2011. május 11., szerda

Erdélyi meggyleves



Ez a hét a levesek jegyében zajlik, meg a szabadfogású főzés (fogd, ami van, készíts ételt belőle) égisze alatt.
A leveseket eszem, az újabb fogásokon meg jár az eszem. Jó, mi?
A meggyleves nálunk a családban (a Fórisoknál, ahol lánykoromban voltam anyakönyvezve) szent állat. Mint a tehén Indiában. Nem nyúl hozzá senki. A meggyet leginkább meggypálinka formájában agreáljuk, de ha meggy nincs, jó a pálinka is.
Van egy jó sztori is arról, hogy a szüleim egyszer vendégségbe mentek. Apám természetesen, mint született Fóris, nem szerette a meggylevest, anyám még csak-csak elvolt vele valahogy. Szóval vendégség, meggyleves, az én jól nevelt apám megeszegette a meggylevest, mert nem akarta megsérteni a háziasszonyt, aki mellesleg, ha jól emlékszem anyám valamelyik barátnője volt. Ebéd után megkérdezték tőle:
- Na, Feri, milyen volt a meggyleves? Erre az én jól nevelt apám mit válaszolhatott volna mást, mint azt, hogy nagyon finom.
Másnap az egész társaság egyebet kapott ebédre, apámnak félretettek egy kis meggylevest.
Sajnos már régóta a mennyben eszegeti a meggyleveseket az én jól nevelt apám.
Én meg már régóta nem vagyok Fóris, tehát letérhetek a családom által kitaposott kulináris ösvényről, legalább is, ami a meggylevest illeti, ami az egyik kedvencemmé vált. De nem főztem eddig még soha. Anyósom főzte nekem. (Lehet, hogy jól neveltségemet az apámtól örököltem? Vagy inkább mindkettőnket anyám nevelt...)
Igazából meggyszószt főztem főtt marhahúshoz, ami a júniusi Erdélyi konyhában lesz olvasható. De egy kicsit sok lett, így elhatároztam, fazont váltunk és meggyleves lesz belőle.
Nagyon egyszerű elkészíteni, ha befőttet használunk, húsz perc az egész.

Meggyleves, erdélyi módra

Már az elején leszögezem, hogy az igazi meggyleves erdélyi módra hússal készül. Nem cukorral és tejszínhabbal, hússal, melegen. Az édes változatra azt mondanám, mint Tigris a mézre: nyilem-nyalom dolog.

Egy meggybefőtt felét kimagoztam és egy kis lével, fél pohár vörösborral, meg négy szelet darabokra tört kenyérrel odatettem főni. Tíz percig főztem, majd botmixerrel pürésítettem. Cukorral, őrölt borssal és ételízesítővel ízesítettem, feltöltöttem marhahúslevessel, felfőztem és a maradék meggyet visszatettem bele. Az az érdekes benne, hogy édes is, meg sós is meg a borstól egy kicsit csípős is. Friss meggyből még finomabb, annyi különbséggel, hogy a főzési idő egy kicsit hosszabb. Frappáns megoldás lehet, hogy a friss meggyet egy kicsit előfőzzük.

Utóirat: a kölcsönkért szuper fényképezőgéppel ugyanolyan trutyi képeket készítettem, mint a telefonommal. Következtetés: a hiba nem a készülékben van... Le is törölöm a majd lista ("majd megvesszük, ha lesz pénzünk") első pozíciójából a fényképezőgépet, átveszi a listavezető helyet a késkészlet (amit vészszükség esetén önvédelmi célokra is lehet használni).

1 megjegyzés:

  1. az utóirattal tökéletesen egyetértek. én sem veszek fényképezőt, már csak azért sem, mert a bugyuta álművészkedős fényképezést, és a családi fényképezéseket is utálom:D az én kezemben lenne a legnagyobb képmutatás:D mellékesen én sem bírok belőle jobbakat kicsiholni, mint a telefonomból...

    VálaszTörlés

Paradicsomos szelet

Paradicsomos szelet Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet szalonna, 4 szelet tarja, 4 evőkanál paradicsompüré, 8 cikk fokhagyma, só, bors,...