2011. január 14., péntek

Három golyó

Az ikres bejegyzés óta nagyon fel vagyok lelkesülve és kimondottan ilyesmire specializálódom. A kutatások mai fokán a csúcs a hármas iker. Három finomság darált húsból. Mint boldog disznóhústulajdonos szívesen használom alapanyagként, már csak azért is, mert az oroszlánok húsevők.
Nos egy fél kg darált húshoz adtam egy fél kiló kiáztatott és kifacsart kenyeret, megfűszereztem egy zacskó fasírtfűszerrel, ráütöttem két tojást és jól összegyúrtam.
A massza felét kivettem a tálból és két részre osztottam.



Spagettimártás gombóckákkal

Az egyik részből diónyi gombócokat gyúrtam, lobogó vegetás vízben addig főztem, amíg feljöttek a víz színére.
Készítettem hozzá egy paradicsommártást: evőkanálnyi olajból és ugyanannyi lisztből világos rántást, feltöltöttem paradicsomlével, úgy két pohárnyival és lassú tűzön, habverővel állandóan keverve addig főztem, amíg mártás állaga lett.
Sóval, borssal ízesítettem, majd tettem bele egy mokkáskanál cukrot, két mokkáskanál mustárt, csipetnyi bazsalikomőrleményt és összefőztem.
Levettem a tűzről és beletettem a gombóckákat is.










Kínai leves húsgombóccal

A vegetás vízbe, amiben a diónyi gombóckák főttek, beletettem egy zacskó kínai zöldségkeveréket, felfőztem.
Az előbb félretett negyed adag fasírthúshoz hozzáadtam egy maréknyi rizset.
Amikor a víz felforrt, ebből a masszából gyúrtam diónyi gombócokat és hozzáadtam.Lassú tűzön főztem, tettem bele két evőkanál szójaszószt, egy evőkanál cukrot és fél liter paradicsomlevet.Jól összeforraltam.
Nem baj, ha a zöldség egy kicsit roppanós marad úgy sokkal finomabb.




Fasírt

Sajnos eddig minden próbálkozásom A Fasírt elkészítésére dugába dőlt, ugyanis gyermekkorom kemencében sült fasírtjainak léce magasan van. Nos a legutóbbi kísérlet nagyon biztató eredményeket hozott. Egyik bevásárlóközpontban ugyanis olyan sütőzacskókat találtam, amikben fasírtot lehet sütni. Hoppá! Nincs égett olajszag, se szénné feketedett tepsi? Hát nincs. A zacskót belesimítottam a tepsibe, szépen egymás mellé raktam a kigömbölyített fasírtokat, bekötöttem a zacskó száját, megszurkáltam és 25 perc múlva oltári fasírtillat lengedezett. Igazán fincsi lett.

Nos nem maradt más hátra, mint beosztani a hétre az ikreket úgy, hogy ne legyen unalmas.
Minden ebédet úgy fejeztünk be a héten: Ugye milyen finomat főztem édes? Pedig itthon sem voltam...

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem a kínait..jöhet egy tányérral :)

    VálaszTörlés
  2. Szia, ha van kedved..küldhetsz be recepteket a következő szakácskönyvünkbe..
    Témája: tavaszi ételek gyűjteménye. Főleg tojásos és friss zöldséges receptekkel illetve húsvétra jellegzetes húsételekkel.

    Felhasználható alapanyagok: a spenót, retek, sóska, saláta, zöldhagyma és a primőr zöldségek; húsfélékből: a hal-, bárány-, szárnyas- és nyúlhús, illetve a sonka; valamint a tojás. Ez nem azt jelenti, hogy más alapanyagok nem jöhetnek számításba, de mindenképp ezek domináljanak.
    A könyv tagolása, fejezetek: levesek, főételek és saláták külön csoportosítva a hússal készülő ételeket és a hústalan ételeket. Figyelem, nem lesznek benne desszertek, édességek!

    Fontos! Minden receptküldőnek felajánlunk egy könyvet három receptért, hatért kettőt, tízért hármat :)
    - minden recept mellé legyen legalább egy fotó, de háromnál több semmiképp. Minden fotó legyen átnevezve, magyarán írjátok ki végig az étel nevét fájlnévnek. Pl. sutotokos_nyulful_aszpikban_tarkonyos_martassal
    - minden blogos recepthez linket is mellékeljetek, mert ez kell majd a honlapra. Természetesen, közölni kell a bloggerekkel, hogy amikor a receptjeiket közzétesszük a honlapon, akkor linkeljük a blogját is.

    VálaszTörlés
  3. HOLA ..que sopa con albondigas mas rica ..yo hago una parecida ..apuntos los condimentos la probare.BICOS MARIMI

    VálaszTörlés
  4. szia !Ha javasolhatom, legközelebb sütő zacskót használj az jóval olcsóbb. én a tescoban szerzem ezt be kb. 300Ft és több méter van rajta gazdaságos a felhasználása:)

    VálaszTörlés

  Karfiolpizza, az egészséges kényeztetés A karfiol nagyon sookoldalú alapanyag és bár mindannyiunk kedvence a rántott karfiol, azon túl i...