, de visszafordult egy pillanatra és még mindig vigyorogva integetett, majd ruganyos léptekkel elsietett, csúfolódva ringatva a hátsóját, amiről nem lehetett nem észrevenni, mennyire formás.
- A fenébe! – toppantott a lány, eltakarva a szemét. – Nem vagyok normális! A fenébe, a fenébe, a fenébe! – hajtogatta, miközben bevágódott az autójába, és a forgalom többi résztvevőjének dühös tülkölése közepette elhajtott. Jó tíz percig keringőzött a környéken mire be tudott állni valahová. Az utolsó pillanatban esett be a terembe, ahol a főzőtanfolyamot tartották.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Csirkehúsos karfiol

Ilyenkor nyáron van szezonja a frissen roppanós karfiolnak, ami tulajdonképpen egy tökéletes szépségű, ízével is örömet adó virág. Én nagy...