2013. április 29., hétfő

Csirkecsontos csorba

A medvehagyma projektem kicsit döccenősre sikerült a krónikussá váló időhiány meg a szombati iskolába járás miatt. Vagyis a tervek csak tervek maradtak a medvehagymát pedig, miután penetráns bűze belengte az egész házat magáévá tette az enyészet... Talán majd jövőre ügyesebb leszek. Ma reggel azon gondolkodtam, miután a magamra tekert törülköző vagy háromszor leesett, hogy miért nincs nekem köpenyem? Amit felvehetnék zuhanyozás után, amíg fogat mosok meg expressz vasalok...Aztán rájöttem, hogy az is olyan csajos dolog, ami nekem soha nem jött be. Pedig, ha jól emlékszem zsenge gyerekkoromban anyukám próbált néha jó útra téríteni szép ruhákkal meg ilyenek, de aztán feladta miután szétfociztam őket, vagy egy bunyóban elszakadtak.
Végre a hétvégén főzhettem is egy kicsit (3-4 fogás), ettünk is jókat. Bár igazság szerint, leginkább átaludtam volna a hétvége maradékát, mint a medve a telet...


Cirkecsontos csorba



Hozzávalók: 4 kicsontozott csirkecomb csontos része, 1 fej hagyma, 2 szál sárgarépa, 12 dkg zöldborsó, 12 dkg zöldbab, 2 krumpli, 1 evőkanál zsír, só, ételízesítő, 1 citrom leve.
Elkészítése: A megtisztított, apróra vágott hagymát a felolvasztott zsírban megpároljuk, hozzáadjuk a csontokat, egy kicsit pirítjuk, majd beletesszük a megtisztított, apróra vágott sárgarépát és jól összepároljuk. Felöntjük 2 l vízzel, beletesszük a megtisztított zöldbabot és zöldborsót, sóval, ételízesítővel ízesítjük,  félpuhára főzzük. Hozzáadjuk a kis kockákra vágott krumplit, majd addig főzzük amíg a zöldségek megpuhulnak. Citromlével besavanyítjuk.

1 megjegyzés:

  1. Azt megértem, ha valakinek nincs fürdő köpenye, de hogy valakinek legyen és évek óta ne használja...és azt sem értem, hogy évek óta ott a szegben a fürdőben s anyjuk mégsem hajítja el -valami általam ismeretlen okból -, de az is lehet, hogy abban reménykedik, a pocakom valamilyen csoda folytán bekockul, és még jó lesz rám. Pedig hányszor kinéztem kéztörlőnek a műhelybe....

    VálaszTörlés

  Karfiolpizza, az egészséges kényeztetés A karfiol nagyon sookoldalú alapanyag és bár mindannyiunk kedvence a rántott karfiol, azon túl i...