Egy kicsit lejárt már az ideje, de csak most kaptam meg a fotókat, egy ilyen nagy horderejű esemény alkalmával ugyanis nem mertem saját magamra alapozni fotó témában. Mivel nagy zakuszkarajongó vagyok, az idén úgy döntöttem magam köré gyűjtöm azokat, akik otthon a saját kis tűzhelyükön megfőzik a saját kis zakuszkájukat és abból a nyilvánosság egy fityiszt kap, mert ha vendég jön azt nem zakuszkával kínálják meg. Mint mindenben a zakuszkában is azt az ízt kergetem, ami mélyen elraktározódott bennem valahol és eredetét tekintve a zilahi éveimre nyúlik vissza, amikor Adyval egy utcában laktam, csak én száz évvel később. Egy nagyon kedves néni volt a házinénim, aki finomakat főzött és, bocsi anya, de a legfinomab
b zakuszkákat. Minden reggel kentem egy zakuszkás szendvicset, az volt a tízóraim, de eléldegéltem volna napokig is zakuszkán. Nos, én is próbálkozom a magam receptjeivel, de nyomába se értem az igazinak. Nos, gyanú sem fér hozzá, hogy a parti megszervezésében elsősorban az önzés hajtott, hogy végre ehetek egy kis fincsi zakuszkát. Az ötlet kedvező fogadtatásra lelt és mivel az iskolánkban szerveztem, elneveztem didaktikai zakuszkapartinak, először csak azért mert jól hangzott, aztán kitaláltam, hogy csoportos foglalkozást csinálok a dologból, amíg mások dolgoznak, többet tudok majd kajálni. A résztvevők vagy egy üveg zakuszkával, vagy egy kenyérrel vagy egy üveg pálin
kával nevezhettek be. A tanárkollégák díjazták az ötleteimet, de nem mindenki akart dolgozni, leginkább enni akartak... Sajnos az ízt nem találtam meg és egy kicsit elettem magam, de bulinak nem volt rossz és nagyon sokat megtudtunk egymásról meg a zakuszkáról. Például, hogy van egy savanyú változata, amit húsok mellé lehet enni. Egyelőre képek... Recept is lesz, remélem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése