2011. november 27., vasárnap

Szegedi halászlé


Nemrég a szegedi halászlé hazájában jártam egy Határtalanul projekt keretében, melyben a mi iskolánk és a szegedi Hansági Ferenc Szakiskola vesz részt. Úgy illik rám ez a projekt, mint egy kesztyű, hiszen az a célja, hogy a két iskola gyerekei összegyűjtsék a saját környékükön fellelhető hagyományos ételek receptjeit. Az első körben mi kóstolgattunk Szegeden, persze a halászlé nam maradhatott ki a felhozatalból. Egy kicsit félve kóstoltam, mert nem vagyok nagy rajongója a halnak, de végül háromszor!!! vettem és nagyon ízlett. Bár nem én főztem, íme a recept. Nagyon ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki, bár a legjobb lenne elmenni Szegedre és a Halászcsárdában megkóstolni.

Szegedi halászlé
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg vegyes hal (ponty, keszeg), halbelsőség (ikra, tej), 3 nagy fej hagyma, 2 evőkanál szegedi pirospaprika, 2 db zöldpaprika, 1 db paradicsom, 2 evőkanál zsír, cseresznyepaprika, ízlés szerint só

Elkészítése: Az apróra vágott hagymát a zsíron megpároljuk, hozzáadjuk a hal csontjait, a fejeket, uszonyokat és a kisebb halakat, belerakjuk a zöldpaprikát, paradicsomot, megsózzuk, megszórjuk pirospaprikával és jól összeforraljuk. Amikor rotyogni kezd, feltöltjük vízzel és 45 percig egyenletes tűznél főzzük. Amikor lejárt a főzési idő, összetörjük és szitán átpasszírozzuk. Ez a lé lesz az alaplé. Az alaplevet visszatesszük a tűzre, felforraljuk és beletesszük a kicsontozott, bevagdalt haldarabokat. Újabb 45 percig főzzük. Jó sok csípős (ahogy ott mondják erős) paprikával tálaljuk. Legjobb, ha a csípős paprika krémet külön tálaljuk, hogy mindenki maga állíthassa be a csípős íz intenzitását.

Nagyon finom!!!

Paszulyos pizza


Szemmel láthatóan még mindig a paszulynál vagyok leragadva, bár a kételyek eloszlatása végett szeretném megjegyezni, hogy egyebet is eszünk. A valóság az, hogy most ezzel a témával kísérletezek legszívesebben, a pizzára is rákerült nemrég és nagyon szerettük.

Paszulyos pizza

Hozzávalók 4 pizzához: 50 dkg liszt (lehet fele-fele arányban fehér és teljes kiőrlésű), 1 csomag instant élesztő (olyan, amit nem kell feloldani, mehet egyenesen a lisztbe), 1 teáskanál szárított bazsalikom. 2 evőkanál olaj, 1 mokkáskanál só, 1 bögre langyos víz. Feltétnek: 1 üveg paszulyos zakuszka, 25 dkg sonka, 15 dkg reszelt sajt
A paszulyos zakuszka hiányában: 1 doboz hámozott paradicsom konzerv, 1 doboz babkonzerv, só, bors

Elkészítése: A lisztet tálba szórjuk és beletesszük az élesztőt, a sót majd jól összekavarjuk. A langyos víz hozzáadagolásával megdagasztjuk. Mikor kész, rászórjuk a bazsalikomot, rátöltjük az olajat és jól összegyúrjuk. Ezt követően hagyjuk megkelni. A megkelt tésztát átgyúrjuk, 4 kis cipóra osztjuk. Kinyújtjuk az első cipót, egy kerek formába simítjuk, Megkenjük zakuszkával, megszórjuk csíkokra vágott sonkával, negyed órán át forró sütőben sütjük. Kivesszük, megszórjuk reszelt sajttal és újabb 5 percre visszatesszük a sütőbe. Mind a négy cipóval így járunk el.
Kerek formák hiányában 2 tepsit is használhatunk, akkor a tésztát kettőbe osztjuk.
Ha nincs zakuszkánk: a paradicsomkonzervet összeturmixoljuk, sóval, borssal fűszerezzük és hozzáadjuk a lecsorgatott babot.
Az összeturmixolt és fűszerezett paradicsomkonzerv kitűnő pizzaszósz.

2011. november 8., kedd

Paszuly - minden mennyiségben


Állítólag a szervezetünk érzi, mire van szüksége. Nos, az enyémnek most paszuly kell. Azt mondta egyszer egy kollégám, hogy az agynak foszforra van szüksége és a paszulyban sok van. Minden bizonnyal az agyam az utolsókat rúgja... maradék erejével ezt sikítja: paszuly!!!!!!!!!
Egy csomó mindent sütöttem a hét végén, de rá se bírok nézni. Még szerencse, hogy van vésztartalékban egy kis paszuly is. A nagy kedvenc a főzelék, amit a tesóm egyszer megálmodott, legalább is ezt állítja. Szerencsére megosztotta velem a receptet, egy kicsit felturbóztam és azóta ott szerepel a családi menüben. Az a jó ebben az ételben, hogy konzerválni is lehet: lezárt üvegekben negyed órán át dunsztolom, hónapokig eláll a kamrában, csak le kell kapni a polcról.
Szerintem már itt van a blogomon a recept, lusta vagyok keresni... De ma ez volt az ebéd, jó sok fekete retekkel, ami még hasznosabbá teszi a szervezet számára.
Az a legjobb ebben a paszulyban, hogy a hideg őszi éjszakákon fűtőanyagként is működik... ha bírjuk a szagot...

Paszulyfőzelék

Hozzávalók: 25 dkg paszuly, 1 db. füstölt csülök, 1 fej hagyma, 3 babérlevél, só, bors, őrölt bazsalikom, 1 nagy pohár paradicsomlé.
Elkészítése: A paszulyt egy éjszakára beáztatjuk. Másnap letöltjük róla az áztatóvizet, kuktába tesszük, belerakjuk s csülköt is, feltöltjük vízzel, megsózzuk és a kuktát lezárva fél órán át főzzük. A bolti paszullyal vigyázni kell, mert hamar szétfő. A levét letöltjük. Hogy ne menjen kárba, én mindig készítek egy kis levest is. A hagymát forró olajban megdinszteljük, rátesszük a feldarabolt csülköt, majd jól összerotyogtatjuk. Hozzáadjuk a paszulyszemeket, feltöltjük paradicsomlével, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a babérlevelet és a bazsalikomot. Csendes lángon jól összerotyogtatjuk. csak másnap esszük meg, hogy jól összeérjenek az ízek. A hűtőben is eláll egy jó darabig.

2011. november 7., hétfő

Krémsajt


Imádok Tescózni!!! Ahányszor Magyarországra megyünk, ki nem hagynám. A magyar termékek vonzanak leginkább: cérnametélt, Baba tusfürdő, Boszorkánykolbász és a megunhatatlan Medve sajt. Sajnos mifelénk kevés magyar termék kapható, én meg ritkán utazom a határon túlra. A medve sajtban a kedvencem a hagymás, más gyártók nem is készítik ezt a változatot. Gondoltam hát egy merészet és nagyot: előállítom az én saját Medve sajtomat. Annál is inkább, hogy egy kedves ismerős család, akiknek a gyerekeit ingyen és bérmentve megtanítottam r hangot pörgetni, hálából hetente kétszer bio tehéntejjel ajándékoz meg. Nos, a 2 liternyi tejet szépen befőttes üvegekbe töltöttem (be kell szereznem sürgősen néhány tejalvasztó cserépköcsögöt), hagytam megaludni, leszedtem róla a tejszínt, krumplileves sűrítéséhez elhasználtam. ( Na az sem volt semmi, fokhagymás-tejszínes krumplileves, csirkemellcsíkokkal, sajnos nem fotóztam le!!!!!!!!). Az aludtejet felfőztem, 3-4 percig hagytam lobogni, majd levettem a tűzről, kicsit hagytam hűlni és egy nagyon sűrű szűrőbe öntöttem. Hagytam másnapig lecsorogni. Nagyjából negyed kg-nyi túrót nyertem. Ebből készítettem a krémsajtomat.

Krémsajt

Hozzávalók: 25 dkg túró, 1 mokkáskanálnyi szódabikarbóna, 1 tojás sárgája, 1 csipetnyi só, 10 dkg vaj, tejföl
Az ízesítéshez: sonka, lucernacsíra, hagyma
Elkészítése: A hozzávalókat, a tejföl kivételével egy habüstbe tesszük és hagyjuk állni 1-2 órán keresztül. Ezt követően gőz fölött 15 percig kavargatva felolvasztjuk a túrót, nyúlós massza lesz belőle. Ekkor levesszük a gőzről és 25 dkg tejfölt is hozzákeverünk, attól lesz krémesen lágy. Ízlés szerint apróra vágott sonkával, reszelt hagymával vagy egyébbel ízesítjük. Én egy kis lucernacsírát is beledobtam, mert ilyenkor ősszel a csírák sok energiát adnak.
És arra nekem most nagyon szükségem van, mert megtanultuk a harmadik betűt és összeolvasunk!!! Nagyon jó buli, óra végére a bugyim is vizes lesz a sok magyarázattól, de annyira katartikus élmény hallani a kicsi hétévestől az első kiolvasott szót!
Arra gondolok, hogy valamikor majd ők is Kunderát olvasnak, meg Dosztojevszkíjt... Most egyelőre ott tartunk, hogy mama, Imi, Mimi.

2011. november 6., vasárnap

Tárkonyos csirke



A tárkony egyik kedvenc fűszerem. Leginkább a paszulylevesben szeretem, de szívesen társítom más ételekkel is. A csirkehússal kimondottan jó párost alkot.
Tárkonyos csirke

Hozzávalók: 1 db. grillcsirke, 6 tojás, 5 evőkanál liszt, diónyi vaj, 2 teáskanál apróra vágott tárkony, 1 adag leveszöldség,
Elkészítés: A csirkét feldaraboljuk, és a leveszöldséggel és egy teáskanálnyi tárkonnyal együtt, annyi vízben, hogy éppen csak ellepje, puhára pároljuk. A húst lefejtjük a csontokról és a visszamaradó levet leszűrjük.
3 tojás sárgáját, 3 evőkanál tejfölt, 3 evőkanál lisztet és egy diónyi vajat egy kevés tárkonnyal elkeverünk és állandóan kavarva, tűzön felforrósítjuk. A leszűrt húslével törtpaszuly vastagságúra feleresztjük. Összekeverjük a hússal, és tűzálló edénybe tesszük.
3 tojás sárgáját, 2 evőkanál lisztet és a 3 tojás keményre vert habját összekeverjük, a tálban lévő húsra töltjük, és nagyon csendes tűznél kisütjük.

2011. november 4., péntek

Fahéjas fánkkarikák



A fánkot nagyon szeretjük, általában a klasszikus változatot, de azért lehet néha variálni is. Ez a fahéjas változat azért is kedvencem, mert a fahéj nagyon kellemes emlékeket ébreszt bennem. Elég, ha csak annyit mondok: KARÁCSONY!


Fahéjas fánkkarikák

Hozzávalók: 1.5 dl tej, 1tojás, 5 dkg olvasztott vaj, 2 evőkanál porcukor, csipetnyi só, 45dkg fehér liszt, 2 teáskanál őrölt fahéj, 1 evőkanál porcukor, 1 csomag instant élesztő
Elkészítése: Az élesztőt elkeverjük a liszttel és a sóval, hozzáadjuk a vajjal kikavart porcukrot és tojást. A tejet fokozatosan adagolva megdagasztjuk és meleg helyen duplájára kelesztjük. Amikor megkelt deszkára borítjuk és finoman átgyúrjuk. A tésztát 1-2 cm vastagra nyújtjuk és kiszaggatjuk. Mindegyik fánk közepébe egy karikát szúrunk. Újabb 30 percen át kelesztjük, majd bő olajban kisütjük. Egy tálkában 2 teáskanálnyi fahéjat összekeverünk 1 evőkanálnyi porcukorral és alaposan megszórjuk vele a fánkokat.

2011. november 3., csütörtök

Krumplifánk



Nagyon szeretek fánkot sütni. Lenyűgöz, ahogy a tészta megkel, majd a forró olajban dagadtra duzzadnak a fánkok. Igazi ünnepnap az, amikor fánkot sütök, de nagyon hosszadalmas munka. A krumplifánk viszont könnyen elkészíthető sós csemege, amit sok fokhagymás tejföllel ínycsiklandozó fogássá lehet varázsolni.

Krumplifánk

Hozzávalók: 3 főtt krumpli, 1 csupor liszt, 1 kávéskanálnyi vaj, csipetnyi só, olaj a sütéshez
Elkészítése: Az áttört krumplihoz még melegen hozzáadjuk a lisztet, a sót és a vajat. Jól összegyúrjuk. Fél cm. vastagságúra kinyújtjuk, kis karikákat szúrunk belőle és forró olajban pirosra sütjük. Fokhagymás tejföllel meglocsolva tálaljuk.

2011. november 1., kedd

Ördögpirula


Valamikor régen már sütöttem ilyet, de rossz emlékeim fűződik hozzá, mert Bloody Maryvel kombinálva elég rossz közérzetet okozott. Egy darabig nem is jutott eszembe, de most valahogy megkívántam. Nem is bántam meg, hogy megsütöttem, mert nagyon hamar nagyon finom desszert lett az eredmény.

Ördögpirula
Hozzávalók: 2,5 dl víz, 1 kávéskanál kristálycukor, pici só, 6 dkg vaj, 3 db tojás, 15 dkg finomliszt, étolaj a sütéshez
Elkészítése: A vizet a vajjal, a sóval és a cukorral felforraljuk. Folytonos keverés mellett belefőzzük a lisztet és addig főzzük, míg az edény oldalától elválik. A tűzről levesszük és kevergetve langyosra hűtjük. Egyenként belekeverjük a tojásokat. Bő forró olajban kanalanként gombócokat formálva kisütjük. Porcukorba forgatva melegen tálaljuk.

Paradicsomos szelet

Paradicsomos szelet Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet szalonna, 4 szelet tarja, 4 evőkanál paradicsompüré, 8 cikk fokhagyma, só, bors,...