2014. november 11., kedd

Csirkehúsos túrókrém


A túró már nagyon régen az emberiség kedvenc alapanyagai közé tartozik. A történetírók szerint már a görögök és a rómaiak is szívesen fogyasztotték, sőt Egyiptomban is ettek a túróhoz hasonlót. Bár az előállítási mód nagyjából ugyanaz, alapjában véve ahány ország, annyi túró. Vannak nagyon híres túrók is, mint például az olasz ricotta. Mi itt Erdélyben szeretjük és sokféleképpen felhasználjuk a túrót. Egyik klasszikus forma a kőrözött, amikor reszelt hagymával és pirospaprikával kavarjuk ki. Persze itt is lehet variálni, naná, hogy  meg is tettem.Ez az egyik eredmény.


Csirkehúsos túrókrém


Hozzávalók 4 személyre: 10 dkg füstölt túró, 10 dkg  csirkemell, 1 kisebb fej lilahagyma,1 kisebb fej hagyma, kevés olaj,  1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld, 1 dl tejföl, só, bors, pirospaprika.

Elkészítése: A hagymát apróra vágjuk, forró olajban megdinszteljük, beletesszük a felkockázott csirkemellet, sózzuk, borsozzuk, meghintjük pirospaprikával, majd kevés vizet aláöntve fedő alatt puhára pároljuk. Hagyjuk kissé hűlni, beletesszük a késes aprítóba, hozzáadjuk a megtisztított, feldarabolt lila hagymát, a füstölt túrót, a petrezselyemzöldet, a tejfölt és alaposan összedaráljuk. Nem baj ha nagyobb hagyma és húsdarabok maradnak benne. Teljes kiőrlésű kenyérrel tálaljuk.

2014. november 10., hétfő

Gomba vadasan


Ősszel kínálja igazán kincseit az erdő. Aki ügyes gombát is találhat, ilyenkor lelhetünk például fatörzsgombára, ami a gombás zakuszka egyik kitűnő alapanyaga lehet, de elkészíthetjük ebédre is. Hogy tartalmasabb, laktatóbb legyen egészítsük ki néhány zamatos zöldséggel.


Hozzávalók 4 személyre: 2 sárgarépa, 2 petrezselyemgyökér, 1 szelet zeller, 15 dkg fatörzsgomba,1 fej hagyma, 0,5 dl olaj,  1 teáskanál szárított, morzsolt petrezselyemzöld, 4 babérlevél, 2 evőkanál liszt, 1 dl tejföl.
Elkészítése:
1. Egy serpenyőben az olajat felforrósítjuk, megdinszteljük benne a megtisztított, apróra vágott hagymát.
2. A zöldségeket megtisztítjuk, lereszeljük, majd a hagymához adjuk.
3. Ízesítjük sóval, borssal, szárított petrezselyemmel, beletesszük a babérlevelet, felöntjük 1 dl vízzel és puhára főzzük.
4. Beletesszük a megtisztított, megmosott, lecsorgatott gombát, jól összekavarjuk és 15-20 percig tovább pároljuk.
5. A tejfölt kikavarjuk a liszttel.
6. A lisztes tejföllel besűrítjük a zöldséges gombát.

Párolt rizzsel tálaljuk.

2014. november 7., péntek

Póréhagymás, zöldséges rizses hús


Van, amikor az egyszerű a nagyszerű!

Póréhagymás, zöldséges rizses hús


Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg rizs, 25 dkg csirkemell, 10 dkg póréhagyma, 1 kisebb sárgarépa, 1 kisebb petrezselyemgyökér, 1 szelet zeller, 5 dkg vaj, só, bors, ételízesítő.

Elkészítése: A vajat felolvasztjuk egy lábasban és rászórjuk a megmosott, felkarikázott pórét, jól megpároljuk. Hozzáadjuk a felkockázott húst és a megtisztított, lereszelt zöldségeket, összesütjük kissé, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, ételízesítővel ízesítjük. Beletesszük a rizst, kétszeres mennyiségű vízzel felöntjük és csendes lángon, fedő alatt puhára főzzük. Friss petrezselyemzölddel díszítve tálaljuk.

Paradicsomos szelet

Paradicsomos szelet Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet szalonna, 4 szelet tarja, 4 evőkanál paradicsompüré, 8 cikk fokhagyma, só, bors,...