Étel és lélek

Nagyon büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok. Persze ez nem újdonság, mert kb. kétéves korom óta így van, de folyton szembesülök azzal, hogy milyen csodás egy nemzet ez a magyar. Például csak a magyar és a kínai gondolkodik képekben. Meg a magyar nyelv az egyik legrégibb nyelv. Ás azt is tudja mindenki, hogy a magyarok találták fel a nadrágot, amiért roppant hálás vagyok az ősmagyaroknak, meg a levesport is, ami finom porrá őrölt szárított hús volt. A kalandozó harcosok kis bőrzacskóban a nyakukba kötve hordták magukkal. Ha letáboroztak vizet forraltak, beleöntötték a port és máris készen volt a finom húspástétom.
Ami most ennek e bejegyzésnek a megírására készít mégsem ez, hanem az, amit az általunk oly szeretett Napsugár című gyereklapban olvastam. Ez is egy jó oldala a pedagógusi pályának, hogy az ember folyton tanul. Szóval az ősmagyarok ételeiben benne volt a világról alkotott felfogásuk is, történetesen az, hogy a világnak három emelete van: földalatti, földi és égi. Minden étel tartalmazott valamit ezekről az emeletekről. A földalatti világot a gyökérzöldségek képviselték, a földi világot a hús és a fűszerek, az égi világot pedig a gyümölcsök. Ezen mélyen elgondolkodtam és arra jutottam, hogy a mai hagyományos magyar ételek jelentős hányada is erre a kaptafára húzható.
Például: Krumplipüré főtt hússal és almaszósszal, vagy a húsleves, vagy a gulyás, vagy az aszalt szilvás leves.
Eldöntöttem, hogy ezentúl tudatosan figyelek erre, hisz a lelkem mélyén mindez ott van, ahogy minden szusi és pizzazabáló magyarnak.

A képen egy szibériai sámándob látható, amit a Vikipédián találtam.