Finomságaim

Van egy elméletem a kelt tésztáról, ami szerintem nagyon jellemző rám: a kelt tészta olyan, mint férfi egy bizonyos szerve, ha szeretettel érintjük meg háromszorosára (na jó duplájára) növekszik. Mindenesetre, velem még nem fordult elő, hogy ne kelt volna meg a tészta. Van egy receptem, amiből mindenféle finomságot lehet sütni: fánkot, kalácsot, arany galuskát. Mi nagyon szeretjük ezeket az édességeket sokkal jobban mint a cukortól csöpögő émelygős krémeseket. A recept alapja fél kiló liszt, ami feltétlenül jó liszt legyen, szobahőmérsékleten langyosítva. Beleszórok egy zacskó élesztőt ( a modern fajtákat nem kell feloldani csak beleszórni). Két evőkanál porcukrot kikavarok két tojás sárgájával, hozzáadok egy fél felolvasztott vajat. Az így kapott masszát hozzáadom a liszthez, megsózom majd annyi langyos tejjel, hogy jól dagasztható masszát kapjak összedolgozom. A lényegek lényege a dagasztás. A magukra valamit is adó receptkönyvekben az áll, hogy fél órán át dagasztjuk. Hát én elárul...

Az após mellett az anyós sem elhanyagolható tényező és mivel én annak a hagyományos iskolának vagyok a híve, mely szerint az anyóssal baráti kapcsolatot is lehet ápolni, szombaton az ő kedvenc ételét is megfőztem. A túrós csusza is laskatésztából készül amit a derelyénél ismertetett módon kell meggyúrni, majd kinyújtani és csíkokra vágni. Ezután kifőzzük, természetesen lobogó sós vízben. Túróval, tejföllel összekavarjuk. A titkos adalék itt a húsos szalonna, becsületes nevén bacon. A vékonyra vágott szalonnát megpirítjuk, lerakjuk vele egy tűzálló tál alját. Ráhalmozzuk a túrós-tejfölös laskát, megkenjük tejföllel és pirított szalonnával beborítjuk. Forró sütőben összerotyogtatjuk, anyósnak forrón (forró szeretettel) tálaljuk.

Most áttérek a gyakorlati síkra, ami a szocializációt illeti. Anyóssal és apóssal ápoltam a jó kapcsolatokat. Megfőztem a kedvenc ételüket, mert a saját filozófiámat követve a családnak főzünk. Nos akkor lássuk a kedvenc kajákat. Apósom kedvenc kajája a derelye. Ez egy csodálatos magyaros étel, aminek a titkos hozzávalója a rézüstben főtt szilvalekvár. Gyerekkoromban nagyon utáltam a szilvát magolni hozzá, de most hálát adok minden lekvárok istenének, mert totál le lehet venni a derelyével a lábáról az öreget. Ha megvan a lekvár, a többi már csak ujjgyakorlat. Kell hozzá egy adag laskatészta. Az úgy készül, hogy minden összmarék lisztre két tojást számítunk. Vagyis: ha a laskatésztát egy összmarék lisztből gyúrjuk, akkor két tojás kell bele meg pici só. Összegyúrjuk. Ha minden kötél szakad lehet egy kis vizet is belelöttyinteni, attól még nem dől össze a világ. Ha meggyúrtuk, akkor ki kell nyújtani. Ez arra is jó, hogy szép ismos karjaink legyenek. Persze csalhatunk is ha van tésztag...

Egy kicsit hanyagoltam az írást, mert a hétvégét a szociális kompetenciáim fejlesztésével töltöttem. Két síkon is dolgoztam: elméleti síkon és gyakorlati síkon. az elméleti sík abban merült ki, hogy elolvastam Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényét, ami fölöttébb ütős olvasmánynak bizonyult. Ezt arra alapozom, hogy eléggé összezavart, ami szerény személyem esetében nagyon ritkán esik meg. Az alapsztorit biztosan mindenki ismeri: a két főhős téves képet alkot egymásról és amikor az egyik leküzdi a büszkeségét, a másik meg a balítéleteit, akkor nagy lamúr lesz. Mi zavart össze? Először is elkezdtem gondolkodni, hogy nekem vannak- e balítéleteim? Büszkeség szóba sem jöhet az nekem nem volt sohasem. Na mármost balítéleteim annál inkább. Rádöbbentem, hogy nagyon sok ismerősömről nincs is véleményem. Megmaradok annyinál, hogy kedvelem vagy sem az illetőt, és ez szerintem kissé felületes. De az olyasmiket, hogy jellem meg erény nem igazán szoktam firtatni. Vajon ez baj? Adott körülm...

Az egyik nyári kedvencem a kovászos uborka. Főleg azóta, hogy azt olvastam róla a leve fogyaszt. Eddig csak az uborkákat ettem meg, azóta a levét is ledöntöm. Ha nem sózom el hihetetlenül jó az íze és rendkívül hűsítő. Elkészítése nagyon egyszerű (legalábbis az a változat, amit egy nagyon kedves ismerősömtől tanultam): Kell hozzá uborka ( jó mi?), amit megmosunk és a kerek végeit levágjuk, majd bemetsszük, hogy a lé jobban átjárja. Kell hozzá egy fej fokhagyma, amit természetesen megtisztítunk. Aztán az uborkákat és a fokhagymát egy nagyobb befőttes üvegbe rakjuk, annyi kanál sót szórunk rá, ahány literes az üveg, felöntjük vízzel és a tetejére egy szelet kenyeret teszünk. Ez utóbbit belenyomkodjuk a vízbe. És most jön a lényeg: a lakás déli fekvésű ablakába tesszük az üveget, de nem teljesen a napra. A déli fekvés nagyon fontos, attól lesz igazán finom. Két-három napig érlelődik a második nap, ha már savanykás a lé, ki kell venni a kenyeret, akkor nem lágyulnak meg az uborkák. És ami ...

Az inspiráló szöveg hatására főztem egy jó kis lecsót. Csak megjegyzem ez az én kedvenc ételem. Hagymát pirítottam, erre csíkokra vágott zöldpaprikát tettem. Kicsit összepároltam aztán rádobtam egy marék rizset is. Egy pohár viz hozzáadásával puhára pároltam. Karikára vágott virslivel gazdagítottam, felöntöttem paradicsomlével. Ezután már csak a paradicsom hiányzott belőle, amit bele is tettem, de előtte lehúztam a bőrét mert azt nem szeretem. És hogy jól is lehessen lakni tőle, főtt krumplival megtoldottam. Ami a főszereket illeti: a párolás fázisában megsóztam. A virslis lépésnél daráltam rá egy kis borsot, és a végén adtam hozzá egy kanál cukrot.

Gyakran hallani ezt a szót mostanában... Leginkább az anyagiak kapcsán érint meg minket. És mélyen igaz, hogy ez az egyetlen oldalunk, ahol sebezhetővé váltunk. Más nem számít. Éjt nappallá téve dolgozunk, hogy megszerezzük magunknak az anyagi világ kínálta jólétet. Önként állunk be abba a vég nélküli táncba, amelyet az örömtelen világ bálján ropunk halálig. Ha valami megállítja a táncot, akkor krízis van... Ha nincs pénzünk, meztelennek érezzük magunkat. Amikor meg akarnak alázni bennünket, elveszik a pénzünket. Ha arról van szó ki mire vitte az életben, felsorakoztatja az anyagi javakat, amiket megszerzett... Bonyolulttá és szövevényessé tesszük az életünket, folyton döntenünk kell: mit vegyünk fel, mit együnk, milyen autót vegyünk, milyen tévéadót nézzünk, kivel legyünk barátok és kivel nem, hová menjünk nyaralni, mit kapjon a gyerek a születésnapjára... És belefáradunk. Pedig nem kellene mást tenni, csak megállni. És akkor feltárulnának előttünk az utak, vinne a lábunk, amerre jó m...