Egyet főzöl, kettőt eszel

A „kettőben egy” főzési technikát már régóta tesztelgetem, fejlesztgetem. Elsősorban azért, mert nem szívesen eszem meg kétszer ugyanazt. Igyekszem mindig annyit főzni, amennyi el is fogy, ha pedig nem úgy sikerül, a befejezés előtt osztom szét a félig kész ételt és mindegyik rész más finalitást kap, ergó: más étel lesz belőle. Nagyon jól megy ez a leveseknél.

Most egy olyan egyet főzöl, kettőt eszel következik, ami az ezer forint alatt sorozatomba is beleillik, sőt, még mindig ugyanaz a zúza, amiből már készült egy adag pörkölt. Íme a két finom leves is.

Zúzalevesek




Hozzávalók 2 személyre: 1 adag leveszöldség, 10 dkg zúza, só, ételízesítő.

A grízgaluskás változathoz: 1 tojás, 4-5 dkg búzadara.

A savanykás (a la grec) változathoz: 1 tojás sárgája, 1 teáskanál citromlé, 2 evőkanál tejföl, 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld.

Elkészítése: A leveszöldségeket megtisztítjuk és mindent apró kockára vágunk. Beletesszük egy 3 literes fazékba a zúzával együtt, felöntjük vízzel, sóval, ételízesítővel és mérsékelt hőfokon addig főzzük, amíg a zöldségek és a zúza megpuhulnak. Levesszük a tűzről és kétfelé osztjuk.


Az egyik feléhez  még forrón hozzáadjuk a citromlevet és a tejföllel kikevert tojássárgát, beleszórjuk a petrezselyemzöldet.Nem főzzük tovább, mert összeugrik.

A másik feléhez elkészítjük a grízgaluskát: A tojás fehérjét csipetnyi sóval kemény habbá verjük, hozzáadjuk a sárgáját is, belekeverjünk 4 dkg búzadarát és 10-15 percre félretesszük. Újra összekavarjuk és beletesszük a maradék búzadarát is. Jól összedolgozzuk és egy kisebb, levesbe mártott kanállal galuskákat szaggatunk a rotyogó levesbe. 1-2 percig főzzük, majd levesszük a levest a tűzhelyről, lefedjük és 5 percig hagyjuk pihenni tálalás előtt.

Mi nem ettük meg mind a galuskás változatot, adok ma hozzá még egy kis vizet, sót és paradicsomlével színesítem. Lehet, hogy megvan a harmadik változat is?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fokhagymás cukkinikrém

Erdélyi meggyleves

Krumplifánk