Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2013

Padlizsánorgia

Kép
A sült padlizsán sokak kedvence. Ilyenkor nyáron mi is lehetne finomabb, mint egy nagy szelet padlizsánkrémes kenyér, friss zöldségekkel?  Mi úgy szeretjük, hogy még melegen beleteszem a késes aprítóba és egészen habosra darálom...  Leginkább a majonézes változatot készítem, de szívesen kísérletezem kedvünkre való ízesítőkkel is.  Majonézes padlizsánkrém Hozzávalók 4 személyre: 2 közepes méretű padlizsán, 1 tojás sárgája, 1 evőkanál mustár, 2 dl olaj, 1 kisebb fej hagyma, só, bors. Elkészítése: A padlizsánt parázson megsütjük. Még forrón lehúzzuk a héját és egy 30 fokos szögben megemelt deszkára tesszük, fé órán át így hagyjuk, hogy a leve lecsoroghasson. Közben elkészítjük a majonézt: a tojás sárgáját keverőtálba tesszük hozzáadjuk a mustárt és apránként adagolva az olajat addig kavarjuk, amíg kifehéredik. A lecsorgott padlizsánt fakéssel összeörjük és a majonézhez adjuk. Sózzuk, borsozzuk, beletesszük a megtisztított, lereszelt hagymát és jól kikavarjuk. ...

Sós uborka tökkel

Kép
Gyerekkoromban nagyon sok tök termett a kertben, ha akartuk, ha nem. Ha már ott volt, fel kellett használni valamire. a még zsenge darabokból anyám sokféle ételt készített, azt hiszem ő találta ki azt is hogy savanytsuk be. Hogy a már kivénült példányok is mehessenek az üvegbe, kikapartuk a belét, ha szükséges volt meg is hámoztuk, majd csíkokra vágtuk... Minden évben savanyítok tököt azóta is, mert nagyon szeretem, most uborkával vegyesen készítettem. Sós uborka tökkel Hozzávalók egy 5 l-es üveghez: 2 kg uborka, 1 közepes méretű főzőtök, 3 evőkanál só, egy marék kapor, 1 kis csomborág, 3-4 csík torma. Elkészítése: Az üveget forró vízbe alaposan kimossuk, lefelé fordítva hagyjuk lecsepegni. Az uborkát alaposan megmossuk. A tököt jól megmossuk, hosszábban kettévágjuk, kikaparjuk a magházat, majd mindkét darabot keresztben is keéévágjuk és ujjnyi vastag csíkokra daraboljuk. Az üveg aljára rakjuk a kaprot és a csomborágat, majd az uborkát és a tökcsíkokat belerendezzük az ...

Koktélparadicsomos lepény

Kép
Javában dúl a paradicsomszezon. Szinte nincs is olyan ember, aki ne szeretné ezt a lédús, napérlelte zöldséget, ami sülve is rendkívül finom. Mivel az egyben sült változat az igazi, sütésre inkább az apró, koktélparadicsomot válasszuk, ami miért ne kerülhetne egy ínycsiklandozó lepénybe? Egy nyáresti vacsorához szinte kínálja magát ez a könnyen elkészthető, rugalmas étel, melynek hozzávalóit akár magunk is variálhatjuk, kedvünk vagy a rendelkezésünkre álló hozzávalók szerint, készíthetjük hússal vagy húsmentesen. Egy biztos, sikeres fogást teszünk le az asztalra. Koktélparadicsomos lepény Hozzávalók 4 személyre:  A tésztához: 20 dkg liszt, 5 dkg zsír, 2 evőkanál tejföl, csipetnyi só.  A feltéthez: 12 dkg sós túró, 2 tojás, 2 evőkanál tejföl, 15 dkg lángolt kolbász, 12 db koktélparadicsom.  Továbbá: 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld, 2 evőkanál reszelt sajt. Elkészítése: A tésztához a lisztet tálba szitáljuk, megsózzuk, hozzáadjuk a zsírt, ...

Rakott padlizsán

Kép
A padlizsánt leginkább paradicsomos szószokkal készítve ismerjük. Érdemes új ízeket is keresni. Erre csodálatos lehetőség ez a tejszínes-fokhagymás változat, melyet a hozzáadott petrezselyemzöld színében is érdekessé tesz. Rakott padlizsán Hozzávalók 4 személyre: 2 közepes méretű padlizsán, 2 dl tejszín, 1 csokor petrezselyemzöld, 4 cikk fokhagyma, 1 fej hagyma, 20 dkg sertéscomb, 2 evőkanál olaj, 5 dkg vaj,1 evőkanál liszt, 1 evőkanál reszelt sajt,  só, bors. Elkészítése: A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, majd a felforrósított olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott húst, majd megsózzuk, borssal ízesítjük és puhára sütjük. A padlizsán hosszában vékony szeletekre vágjuk lesózzuk és fél órán át hagyjuk állni. Leöblítjük, szárazra töröljük és egy olaj nlküli serpenyőben hirtelen átsütjük. Egy tűzálló tál aljára morzsoljuk a vajat, kirakjuk padlizsánnal, teszünk rá a sült húsból majd addig folytatjuk a rétegezést, míg a hozzávalók elfogynak. A...

Zöldséges lepény

Kép
Az utóbbi időben rákaptunk kicsit a lepényekre. Nagyon hamar elkészülnek és letudtuk velük a vacsorát. Hasonlítanak kicsit a pizzára, amit nagyon szeretek, ha akarom akár hús nélkül is készíthetem...Kell ennél több?  Zöldséges lepény Hozzávalók: A tésztához: 20 dkg liszt, 5 dkg zsír, 1 dl kefír, 1 tojás, csipetnyi só. A tetejére: 50 dkg vegyes zöldség, 2 tojás, 1 dl tejszín, só, bors, 1 teáskanál ételízesítő. Elkészítése: A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a zsírt, a tojást és a kefírt, megsózzuk, majd alaposan összegyúrjuk és fél órára a hűtőszekrénybe tesszük. A zöldségeket megtisztítjuk, feldaraboljuk és enyhén sós vízben mgfőzzük, de csak annyira, hogy roppanósak maradjanak. Leszűrjük, alaposan lecsepegtetjuk. Egy mély tálban felverjük a tojást, sózzuk, borsozzuk, hozzákeverjük a tejszínt, majd beleforgatjuk a zöldségeket.  A tésztát kinyújtjuk, egy kerek sütőedénybe simítjuk, úgy, hogy maradjon egy ujjnyi pereme is, majd közepes hőfokú sütőben 15 per...

Gombás borjúmáj

Kép
A táplálkozászakértők szerint havonta kétszer érdemes májat enni, ennél többször már megterheljük vele a szervezetünket. Legtöbben a csirkemájat kedvelik, mert könnyen elkészíthető, ízletes fogásokat készíthetünk belőle. Bár egy kicsit többet kell vele foglalkozni, érdemes a borjúmájjal is próbálkozni. Sőt! Érdemes más, markáns ízekkel társítani, mint jelen esetben a gomba. Gombás borjúmáj Hozzávalók 4 személyre: 1 kg borjúmáj, 50 dkg gomba, 1 fej hagyma, 2 evőkanál zsír, 4 dl tej, 8 cikk fokhagyma, 2 dl sör, só, bors, 1 nagy csokor petrezselyemzöld. Elkészítése: A fokhagymát megtisztítjuk és a cikkeket hosszában kettőbe vágjuk. A májat vékony szeletekre, majd kétujjnyi csíkokra vágjuk. Egy mély tálba beleszórjuk a fokhagymát, rátöltjük a tejet és beleáztatjuk a májat. Ha lehet, hagyjuk egyik napról a másikra állni. A megtisztított hagymát szeletekre vágjuk és a felforrósított zsírba szórjuk. Ráhelyezzük a májcsíkokat, felöntjük a sörrel és fedő alatt főzzük 15 percig....

Bundás karaj

Kép
A karaj a disznó egyik legfinomabb része, nekem a kedvencem, szívesen készítem bármilyen formában. Ez a változat überelte kicsit az eddigieket. Bundás karaj Hozzávalók 4 személyre: 1 kg csont nélküli karaj, 1 dl olaj, 1 teáskanál só, 1 teáskanál őrölt bors, 1 teáskanál pirospaprika, 2 dl tejföl, 1 teáskanál vaj, 8 cikk fokhagyma, pár szem szegfűbors, 1 fej hagyma, 20 dkg liszt, 1 evőkanál édes paprikakrém, 2 tojás. Elkészítése: A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadunk 1 tojást, a vajat, a tejfölt, pici sót és alaposan összegyúrjuk. A tésztát 30-40 percig pihentetjük.A húst felszeleteljük és vékonyra kipotyoljuk. A megtisztított hagymát apróra reszeljük és kevés olajban megpároljuk. A fokhagymát megtisztítjuk és összezúzzuk.A sót, borsot, pirospaprikát összekeverjük, a keverékkel jól bedörzsöljük a hússzeleteket, majd kevés olajban hirtelen kisütjük, tálba szedjük, majd minden szeletet meegkenünk párolt hagymával és zúzott fokhagymával. Kinyújtjuk a tészát, két tenyérnyi té...

Alufóliás, gombás csirke

Kép
Gyorsan, olcsón, finomat? Ez a megoldás, igazi finom vasárnapi ebéd és még nem is macerás. Alufóliás, gombás csirke Hozzávalók 4 személyre: 4 egész csirkecomb, 20 dkg csiperkegomba, 1 teáskanál só, 1 teáskanál borsikafű,1 teáskanál bazsalikom, 1 teáskanál kakukkfű, 1 teáskanál majoránna, 10 dkg vaj, 5 dkg zsír. Elkészítése: a combokat alaposan megmossuk, letörölgetjük. A fűszernövényeket egy kis tálkában jól összekeverjük, hozzáadjuk a zsírt, simára kavarjuk, majd jól bekenjük a keverékkel a combokat. Megsózzuk. Megfelelő nagyságú alufólialapokat vágunk, megkenjük vajjal, mindegyikre 5 dkg szeletelt gombát halmozunk, ráfektetünk egy combot, becsomagoljuk. A csomagokat tepsibe rakjuk és 40.45 percig sütjük a sütőben. Sós vízben főtt burgonyával tálaljuk.

Erdélyi diós pite

Kép
Nos, a sütikkel még  mindig kicsit mosolyszünetet tartok. Enni sem és készíteni sem rajongásból tezem. Igaz, néha kedvem támad valami régi kedvencre. Ilyen ez is. Nagyon finom. Egy darabot sem dobtam ki belőle... Erdélyi diós pite Hozzávalók: 30 dkg liszt, 1 tasak sütőpor, 5 dkg cukor, 2 tojássárgája, 10 dkg vaj, 1 csipet só, 1 dl tejföl. A töltelékhez: 4 tojássárgája, 6 tojásfehérje, 25 dkg dió, 20 dkg cukorr, 4 dl baracklekvár, citromlé. Elkészítése: A lisztet tálba szitáljuk, elkeverjük benne a sütőport, majd elmorzsoljuk benne a vajat. Hozzáadjuk a cukrot, a sót, a tojások sárgáját és a tejfölt. Jól összegyúrjuk, húvös helyen 20 percig pihentetjük. A töltelékhez a tojások sárgáját habosra kavarjuk a cukorral, hozzáadjuk a darált diót, a kemény habbá vert tojásfehérjét. A tésztát vékonyra nyújtjuk, kibélelünk vele egy közepes méretű tepsit, megkenjük citromlével elkevert barackízzel, elsimítjuk rajta a tölteléket. Közepes hőfokon 35-40 percig sütjük.

Sajtos, kolbászos töltött krumpli

Kép
Bizony megesik, hogy az egyszerű a nagyszerű. Ezzel az étellel kapcsolatosan is ez volt az első gondolatom, miután elkészült és megkóstoltam. Le is vett a lábamról azonnal. Sajtos, kolbászos  töltött krumpli Hozzávalók 4 személyre: 8 közepes méretű krumpli, 10 dkg vaj, 2 tojássárgája, 2 evőkanál rezselt sajt, 10 dkg füstölt kolbász, csipetnyi só. Elkészítése: a krumplikat alaposan megmossuk és a sütőben héjában megsütjük. Amikor megsültek, a tetejüket levágjuk és egy kanál segítségével a belsejüket kikaparjuk.  A kikapart krumplit még forrón egy evőkanál vajjal kikavarjuk és egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját, 1 evőkanál reszelt sajtot, végül az apróra vágott kolbászt, megsózzuk, összekavarjuk. A keveréket visszatöltjük a kikapart krumplihéjba, tepsibe rakjuk, olvasztott vajjal meglocsoljuk, megszórjuk reszelt sajttal és forró sütőben szép pirosra sütjük.

Kapros – túrós töklepény

Kép
A nyár egyik nagy slágere a kerti tök, amely olcsó és szinte mindig rendelkezésre áll. A már jól bevált receptek mellett érdemes olyasmit is kipróbálni, ami egyszerűségével és ismert ízvilágával pillanatok alatt a család kedvencévé válik, még akkor is, ha kicsit modernebb köntösben tűnik fel a asztalon. Kapros – túrós  töklepény Hozzávalók: A tésztához: 20 dkg liszt, 10 dkg vaj, 1 tojás, csipetnyi só,3 evőkanál hideg víz. A tetejére: 15 dkg tök, 12 dkg száraz, enyhén sós túró, 3 cikk fokhagyma, 1 evőkanál apróra vágott kapor. Elkészítése: A lisztet tálba szitáljuk, hozzámorzsoljuk a vajat, beletesszük a sót és a vizet, majd alaposan összegyúrjuk. Fél órán át hideg helyen pihentetjük, majd kinyújtjuk és egy kivajazott, kilisztezett kerek sütőformába simítjuk, úgy, hogy körbe pereme legyen. Villával megszurkáljuk, majd közepes hőmérsékletű sütőben 15 percig elősütjük. A tököt meghámozzuk, magházát kikaparjuk, majd a felét kis kockákra, felét pedig ceruzavékony cs...

Tejszínes gomba

Kép
Imádnivalóan zamatos ez az étel. Nekem nagyon bejött, jó sokáig próbálgattam az ízesítést, aztán rájöttem, hogy a fokhagyma teszi fel rá a koronát. Tejszínes gomba Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg csiperkegomba, 10 dkg vaj, 1 evőkanál liszt, 2 dl tejszín, 1 evőkanál szárított petrezselyemzöld, só, bors, 3 cikk fokhagyma. Elkészítése: A gombát megmossuk, majd kettőbe vágjuk. Egy lábasban felolvasztjuk a vajat, mérsékeljük a lángot, beletesszük a gombát és fedő alatt, mérsékelt lángon 20 percig pároljuk. Sózzuk, borsozzuk, meghintjük a liszttel, felöntjük a tejszínnel és állandóan kavargatva besúrítjük. Zúzott fokhagymával és petrezselyemzölddel ízesítjük, jól összerotyogtatjuk.

Sajtos brokkoli

Kép
Egyszerűen nagyszerű. De tényleg! Annak, aki szereti a brokkolit. Sajtos brokkoli Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg brokkoli, 20 dkg reszelt sajt, 10 dkg vaj, 1 teáskanál ételízesítő, 4 tojás. Elkészítése: A brokkolit rózsáira szedjük, ételízesítős vízben puhára főzzük, leszűrjük. A tojásokat keményre főzzük. Egy kivajazott tűzálló tálba rétegezzük a brokkolit, karikára vágott tojást és a reszelt sajtot,közéje apró vajdarabokat szórunk. A tetejére sajt kerüljön. Forró sütőben 10 percig sütjük.

Sonkás, gombás sült töltött paprika

Kép
Három nyári munkanap után paprikás hangulatban. De ez egy jó paprikás hangulat. Sonkás, gombás sült töltött paprika Hozzávalók: 50 dkg gomba, 15 dkg baromfisonka, 4 tölteni való paprika, 2 evőkanál tejföl, 2 evőkanál reszelt sajt, 1 dl tejszín, 1 evőkanál liszt, 10 dkg vaj, 1 evőkanál olaj, só, bors. Elkészítése: A gombát megmossuk és felszeleteljük. Egy nagyobb lábasban felolvasztjuk a vajat, beleszórjuk a gombát és fedő alatt puhára pároljuk. Sóval, borssal ízesítjük. Egyharmadát kivesszük, a többire rászórunk 1 evőkanál lisztet, felöntjük a tejszínnel és behabarjuk. A félretett gombához hozzáadjuk a vékony csíkokra szeletelt sonkát és a reszelt sajtot, valamint a tejfölt. A paprikákat megmossuk, kicsumázzuk, a belső ereket is kivágjuk, majd a masszával megtöltjük. Olajjal kikent tűzálló tálban addig sütjük, amíg a töltelék piros lesz. A töltött paprikákat a tejszínes gombával tálaljuk.

Sonkás rakott spagetti

Kép
Van úgy, hogy gyorsan kell valami finom, olyankor lehet spagettit készíteni. de úgy is van, hogy megmarad belőle. Na olyankor lehet ezt az ételt készíteni. Sonkás rakott spagetti Hozzávalók: 30 dkg spagetti, 10 dkg gépsonka, 1 paradicsom, 1 teáskanál apróra vágott bazsalikom, 10 dkg reszelt sajt, 3 tojás, 0,5 dl tejszín, 2 dl tej, 4 dkg vaj, só, bors. Elkészítése: Egy lábasban bőségesen sós vizet forralunk, és a spagettit kifőzzük benne. A sonkát és a megmosott paradicsomot kockára vágjuk. A tésztát leszűrjük, majd összekeverjük a sonkával, a paradicsomkockákkal és a bazsalikommal. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A sajtot, a tojást, a tejszínt és a tejet összekeverjük, majd sóval, borssal ízesítjük. Egy tűzálló tálat kivajazunk, a tésztát beleöntjük, a sajtos tejszínkeveréket ráöntjük. A maradék vajat rámorzsoljuk, és a sütőbe tolva 30 percig sütjük.

Töltött paprika leves gombával

Kép
Ez a recept ismét egy régen utáltam, ma meg odavagyok érte kategóriába tartozó mese. Igazság szerint ez az első alkalom, hogy főztem, eddig anyósomhoz jártam töltött paprikázni. Most már elkészítem magamnak bármikor, bár igazság szerint az a legjobb, ha a más főztjét eheted...  Töltött paprika leves gombával Hozzávalók: 50 dkg darált disznóhús, 1 tojás, 5 kanál  rizs , 25 dkg csiperkegomba, 1 csokor felaprított petrezselyemzöld, só, bors , 1 kiskanál piros paprika , 3-4 babérlevél, 2 sárgarépa, 5 dl sűrített paradicsom,  1 fej hagyma, 8-10 db tölteni való paprika, 2 evőkanál liszt. Elkészítése: A rizst megmossuk, lecsepegtetjük, összekeverjük a darált hússal. Hozzáadjuk a tojásokat, az apróra vágott petrezselyemzöldet, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk végül pirospaprikával ízesítjük. A paprikákat megmossuk, kicsumázzuk, a belső ereket is kivagdossuk, majd mindegyiket megtöltjük a húsos masszával úgy, hogy legalább egy ujjnyit üresen hagyunk, a töltelé...

Tészta tökkel

Kép
Igazából tökös laska az étel neve, de nem eléggé elegáns, így átfogalmaztam. A kerti tök nagyon könnyen szaporodik, mindig van belőle rengeteg és a piacon is garasokért lehet hozzájutni. Érdemes vele kísérletezni. Bármilyen ételt felszaporíthatunk vele, még lekvárba is tehetjük a gyümölcsök mellé. erről bővebben a Finom Falatok 8. számában lehet olvasni, Fagyal Hajnalka tollából.  Jómagam nagy rajongója vagyok a töknek. A továbbiakban ez amúgy is kiderül... Tészta tökkel Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg tollszártászta, 1 fej hagyma, 2 evőkanál olaj,  12 dkg tök, só, ételízestő, 4 szelet bacon. Elkészítése: A tököt kikaparjuk, meghámozzuk és apró kockákra vágjuk. A felforrósított olajban megpároljuk az apróra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a tököt is összesütjük, majd fedő alatt puhára pároljuk. Sózzuk, ételízesítővel zesítjük. A tolszártésztát lobogó sós vízben kifőzzük, leszűrjük majd összekevrjük a párolt tökkel. Tányérokra rendezzük és pirított szalonn...

Sajtos rakott zöldbab

Kép
Néha már halálra unom a főzést... elélnék bögrés levesen meg csirkemájas hamburgeren görög szósszal...Szerencsére, amikor engedek az ilyesfajta kísértésnek pár nap elteltével ismét mocorogni kezd bennem valami kívánásféle, gyűlnek az ízek a számban, aztán bekattan, hogy mi is kéne. Nem, nem párizsi ( bár a legtöbb esetben azzal is le lehet szerelni a kívánós hangulatomat), hanem valami más, mindig valami új, amiben van egy kis régi is. Így született ez az étel is. Fincsi volt! Sajtos rakott zöldbab Hozzávalók 2 személyre: 8 szelet baconszalonna, 25 dkg zöldbab, 5 dkg vaj, 1 teáskanál ételízestő, 5 dkg vaj, 12 dkg reszelt sajt. Elkészítése: 1. Egy őzgerincformát kibélelünk a szalonnaszeletekkel úgy, hogy később vissza lehessen hajtani. 2. Elrendezzük a tálban az ételízesítős vízben roppanósra főzött zöldbabot.Használhatunk fagyasztott változatot is. Bevallom én jobban szeretem a minőségi fagyasztott zöldséget mert nem kell a tisztításukkal vacakolni. 3. ...

Nyári paradicsommártás

Kép
Még mindig mártás. Nagyon belejöttem... Ez egy igazi ízélmény. Nyári paradicsommártás Hozzávalók 4 személyre: 4 paradicsom, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál liszt, csipetnyi só, 1 teáskanál szárított bazsalikom, 1 teáskanál cukor. Elkészítése: Egy lábasban vizet forralunk. Amikor forr, belemártjuk a paradicsomokat és lehúzzuk a héjukat. Ezután kisebb kockákra vágjuk, rászórjuk a sót és a bazsalikomot, annyi vizet öntünk rá, hogy ellepjee és lassú tűzön puhára főzzük. Levesszük a tűzről, összeturmixoljuk, majd egy sűrű szűrőn is átszűrjük. Az olajat felhevítjük, megpirítjuk benne a lisztet, hozzáadjuk a paradicsommasszát, simára kavaqrjuk és besűrítjük. Ha szükséges még adunk hozzá egy kevés vizet. Megkóstoljuk, ha szükségesnek érezzük cukorral ízesítjük. Megjegyzés. Kitűnő kísérője a főtt marhahúsnak, köretként tört krumplit kínálhatunk mellé.

Uborkamártás

Kép
Az uborkát leginkább kovászolt változatban szeretem, nyersen ritkán került a salátáimba. Egészen addig, míg előálltak az epepanaszaim, és természetes epetisztítót kerestem. Így találtam rá az uborkára, azóta úgy eszegetem, mint az almát. Azt mondják   az  uborka  az egyik leghatékonyabb  béltisztító zöldség . Mivel húsának nagy része víz, kalóriát csak alig tartalmaz, ellenben hosszú időre eltelít, és alaposan átmossa a tápcsatornákat. Uborkamártás Uborka mindig van kéznél, főleg a savanyított változatból. Érdemes kipróbálni ezt az egyszerű, érdekes ízvilágú mártást. Hozzávalók 4 személyre: 1 evőkanál liszt, 2 dl tejszín, 1 nagyobb kovvászos vagy savanyú uborka. Elkészítése: A tejszínt alaposan összekeverjük a liszttel, majd felforraljuk. Az uborkát lereszeljük és a felforralt tejszínhez adjuk. Alaposan összeforraljuk. Megjegyzés: Főtt, füstölt húsokhoz illik legjobban, a bablevedben főtt csülökből, kevés főtt krumplival és uborkamártással önálló ...

Almamártás

Kép
Vannak ételek, melyeket gyerekkoromban nem ettem volna meg semmi pénzért, most meg kimondottan vágyom rájuk. Megjött az eszem? Ilyen az almamártás is. Almamártás Az almamártás az egyik nagy klasszikus mártásunk. Többféleképpen készíthető, az alábbiakban egy több száz éves, hagyományos változatot mutatunk be. Hozzávalók 4 személyre: 2 dl húsleves,  2 közepes méretű alma, két szelet veknikenyér, só, csipetnyi őrölt fahéj. Elkészítése: A húslevest egy lábasba töltjük, beledaraboljuk a kenyeret, felforraljuk. Beletesszük a megtisztított, vékony szeletekre vágott almát, puhára főzzük. Levesszük a tűzről és összeturmixoljuk. Újra felforraljuk, ha szükséges megsózzuk,  őrölt fahéjjal ízesítjük. Megjegyzés: Kitűnő kísérője a főtt , fehér húsoknak. Akár hidegen is élvezhető.

Gombás csülök

Kép
Néha beszippant az élet, nincs idő a gondolatokat írásban rendezni. Az elmúlt másfél hónapban gondolatban rengeteg bejegyzést megfogalmaztam, de nem jutottam el odáig, hogy be is gépeljem, bár a munkaeszközzé átvedlett laptopom billentyűit mindennap püföltem... Ez a baj a dolgokkal: elkezded élvezettel, aztán a fejedre nőnek és uralkodnak rajtad. Ha pedig uralkodásról van szó, jobb szeretem, ha személyek uralkodnak rajtam, mint a munka, a személyekkel legalább lehet veszekedni, megmondhatom nekik a magamét. Na most ennyi elég lesz, mert még ki kell derítenem, mit jelent, ha malaccal álmodik az ember. Gombás csülök Hozzávalók 4 személyre: 1 szép szelet sertéscsülök, 3 dl sör, 25 dkg csiperke, 1 evőkanál zsír, 1 fej hagyma, 1 teáskanál só, 1 teáskanál bors, 1 teáskanál pirospaprika, 5 cikk fokhagyma. Elkészítése: A  sót, a borsot és a pirospaprikát összekeverjük egy tálkában, majd alaposan bedörzsöljük vele a csülökszeletet. Beletesszük a húst egy tálba és ráöntünk ...