Apró koccanások, neszek…
- Mi a…??? – motyogta magában Zoé, miközben próbálta
kinyitni a szemét, sikertelenül. Inkább visszacsukta és a fejére húzta a
pokrócot. Ám ekkor megérezte a kávéillatot, ami követte a takaró alá és
pimaszul az orrát csiklandozta. Egy darabig küzdött ellene, majd mégis úgy
döntött, felkel.
A zajok a konyhából érkeztek, ahogy az illat is. Zoé
kissé meglepődött, mert Panni nem tartozott a korán kelők közé, ahogy ő sem, az
meg igazán nem jellemző rá, hogy hajnalban kávét főzzön. Beóvakodott a
konyhába, sehol senki, viszont az asztal megterítve, kávé és pirítós
előkészítve.
- Álmodom! – motyogta a lány maga elé. – Egész
biztos álmodom!
Belecsípett a saját arcába, fájt. Azt is érezte,
hogy hideg a csempe a talpa alatt, mert nem húzott papucsot. Végül bizonytalanul
a kávéscsésze felé nyúlt. A kávé majd eldönti, hogy álom ez vagy valóság…
- Jó reggelt angyalom! – csicseregte egy friss hang,
amitől Zoénak a torkán akadt a korty kávé, és élesen az agyába hasított a
gondolat, hogy ez bizony a zord valóság…
- Anya! Te hogy kerülsz ide? És mi ez az egész?
De az anyját nem lehetett kizökkenteni a szerepéből.
Ez a szerep a csodálatos, gondoskodó, mosolygó anya szerepe volt, amit azóta
játszott, hogy a lánya megszületett.
- Édes kislányom! Mitől vagy ma ilyen morcos? Na,
gyere, ülj csak le, idd meg a kávédat, és nyugodj meg szépen. Csak nem
gondoltad, hogy magadra hagylak ezen a nagy napon, amikor életedben először
dolgozni mész?
Azzal választ sem várva már taszigálta is a lányt az
asztal felé, kihúzta neki a széket, lenyomta rá, persze csak finoman, ahogy
mindig is csinálta és persze a lány nem ellenkezett, ahogy sohasem. Most már
biztosan tudta, hogy ébren van, mert álmában ellenszegült volna.
- Anya, ne tedd ezt! – most csak ennyire tellett,
vérszegény hangon, alig volt valamivel több, mint egy szívből jövő sóhajtás. De
az anyja meghallotta…
- Jaj, kislányom! Mit ne tegyek? Ne szeresselek? Ne
gondoskodjak rólad? Nahát, erről szó sem lehet! Előbb vagy utóbb te is belátod,
hogy ez a dolgom. Hiszen te vagy életem legnagyobb megvalósítása. Annyira
büszke vagyok rád! Nézd, milyen ügyes vagy! Mennyi mindent elértél ilyen
fiatalon! A te korodban nekem alig volt pár
ruhám, amit felvegyek, neked meg lakásod és munkád van…
Az anyja csak mondta, mondta és Zoé csak arra tudott
gondolni, milyen jó az árváknak… legalábbis ebből a szempontból védettek, bár
tulajdonképpen a helyzetük biztosan nagyon szomorú.
… nem kellene
felköltenünk Pannikát is?
Ezt a megjegyzést már kiszúrta a lány füle, és
elvigyorodott, mert arra gondolt, hogy Pannikának most letekeri a fülét, amiért
beengedte ezt a mindenkit maga alá temető tornádót. Biztosan félálomban ajtót
nyitott neki és visszafeküdt. Talán már nem is emlékszik.
- De, anya, megyek is, felköltöm! – indult megadóan
a Panni szobája felé, de nem kellett felköltenie. Megtette helyette a kávé
illata, az előszobában szinte egymásnak ütköztek.
- Vigyázz! – húzta be Zoé a konyhaajtó melletti
sarokba a lányt. – Ne lepődj meg! Vendégünk van!
- Csak nem az… - kerekedtek el Panni szemei, de
mielőtt folytathatta volna, Zoé befogta a száját a tenyerével.
- De, az anyám! Itt van és kávét főzött, reggelit
készített és fogalmam sincs hogy jutott be! Talán neked van valami halvány
sejtésed? Levette a kezét a Panni szájáról, met kíváncsi volt a válaszra.
- Arra gondolsz, hogy én engedtem be? – pislogott
bizonytalanul Panni. – Nem is tudom! De nem hiszem, nemrég ébredtem fel,
erre a mennyei kávéillatra. Nem
beszélgethetnénk tovább a konyhában, hogy ihassak végre egy kortyocskát belőle.
- Siessetek lányok! Minden kihűl!
- Na látod? – mondta Panni és félretolta barátnőjét
az útból. – Én is pont így gondolom.
- Csókolom, Juci néni! – köszöntötte vidáman az
asszonyt. – Nagyon jók itt az illatok!
- Szervusz Pannikám! Legalább neked jó kedved van.
Zoé nagyon morcos ma reggel.
- Á, dehogy, csak izgul egy kicsit. Igaz? – nézett
kérdőn Zoéra, aki közben bekullogott a konyhába és letelepedett egy székre. A
konyháig megtett pár lépés alatt eldöntötte, hogy megadja magát a sorsnak,
reggelizik, és mielőbb lelép, még mielőtt az anyja kitalálja, hogy vele megy
kézen fogva a munkahelyére is, hogy leégesse már első nap.
- Ühüm! – hagyta rá a lányra. Közben betömött a
szájába egy nagy darab vajas pirítóst és jóízűen majszolta. Ezen az anyja
elmosolyodott, jóleső érzéssel nyugtázta, hogy érdemes volt törnie magát, mert
a lánya eszik.
Megreggeliztek, gondosan felöltöztek és
kicsinosították magukat, közben a mama jó tanácsokkal látta el őket az első
munkanapot illetően. Zoé már nem berzenkedett, egyre jobban átjárta az izgalom
és az járt a fejében, hogy ez az a nap, amikor az igazi élete kezdődik. Mától
kezdve felnőtt lesz. Olyan karriert épít magának, amiről mindig is álmodott. És
a rég megálmodott életébe a legszebb ruhájában és a legjobb cipőjében fog
besétálni. Még egy kevés parfümöt is szórt magára, bár tudta, ezt nagyon meg
fogja bánni, mert nem tudott semmilyen illatot magán elviselni.
- Istenem, de gyönyörű vagy! Csak úgy ragyogsz! Meg
te is Pannikám. – csodálta őket a mama az ajtóban. - Menjetek csak! Én majd
mindent elpakolok, meg egy kicsit rendet rakok, ha már itt vagyok.
- Na ettől féltem! gondolta magában Zoé, de hangosan
csak egy erőtlen tiltakozásra futotta. - Ugyan anya, erre tényleg semmi szükség
- Jól van, jól van!Már hogyne lenne! – mutatott az
anyja a nyitott ajtón keresztül a nappaliba, ahol még ott tornyosultak a
tegnapi dobozok, széttúrt tartalmukkal, - Ne törődjetek velem, csak menjetek! Én majd
bezárom az ajtót, reggel a házgondnoktól kaptam egy kulcsot.
A lányok jelentőségteljes pillantással egymásra
néztek. Most már legalább az kiderült, hogy jutott be a mama a lakásba.
- Hát jó, gyere, Panni, menjünk! – adta meg magát
Zoé. Kiléptek a lépcsőházba és szótlanul ballagtak a ház előtt parkoló autó
felé. Beszálltak, elhelyezkedtek, becsatolták magukat, majd Zoé gázt adott és
elindultak, hogy megvalósítsák az álmaikat. maguk mögött hagyva mindent és
azzal együtt a szüntelen aggódó mamát is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése