2017. július 28., péntek

Tejszínes gombamártás tollszár tésztával

Július elején Konstancán töltöttünk néhány napot a Kálvin Házban, egy gyönyörű, otthonos épületben, ami az ottani református gyülekezet közösségi háza, de vendégek fogadására is alkalmas.
A tengerpart látogatása mellett alaposan körülnéztünk a városban és természetesen hamar megtaláltuk azt az utcát, ahol a vendéglők sorakoznak. találomra kiválasztottunk egy teraszt, aztán már nem is mentünk máshová, mert nagyon finom volt az étel, kedves a kiszolgálás és normálisak az árak. Kedves férjem egyik alkalommal tollszár tésztát rendelt mártással, amit annyit emlegetett még itthon is, hogy megpróbáltam valami hasonlót kitalálni, a nyaralásból megmaradt fotó és a kóstolásra felkínált falat alapján.


Tejszínes gombamártás tollszár tésztával 


Hozzávalók 4 személyre: 5 dkg vaj, 25 dkg konzervgomba, 1 fej hagyma, só, bors, 1 dl fehér bor, 1 teáskanál szárított, morzsolt petrezselyemzöld, 2 dl tejszín, 1 teáskanál liszt, 25 dkg penne.

Elkészítése: A hagymát meghámozzuk, apróra vágjuk és a felolvasztott vajban üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a leszűrt gombát, sózzuk, borsozzuk, felöntjük a borral, és lefedve, mérsékelt hőfokon puhára pároljuk. Turmixgépben vagy botmixerrel pürésítjük. Egy lábasba töltjük, visszatesszük a tűzhelyre, rászórjuk a petrezselyemzöldet, felforraljuk, majd rászórjuk a lisztet és állandó kevergetés mellett hozzátöljük a tejszínt. még egyet forralunk rajta. A lobogó sós vízben kifőzött tésztával tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

  Karfiolpizza, az egészséges kényeztetés A karfiol nagyon sookoldalú alapanyag és bár mindannyiunk kedvence a rántott karfiol, azon túl i...