Tojásos varázslat

Régebben óva intettek a túlzott tojásfogyasztástól, ma már tudjuk, hogy nincs ilyen. Én biztos nem fogok túlzásba esni, hetente egyszer-kétszer lesz a tojás főszereplő az étkezésben, leginkább reggelire. Néha előfordul az is, hogy ebédre kerül az asztalra: egy finom spenőtfőzelék tükörtojással, tojáspörkölt vagy tojásleves formájában (körül lehet nézni itt a blogon).

Most a nudlit vonta be arany ragyogással, egyúttal táplálóbbá, finomabbá téve. Segített neki ebben új kedvencem a kockára vágott bacon is. 

Csak csendben jegyzem meg, hogy a nudlit boltban vettem. Ezer forint alatt...

Tojásos nudli



Hozzávalók 2 személyre: 1 zacskó nudli, 4 tojás, 10 dkg kockázott bacon, 1 evőkanál petrezselyemzöld, 1 evőkanál zsír, só, bors. A tálaláshoz apróra vágott tökmag, pirított hagyma.

Elkészítése: A nudlit lobogó sós vízbe tesszük, mérsékeljük a hőfokot és addig főzzük, míg a víz tetejére feljön. Akkor levesszük a túzhelyről és fedő alatt hagyjuk pár percig. Addig felolvasztjuk a zsírt egy serpenyőben, beleszórjuka bacont, egy kicsit pirítjuk, majd beleütjük a tojásokat és kavargatva félig megsütjük. Sózzuk, borsozzuk, majd beletesszük a leszűrt nudlit és készre sütjük. A végén megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel. Apróra vágott tökmaggal, pirított hagymával megszórva tálaljuk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fokhagymás cukkinikrém

Krumplifánk

Erdélyi meggyleves