Nagyon büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok. Persze ez nem újdonság, mert kb. kétéves korom óta így van, de folyton szembesülök azzal, hogy milyen csodás egy nemzet ez a magyar. Például csak a magyar és a kínai gondolkodik képekben. Meg a magyar nyelv az egyik legrégibb nyelv. Ás azt is tudja mindenki, hogy a magyarok találták fel a nadrágot, amiért roppant hálás vagyok az ősmagyaroknak, meg a levesport is, ami finom porrá őrölt szárított hús volt. A kalandozó harcosok kis bőrzacskóban a nyakukba kötve hordták magukkal. Ha letáboroztak vizet forraltak, beleöntötték a port és máris készen volt a finom húspástétom.
Ami most ennek e bejegyzésnek a megírására készít mégsem ez, hanem az, amit az általunk oly szeretett Napsugár című gyereklapban olvastam. Ez is egy jó oldala a pedagógusi pályának, hogy az ember folyton tanul. Szóval az ősmagyarok ételeiben benne volt a világról alkotott felfogásuk is, történetesen az, hogy a világnak három emelete van: földalatti, földi és égi. Minden étel tartalmazott valamit ezekről az emeletekről. A földalatti világot a gyökérzöldségek képviselték, a földi világot a hús és a fűszerek, az égi világot pedig a gyümölcsök. Ezen mélyen elgondolkodtam és arra jutottam, hogy a mai hagyományos magyar ételek jelentős hányada is erre a kaptafára húzható.
Például: Krumplipüré főtt hússal és almaszósszal, vagy a húsleves, vagy a gulyás, vagy az aszalt szilvás leves.
Eldöntöttem, hogy ezentúl tudatosan figyelek erre, hisz a lelkem mélyén mindez ott van, ahogy minden szusi és pizzazabáló magyarnak.
A képen egy szibériai sámándob látható, amit a Vikipédián találtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése