Krémsajt


Imádok Tescózni!!! Ahányszor Magyarországra megyünk, ki nem hagynám. A magyar termékek vonzanak leginkább: cérnametélt, Baba tusfürdő, Boszorkánykolbász és a megunhatatlan Medve sajt. Sajnos mifelénk kevés magyar termék kapható, én meg ritkán utazom a határon túlra. A medve sajtban a kedvencem a hagymás, más gyártók nem is készítik ezt a változatot. Gondoltam hát egy merészet és nagyot: előállítom az én saját Medve sajtomat. Annál is inkább, hogy egy kedves ismerős család, akiknek a gyerekeit ingyen és bérmentve megtanítottam r hangot pörgetni, hálából hetente kétszer bio tehéntejjel ajándékoz meg. Nos, a 2 liternyi tejet szépen befőttes üvegekbe töltöttem (be kell szereznem sürgősen néhány tejalvasztó cserépköcsögöt), hagytam megaludni, leszedtem róla a tejszínt, krumplileves sűrítéséhez elhasználtam. ( Na az sem volt semmi, fokhagymás-tejszínes krumplileves, csirkemellcsíkokkal, sajnos nem fotóztam le!!!!!!!!). Az aludtejet felfőztem, 3-4 percig hagytam lobogni, majd levettem a tűzről, kicsit hagytam hűlni és egy nagyon sűrű szűrőbe öntöttem. Hagytam másnapig lecsorogni. Nagyjából negyed kg-nyi túrót nyertem. Ebből készítettem a krémsajtomat.

Krémsajt

Hozzávalók: 25 dkg túró, 1 mokkáskanálnyi szódabikarbóna, 1 tojás sárgája, 1 csipetnyi só, 10 dkg vaj, tejföl
Az ízesítéshez: sonka, lucernacsíra, hagyma
Elkészítése: A hozzávalókat, a tejföl kivételével egy habüstbe tesszük és hagyjuk állni 1-2 órán keresztül. Ezt követően gőz fölött 15 percig kavargatva felolvasztjuk a túrót, nyúlós massza lesz belőle. Ekkor levesszük a gőzről és 25 dkg tejfölt is hozzákeverünk, attól lesz krémesen lágy. Ízlés szerint apróra vágott sonkával, reszelt hagymával vagy egyébbel ízesítjük. Én egy kis lucernacsírát is beledobtam, mert ilyenkor ősszel a csírák sok energiát adnak.
És arra nekem most nagyon szükségem van, mert megtanultuk a harmadik betűt és összeolvasunk!!! Nagyon jó buli, óra végére a bugyim is vizes lesz a sok magyarázattól, de annyira katartikus élmény hallani a kicsi hétévestől az első kiolvasott szót!
Arra gondolok, hogy valamikor majd ők is Kunderát olvasnak, meg Dosztojevszkíjt... Most egyelőre ott tartunk, hogy mama, Imi, Mimi.

Megjegyzések

  1. Nagyon finom lehet ez a saját készítésű sajtod is! Akkor egyed a sok vitamint hogy legyen türelmed!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fokhagymás cukkinikrém

Erdélyi meggyleves

Krumplifánk