2014. július 16., szerda

Mártásmánia


A mártásokat szinte mindenki szereti. Ha bármilyen tésztaféle kísérőiként kerülnek az asztalra, szinte garantált a siker, nem kell mast tennünk, mint jól összeválogatni a hozzávalókat. Az alábbiakban két olyan variáció kerül bemutatásra, melynek alapelemei más kontextusban már bizonyítottak, miért ne állhatnák meg helyüket egy ínycsiklandó mártásban is?


Tejfölös, mustáros gombamártás

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg gomba, 1 fej hagyma, 0,5 dl olaj, 1 evőkanál mustár, 3 evőkanál tejföl, 1 evőkanál liszt, 1 teáskanál cukor, só, bors, 1 teáskanál csombor, oregano, bazsalikom fűszerkeverék, 30 dkg kagylótészta, kevés piros színű paprika a díszítéshez.
Elkészítése: A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk és a felforrósított olajban megdinszteljük. Hozzáadjuk a megmosott, apróra vágott gombát és együtt sütjük, sóval, borssal fűszerezzük. Amikor a gomba megsült, a tejfölt és a mustárt samara kavarjuk a liszttel, kevés vizet adunk hozzá, majd a gombára töltjük, hozzáadjuk a zöld fűszereket és addig rotyogtatjuk mérsékelt lángon, amíg besűrűsödik. Megkóstoljuk, ha szükségesnek érezzük hozzáadjuk a cukrot is, amennyiben nem volt túl savanyú a mustár, akár el is maradhat a cukor.

A kagylótésztát lobogó sós vízben kifőzzük, leszűrjük, tányérra rendezzük, majd a mártással jól meglocsolva melegen, paprikával díszítve tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Paradicsomos szelet

Paradicsomos szelet Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet szalonna, 4 szelet tarja, 4 evőkanál paradicsompüré, 8 cikk fokhagyma, só, bors,...