2010. december 16., csütörtök

Adventi kalácskoszorú



Nemrég volt iskolánkban az Adventi koszorú címet viselő szavalóverseny, melyre asztaldíszül sült ez a kalács. Tésztája a már oly sokszor ismertetett kelt tészta:
fél kiló liszthez egy zacskó élesztő,
5 dkg porcukor
2 tojás sárgája
1/3- ad vaj
csipetnyi só
fél liter tej
20 dkg mák
A lisztet átszitálom, belekeverem az élesztőt és a sót. A tojássárgákat kikavarom a porcukorral, hozzáadom a felolvasztott vajat, a liszthez öntöm. Összekeverem, majd langyos tej folyamatos adagolásával megdagasztom. Hagyom kelni. Kb. 1 órányi kelés után átgyúrom, kinyújtom, megkenem a töltelékkel, ami a ledarált mákból 2 evőkanál cukorból és 3 evőkanál tejből készül úgy, hogy az egészet egy lábasban összekeverem és lassú tűzön kicsit összerotyogtatom.

A koszorúhoz feltekertem a kalácsot és a sütőpapírral bélelt tepsiben karikába hajtottam, tettem bele egy tűzálló tálacskát is, hogy a közepe szépen megmaradjon. Ezután tojssárgával megkentem és éles késsel bemetszettem. Ezután a sütőbe tettem, húsz percig erős tűzön sütöttem, hogy kinyíljon, majd újabb húsz percig mérsékelt tűzön, hogy piruljon. Miután a tepsiből kivettem egy éles kés segítségével kivágtam belőle a tálat és még forrón cukros vízzel megkentem, hogy szép fényes legyen. Egy picike mikulásvirágot és gyertyákat tettem a közepébe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Paradicsomos szelet

Paradicsomos szelet Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet szalonna, 4 szelet tarja, 4 evőkanál paradicsompüré, 8 cikk fokhagyma, só, bors,...