2011. június 23., csütörtök

Segítség, nyúl lettem!



Az a nagy harci helyzet, hogy diétáznom kell. Semmi kenyér, cukor élesztő, ecet, kávé, konzerv, szalámi. Bár egy önként vállalt diéta, azért mégis nehéz, hisz kenyér nélkül az az érzése az embernek, hogy nem is lakik jól. Most már az ötödik napon vagyok túl a tízből és eddig még nem tévelyedtem el. A fantáziám viszont beindult és pazarul megvagyok a zöldségeimmel, meg a fokhagymával, amit töméntelen mennyiségben ehetek. Szerencsére a tündértejes kúra óta az epém is bírja.
A zöldségeket is megszoktam. Főleg párolva szeretem kombinálni őket és zöldfűszerekkel ízesítem. Vajba párolva szeretem a legjobban.
Vajban párolt zöldségek
1 cukkinit, fél padlizsánt kockára vágtam és elkezdtem vajban párolni. Közben vizet forraltam és beledobtam három paradicsomot éppen pár pillanatra, hogy le lehessen húzni a héját, majd a meghámozott paradicsomokat is felkockáztam, hozzáadtam a többi zöldséghez. Jól összepároltam, zúzott fokhagymával, sóval, borssal és oreganóval fűszereztem.
A család pirítós kenyéren fogyasztotta, magamnak barna rizst pároltam mellé.

2 megjegyzés:

  1. Hűha!
    Miféle diéta ez? És mi a célod vele? Meg mi az a tündérizé, amitől az epéd bírja a fokhagymát? Nagyon érdekelne, mert én és a férjem is általában szenvedünk tőle!

    VálaszTörlés
  2. Zsozsó,mire fel diétázol?Csaknem vega lettél 10 napra??:PEz a zöldséges-rizes menü nagyon fincsi lehet.

    VálaszTörlés

  Karfiolpizza, az egészséges kényeztetés A karfiol nagyon sookoldalú alapanyag és bár mindannyiunk kedvence a rántott karfiol, azon túl i...