2010. december 13., hétfő

Nagy paszulymaraton



Be kell vallanom, hogy eme ízes csemege nem a saját találmányom, talán a fűszerezésben alkottam újat, de a többit mások találták ki. Már rég próbálkozom normális fotókat készíteni róla, hogy ebben az előkelő környezetben is napvilágot lásson, ugyanis ez a kedvenc ételem, több okból kifolyólag. Először is azért, mert a paszuly sok foszfort tartalmaz, ami jót tesz az agynak, és én még a mai napig reménykedem, hogy ezt a mérhetetlen nagy eszet, amit cipelnem kell nagyobbra lehet hizlalni. Persze csak azért, hogy a köz javára fordíthassam. Másrészt azért mert értékes fehérjeforrás, bár egyes szakértők szerint egy kis hússal feldobva az igazi. Sajnos fotók tekintetében még mindig nem állok a helyzet magaslatán főleg azért mert este főzök és így nem tudok természetes fényben fotózni.
A paszulymaraton az olyan háziasszonyoknak való, mint én, akik a többfunkciós svájci bicska életmód ketrecbe zárt rabjai, vagyis délelőtt dolgozó polgárok, délután háziasszonyok és családanyák, estére meg átmennek mormotába.
Először is szükségünk van egy kiló fehér paszulyra, amit megmosunk és beáztatunk pár órára. Ez nagyon fontos, meg az is, hogy ezt az áztatólevet elöntsük, ettől a paszuly kevésbé okoz majd szélproblémát. A paszulyt egy jó nagy füstölt csülök társaságában kuktába helyezzük, feltöltjük vízzel és ételízesítőt adunk hozzá, majd kb. egy óra alatt puhára főzzük. Ezután a húst kivesszük, félretesszük, a paszulyt meg három részre osztjuk.
1 részből törtpaszuly lesz, vagyis a paszulyszemeket egy kis lével pürésítjük és sült szalonna meg savanyú káposzta társaságában adjuk asztalra. Ha nem savanyítottunk káposztát beszerezhetjük a piacon, nem kell félni tőle nagyon egészséges.
1 részből meg a léből paszulyleves lesz, amit úgy készítünk el, hogy a fazékba áthelyezett paszulyt és levet még egy kis vízzel pótoljuk, kb. annyit adhatunk hozzá, hogy ne legyen túl híg a leves, felfőzzük. 1 evőkanál olajat felmelegítünk, ebbe 2 evőkanál lisztet teszünk és egy kicsit megpirítjuk, épp annyira, hogy aranybarna legyen. Lehúzzuk a tűzről, belekeverünk egy kávéskanálnyi őrölt paprikát, ahogy mifelénk nevezik pirospaprikát, majd hideg tejjel felöntjük és egy szűrőn át a fövő levesbe töltjük. Ezt követően addig főzzük, amíg zubog. Ez a fajta paszulyleves a hűtőben két hétig is romlatlanul eláll. Amikor fogyasztjuk persze tehetünk bele tejfölt is.
1 részből lesz a paszulyfőzelék. Ehhez a levesben főtt húst feldaraboljuk és egy kis forró olajon megdinsztelt hagymán megpirítjuk. Hozzáadjuk a paszulyt, feltöltjük paradicsomlével és jól összerotyogtatjuk. Közben sóval, borssal és bazsalikommal ízesítjük. Ez az étel azután finom igazán, miután állt legalább egy napot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

  Karfiolpizza, az egészséges kényeztetés A karfiol nagyon sookoldalú alapanyag és bár mindannyiunk kedvence a rántott karfiol, azon túl i...