2022. július 31., vasárnap

Tojáspörkölt sóskamártással

 

Tojáspörkölt sóskamártással



Hozzávalók 2 személyre: A tojáspörköthöz: 0,5 dl olaj, 1 fej hagyma, 1 teáskanál pirospaprika, 1 evőkanál paprikakrém, só, bors, 4 tojás. A mártáshoz: 2 evőkanl olaj, 1 evőkanál liszt, 2 dl tej, egy nagy marék sóska.Köretnek: 15 dkg krumpli. Díszíteni: petrezselyemzöld.

Elkészítése: A tojásokat beletesszük egy kis lábasba, adunk hozzá egy csipetnyi sót, felöntjük hideg vízzel és mérsékelt hőfokon a víz forrásától számított 20 perc alatt keményre főzzük. A pörköltalaphoz  egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, megdinszteljük benne a megtisztított, apróra vágott hagymát, majd beletesszük a pirospaprikát és azonnal hozzáadunk 1 dl vizet. Kavargatva felforraljuk, sóval, borssal, paprikakrémmel ízesítjük és addig főzzük, amíg jól besűrűsödik. A keményre főtt tojásokat meghámozzuk, karikára vágjuk és belefektetjük a hagymás szószba, pár perc alatt jól összesütjük, közben párszor  óvatosan összerázogatjuk, vigyázva, hogy a tojáskarikák egyben maradjanak.

A mártáshoz felhevítjük az olajat, beletesszük a lisztet, szalmaszínűre pirítjuk, rádobjuk a megmosott sóskát, állandóan kavarva egy-két percig sütjük, majd beleöntjük a tejet, összekavarjuk és gyakran kavarva addig főzzük, míg a sóska teljesen szét nem esik. Sóval, borssal fűszerezzük. Ha túl sűrű lenne, tejjel javíthatunk a mártás állagán.

A krumplit héjában megfőzzük, meghámozzuk, hasábokra vágjuk és tányérra rendezzük. Mellé tesszük óvatosan a szaftos tojáskarikákat, végül a tálalást a sóskamártással koronázzuk meg és petrezselyemzölddel díszítjük.

2022. július 30., szombat

Salátakrémleves sült szalonnával

 

Együnk zöldeket, mint nagymama! 

A nyár első napjai mintha csak azért lennének a naptárban, hogy különleges élményekkel ajándékozzanak meg. Minden érzékszervünk kap valami élvezhetőt: a növények harsány zöldje, az ezernyi színben pompázó virágok a szemünket gyönyörködtetik, a nyári zápor monoton kopogása megnyugtatja zajtól kimerült fülünket, a záport követő friss illatok az orrunkat kényeztetik, a sok zamatos, ropogós idényzöldség és gyümölcs az ízek kavalkádját kínálja. Gyerekkoromban mindezt megtaláltam a nagymama kertjében, ahol precízen megtervezett ágyásokban kelleték magukat a hagyományos népi konyha egészséges alapanyagai. Csak ki kellett nyújtani a kezünket érte, persze, ha nagymama nem őrizte árgus szemekkel az előre meghatározott céllal kertbe álmodott növényeit. A málna például azért testesült meg ezen a világon, hogy szörppé és lekvárrá átlényegülve kerüljön a kamrapolcra. Nagy kaland volt úgy belógni málnát enni a kertbe, hogy senki ne vegye észre... Amikor nyakunkba szakadt a nyári vakáció, napokon át játszottunk a házak mögötti hatalmas kertekben, melyeken keresztül ösvények szövevénye vezette a dolgos falusiakat a feladataik felé. Mi meg fára másztunk, bújócskáztunk és megkóstoltuk a finomságokat. A réteken sóskát szedtünk és elrágcsáltuk, ha szomjasak voltunk, ha pedig megéheztünk bevonultunk valameyikünk otthonába, ahol minden gyereket megetettek, ha nem mással, egy szelet zsíros kenyérrel, amihez a kertből téptünk friss zöldeket, így biztosítva egészséges fejlődésünkhöz a zsírban oldódó vitaminokat.  Nagymama gyönyörű kertjében mindent szerettem, de a salátával és a sóskával nem ápoltam közelebbi barátságot, főleg, ha a tányéron kötöttek ki salátaleves vagy sóskamártás formájában. Szidtak is eleget érte, hogy nem eszem meg... Aztán teltek az évek és megértettem, miért is volt a felnőttek igyekezete... Ma már megbarátkoztam mindkét étellel és nyár elején gyakran el is készítem őket, tökéletesen illeszkednek az egészséges életmódba, támogatják a szezonban rajtam elhatalmasodó bikinifrász elleni küzdelmet. Persze megalkottam a magam változatait, olyan ízekkel és állagokkal, ahogy én szeretem.

Salátakrémleves sült szalonnával



Hozzávalók 2 személyre: 15 dkg szalonna, 20 dkg krumpli, 1 kisebb fej saláta, 1 dl tejföl, só, ételízesítő.

Elkészítése: A szalonnát felszeleteljük, bevagdossuk és abban a fazékban, amiben a levest készítjük, megsütjük. Akkor van kész, amikor az üveges állaga kásás fehérre változik. Kivesszük egy tányérra a megsült szalonnaszeleteket, a visszamaradó zsírban pár percig sütjük a meghámozott, kockára vágott krumplit, majd felöntjük 2 l vízzel, sóval, ételízesítővel fűszerezzük és puhára főzzük. Amikor a krumpli teljesen puha, beledobjuk a levesbe a megmosott, darabokra tépkedett salátát. Öt percig főzzük, botmixerrel összeturmixoljuk. Felforraljuk, ha szükségesnek érezzük adhatunk még hozzá vizet, hogy az általunk kedvelt krémlevesállagot elérjük, hozzákavarjuk a tejfölt és forrón, a szalonnaszeletekkel díszítve tálaljuk.

2022. július 29., péntek

Zöldbabos pulykaragu

 

A zöldbab dicsérete

Ropogós, illatos, finom. Sok alapanyagra illik ez, de most a zöldbabról van szó. Ilyenkor már gond nélkül beszerezhető a friss, zsenge kerti zöldbab, ami hihetetlenül finom hagyományos ételeinkben is, de érdemes egy lépéssel tovább gondolni ezeket. Az én kedvencem a fokhagymás zöldbab, amit most egy kicsit gazdagítottam, de csak annyira, hogy az egészséges, alakkímélő étrendbe is beilleszthető legyen.

Zöldbabos pulykaragu



Hozzávalók 2 személyre: 25 dkg pulykamell, 15 dkg zellergumó, 20 dkg zöldbab, 0,5 dl olaj, 1 fej hagyma, 1 teáskanál pirospaprika, 1 evőkanál paprikakrém, só, bors, 1 marék aszalt paradicsom, 1 csokor petrezselyemzöld, 4 cikk fokhagyma, 3 dl paradicsomlé.

 

Elkészítése:

1.  Az olajban megdinszteljük a megtisztított, apróra vágott hagymát. Hozzáadjuk a pirospaprikát és azonnal felöntjük 1 dl vízzel. Felforraljuk, majd beletesszük a paprikakrémet is.

 2. 5 percig kavargatva forraljuk. Közben felkockázzuk a pulykahúst, majd ezt is beletesszük. Addig sütjük, amíg a hús kissé kifehéredik. Sóval, borssal ízesítjük.

3. A zellergumót meghámozzuk és felszeleteljük, majd a szeleteket csíkokra vágjuk és a húshoz adjuk, újabb 10 percig sütjük, gyakran megkavarjuk.

4. Beletesszük a feldarabolt fokhagymát, apróra vágott aszalt paradicsomot és a felaprított petrezselyemzöldet.

5. Hozzáadjuk a megtisztított, feltördelt zöldbabot. Ha nem sikerül frisset beszerezni, használhatunk jó minőségű fagyasztott zöldbabot is.

6. Felöntjük a paradicsomlével és mérsékelt hőfokon, gyakran kavarva 30-35 perc alatt készre főzzük.

2022. július 28., csütörtök

Zsebes szendvics

 

A nyár színei, illatai, ízei kicsalogatnak a szabadba. Előszeretettel mártózunk meg a természet nyújtotta élményekben és az erőt próbáló hosszú séták idején szívesen eszünk tápláló, ízletes, otthonról hozott finomságokat. Ez a zsebes szendvics meglepően megfelel elvárásainknak. A zamatos saláta, a kiadós sonka és a roppanós zöldségek teszik feledhetetlenné.

Zsebes szendvics



Hozzávalók 2 személyre: 2 zöldfűszeres törtilla lap, 2 tojás, 10 dkg kecske telemea, 1 teásaknál fokhagymapor, 2 evőkanál apróra vágott kapor, 3 evőkanál tejföl, 10 dkg préselt sonka, 4 salátalevél, 2 kisebb paradicsom.

Elkészítése: A tojásokat keményre főzzük, majd a kecske telemeával együtt lereszeljük. Hozzáadjuk a fokhagymaport, kaprot és tejfölt, jól összekavarjuk. A sonkát csíkokra vágjuk, a paradicsomot felkarikázzuk. A tortilla lapot kettőbe, majd négybe hajtjukk a középre került részt összecsippentjük, így két zseb keletkezik. Az egyik zsebbe tojássalátát töltünk megszürjuk alaposan apróra vágott sonkával, a másikk zsebbe belerendezzük a salátaleveleket és a karikára vágott paradicsomot. Dobozban, vagy fóliába csomagolva vihetjük magunkkal.




2022. július 27., szerda

Kapros tökleves

 

A nyár egyik legmarkánsabb íze a friss, zsenge kapor, ami kiválóan társítható a kerti tökkel, ezzel az egyszerű, de oly sokoldalúan felhasználható alapanyaggal. Lehet rántani, készülhet belőle, főzelék, krém vagy hűsítő leves is, bármelyik változatot ízletesebbé tehetjük kaporral. Ha egy gyorsan elkészíthető, olcsó és finom levest szeretnénk, akkor se habozzunk. Kaporra fel és tök jó lesz a végeredmény.

Kapros tökleves 


Hozzávalók 2 személyre: 40 dkg zsenge tök, 2 szelet szalonna, 1 teáskanál só, 1 teáskanál kakukkfű, 3 evőkanál tejföl, 1 evőkanál liszt, 1 csokor zsenge kapor, 3 cikk fokhagyma.

Elkészítése:

1. A zsenge tököt meghámozzuk és hosszában kettőbe vágjuk.

2. Egy teáskanállal kikaparjuk a magvakat, hogy csak a tiszta húsa maradjon, majd felkockázzuk.

3. Egy megfelelő méretű lábasban megpirítjuk a bevagdalt szalonnát. Akkor van kész, ha egészen kifehéredik.

4. A sült szalonnát kivesszük, a tökkockákat a visszamaradó zsírban egy kicsit megpirítjuk.

5. Felöntjük vízzel, sóval, kakukkkfűvel, zúzott fokhagymával ízesítjük és 15 percig főzzük.

6. Besűrítjük a liszttel kikavart tejföllel és gazdagon ízesítjük kaporral.

2022. július 26., kedd

Grillezett pulykacsíkok

 

A grillezés a nyár egyikk legkedveltebb közösségi eseménye. Leginkább a nagy klasszikusok kerülnek a rácsra, de érdemes néha egy kis újdonsággal is próbálkozni a már bejáratott receptek mellett. A pulykahúsra ritkán gondolunk úgy, mint grill alapanyagra, pedig jól bepácolva pillanatok alatt elkészül és nagyon finom. Így akár a hosszadalmas sütögetés alatt is falatozhatunk belőle, megágyazva vele a többi grillezett húsfélének.

Grillezett pulykacsíkok hat fűszerrel pácolva



Hozzávalók 2 személyre: 30 dkg pulykamell, 1 teáskanál só, 1 teáskanál bors, 1 teáskanál pirospaprika, 1 teáskanál currypor, 1 teáskanál őrölt római kömény, 1 teáskanál apróra vágott fokhagyma, 1 evőkanál citromlé, 2 evőkanál olívaolaj.

Elkészítése:

1. A fűszereket egy nagy lapos tányér szélére adagoljuk.

2. Középre töltjük a citromlevet és az olajat.

3. A pulykamellet ujjnyi vékony csíkokra vágjuk.

4. Jól összekeverjük és megforgatjuk benne a csíkokra vágott pulykamellet.

5. Hagyjuk egy jó órán át állni, majd grillező tűkre szúrjuk.

6. Parázs fölött jól átsütjük. Ropogós krumplival tálaljuk.


2022. július 25., hétfő

Citromfű kéregben grillezett pisztráng

 

Na, akkor térjünk vissza egy kicsit a citromfűhöz! Már az ókori görögök és rómaiak is ismerték és használták a citromfüvet, ezt a rendkívül sokoldalú, ugyanakkor egyszerű növényt, melyet mi leginkább gyógyító hatásait élvezve teaként fogyasztunk el. Pedig fűszerként is megállja a helyét, kitűnően illik például halhoz. Kívülről illatos aromákkal tölti meg a hal húsát, melyeket még jobban kiemelnek a belülről ható, a hal hasüregébe elhelyezett fűszerek. Az összhatás pedig mennyei, az omlós grillezett hal valósággal olvad a nyelvünkön.

Citromfű kéreg pisztránghoz

Hozzávalók 2 pisztránghoz: 2 marék citromfűlevél, 1 dl olívaolaj, 1 evőkanál só.

Elkészítése: A frissen leszedett citromfűleveleket óvatosan tisztára mossuk és szűrőben lecsepegtetjük, majd késes aprítóbe helyezzük át, hozzáadjuk a sót és az olajat és krémesre daráljuk.

 

Citromfű kéregben grillezett pisztráng



Hozzávalók 2 személyre: 2 szép friss pisztráng, 2 szelet citrom, 2 szál friss oreganó, 2 szál friss rozmaring, 2 szelet lila hagyma, só, az előző recept szerint elkészített citromfű krém.

Elkészítése: A pisztrángokat megmossuk és szárazra törölgetjük. A hasüreget bedörzsöljük sóval, majd szépen belerakosgatjuk az ízesítőket: a félbe vágott citromkarikát, a zöldfűszerágakat és végük a szintén félbe vágott hagymakarikát. Tálra rakjuk a halakat és a felső oldalukat szépen beborítjuk a citromfűkrémmel, majd áthelyezzük a halgrillezőbe, a krémes felükkel lefelé és a másik oldalt is alaposan beborítjuk. Parázson megsütjük, miközben készül, a citromfű illatos kéreggé szilárdul a pisztráng bőrén. Óvatosan kivesszük a halgrillezőből és ropogós krumplival tálaljuk.




2022. július 24., vasárnap

Hűsítő citromfagyi

 A nyár nagy slágere a fagylalt. Mindenkinek megvan a maga kedvence. Otthon is elkészíthetjük friss, egészséges hozzávalókból és amennyiben savanykás ízvilágot alkotunk, a hűsítő hatás is megsokszorozódik. És egy kis citromfűvel lehengerlő ízélményben lesz részünk!

Hűsítő citromfagyi



Hozzávalók: 15 ml tejszín, 12 ml görög joghurt, 1 citrom, 1 dl tej, 2dkg porcukor.

Elkészítése:

1. A tejszínből kemény habot verünk.

2. A joghurtot kikeverjük a porcukorral.

3. Hozzádolgozzuk a citrom levét, lereszelt héját és a tejet is.

4. A tejszínhabot összekeverjük a joghurtos masszával.

5. Az egészet egy fedeles dobozba kanalazzuk és 6 órára a hűtőszekrénybe tesszük.

6. Kivesszük a dobozt, tartalmát kockára vágjuk, összeturmixoljuk és már kanalazhatjuk is.

2022. július 23., szombat

Paprikás csirkeszárny bográcsban

 

Most van itt az ideje a bográcsozásnak. Bográcsban készült ételeink sokkal finomabbak, ráadásul tartást is adnak a szabadban eltöltött időnek, hiszen amíg rotyog az étel lehet élvezni a napsugarakat és a társaságot, ráadásul nem is unatkozunk, hiszen mindig van teendő. Legokosabb, ha mindent előkészítünk már otthon és jól záródó dobozokba pakolva hűtőládában visszük magunkkal, így nem kell a helyszínen az előkészületekkel vesződni, csak a főzéssel kell törődni. A csirkepaprikást mindenki szereti, készítsük el csirkeszárnyból, könnyen fogyasztható, élvezetes étel.

Paprikás csirkeszárny bográcsban 



Hozzávalók 2 személyre: 8 db. csirkeszárny, 1 nagy fej hagyma, 1 paprika,3 paradicsom,  2 evőkanál libazsír, 1 evőkanál pirospaprika, 1 teáskanál bors, 1 teáskanál só, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt.

Elkészítése:

1. A csirkeszárnyat leforrázzuk, megtisztítjuk, hideg vízben átmossuk, lecsepegtetjük és jól záródó dobozba tesszük. A hagymát, paprikát, paradicsomot megtisztítjuk, kockára vágjuk és dobozba tesszük.


2. A helyszínen tűz fölé állítjuk a bográcsot, amikor forró, beletesszük a zsírt és felolvasztjuk.


3. A forró zsírban megdinszteljük a hagymát.


4. Megszórjuk a pirospaprikával és azonnal öntünk rá egy nagy pohár vizet, nehogy leégjen. Hozzáadjuk a paprikát és még annyi vizet, hogy ellepje. Gyenge tőzön 15-15 percig főzzük, majd belerakjuk a paradicsomot is.

5. Újabb 15 percig főzzük, vigyázva, hogy ne legyen túl erős a tűz, majd beletesszük a csirkeszárnyat, fűszerezzük és 35 percig főzzük. Közben gyakran megkavarjuk, ha szükséges még kevés vizet öntünk alá, de csak úvatosan, ne legyen túl sok a leve.



6. Amikor a hús készen van, a tejfölt összekeverjük a liszttel és a húsra öntjük. Még néhány percig kavargatva főzzük. Galuskával tálaljuk.


2022. július 22., péntek

Lecsós penne

 És akkor befutott a lecsó is. A lecsó, amit bármikor, bárhogy megeszek, ha én főztem persze. A más lecsőja ritkán ízlik, de azért lehet próbálkozni, kóstolok, ha kell.

Lecsós penne



Pihekönnyű finomság

Hozzávalók 2 személyre: 4 szelet szalonna, 10 dkg hagyma, 10 dkg paprika, 20 dkg penne, 4 cikk fokhagyma, 5 dl paradicsomlé, só, bors, 1 teáskanál szárított, morzsolt bazsalikom.

Elkészítése: A szalonnát bevagdaljuk és kisütjük. Kiemeljük a zsiradékból és félretesszük. A visszamaradó zsírban megpároljuk a megtisztított, szeletekre vágott hagymát, hozzáadjuk az apróra vágott paprikát, 5-10 percig kevergetve sütjük, majd felöntjük a paradicsomlével, sóval, borssal, fokhagymával ízesítjük, beletesszük a pennét és fedő alatt, mérsékelt hőfokon puhára főzzük. Mikor már majdnem kész, megszórjuk a bazsalikommal, elkeverjük benne. Megkóstoljuk és, ha szükségét érezzük, tehetünk bele 1-2 teáskanálnyi cukrot is, hogy lágyítsa a paradicsom savanykás ízét.

2022. július 21., csütörtök

Málnás tejespite

 Azt mondják, a málna fogyókúrás gyümölcs. Főleg, ha málnászol és jön a medve... Én csak a boltban szoktam málnászni, vagy a piacon. most már nagyon zamatos a málna. Leginkább megeszegetem úgy magában, de lehet belőle egészen elegáns édesség is. (Kis citromfűvel díszítve 😁) Igazából nincs kész öt perc alatt, de ennyit kell vele foglalkozni a sütésen kívül.

Ötperces málnás tejespite



Ha valami édességre vágyunk, de nincs kedvünk bíbelődni

Hozzávalók: 8 dkg  porcukor, 3 tojás, 8 g vaníliás cukor, 15 dkg liszt, 2,5 dl tej, 2,5 dl tejszín, 1 csipet só, 15dkg málna, 5 dkg vaj.

1.     Elkészítése: A málnát megmossuk,lecsöpögtetjük, maj egy kivajazott piteforma aljába szórjuk. Egy nagy tálban összekeverjük az átszitált lisztet, a sót és a porcukrot. Hozzáadjuk a tojást, a vaníliás cukrot, a tejet és a tejszínt, majd palacsintatészta sűrűségűvé keverjük.

2.     Ráöntjük a tésztát a gyümölcsre. 180 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt készre sütjük.

 

 

2022. július 20., szerda

Túrós csusza muffin sült szalonnával

 Lecsó túrós csuszával... leginkább ez járt a fejemben, aztán maradt csak a csusza, beköltözött a muffinsütőbe...Lett belőle egy kis „nagy” falat


Túrós csusza muffin sült szalonnával 



Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg spagetti, 15 dkg tehéntúró, 20 dkg császárszalonna, 2 dl tejföl, 1 tojás, só.

Elkészítése:A spagettit kifőzzük, leszűrjük, majd keverőtálba tesszük. Hozzáadjuk a túrót. A császárszalonna kétharmadát apróra vágjuk, egy serpenyőben jól átsütjük és hozzáadjuk a zsiradékkal együtt, amit engedett a túrós spagettihez. Beletesszük a tojással habosra kevert tejföt is, jól összekeverjük, majd a muffinsütőbe tulipán kapszlikat helyezünk és ebbe adagoljuk a túrós-szalonnás spagettit. 200 C  fokon 15 percig sütjük. Kivesszük a sütőből, kapszlistól tálkába helyezzük, így tálaljuk. A feldolgozott mennyiségből 16 muffin lesz. Tetszés szeint csinosítva tálaljuk.

2022. július 19., kedd

Citromfüves csirkemell

 Sose hittem volna, hogy lesz egy saját kertem. Eddig leginkább szobanövényekkel próbálkoztam, abból is a szárazságtűrő fajtákkal, azok maradtak csak életben. Aztán jött a vágy, hogy kertészkedjek egy kicsit, ültetni kezdtem ezt-azt, a kutya meg kiásta. Mégsem adtam fel. Bekerítettem magamnak egy részt, oda nem tud bemenni a kutya. Aztán lett egy kis oregánó, tárkony, rozmaring, bazsalikom, menta a kertemben. Idén már koktélparadicsom palántákat is neveltem, kiültettem azokat is a kertbe, már van is rajta termés, egyelőre szépen, feszesen duzzadó zöld bogyók... És ott van a citromfű... kész főnyeremény. Nagyon jól bírja az életet nálam és gyorsan szaporodik. Szeretem az illatát, gyakran teszem limonádéba, a boromba. Fűszerként is próbálgatom az erejét. Egyelőre csak frissen.

Citromfüves csirkemell



Hozzávalók 2 személyre: 30 dkg csirkemell, 5 dkg vaj, 2 cikk fokhagyma, 1 dl fehérbor, 1 evőkanál szójaszósz, 1 teáskanál szezámmag, egy marék citromfű, csipetnyi bors.

Elkészítése: A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk és kissé megpirítjuk benne a karikára vágott fokhagymát. Hozzáadjuk a kockára vágott húst, borssal ízesítjük, felöntjük a borral, puhára pároljuk, majd hozzáadjuk a szójaszószt és a feldarabolt citromfüvet, a szezámmagot és addig sütjük, amíg a szaftja összesűrűsödik.

Párolt rizzsel tálaljuk.

2022. július 18., hétfő

Cukkinis flamiche

 Akinek ízlik a pizza és a quiche annak a flamiche is bejön majd, ugyanis a kettő találkozásából született.A puha pizzatésztára kerülő krémes feltét igazán kellemes élménnyel ajándékoz meg. Ráadásul igazán nem is fontos mi kerül a krémbe. Annyi a szabály, hogy tojás, sajt és tejföl mindenképp legyen, a kiegészítő zöldségeket kedvünk szerint válogathatjuk. Húsimádók akár darált húst, csirkemájat, sült szalonnát is használhatnak alapanyagként.

Cukkinis flamiche



Hozzávalók: 

A tésztához: 25 dkg liszt, 5 g só, 5 g szárazélesztő, 175 ml langyos víz.

A krémes töltelékhez: 2 dkg vaj, 50 dkg cukkini, 3 cikk fokhagyma, 2 tojás, 150 g tejföl, 16 dkg reszelt sajt (cheddar vagy bármilyen kemény sajt amit szeretünk, lehet enyhén füstölt is), 1 evőkanálnyi provancei fűszerkeverék, csipetnyi bors, szerecsndió, 2 dkg reszelt parmezán, 5 dkg gorgonzola, 1 dl fehérbor, kevés olívaolaj.

Elkészítése: A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót. Az élesztőt összekeverjük a langyos vízzel, hagyjuk 5 percig állni, majd rátöltjük a lisztre és alaposan összedolgozzuk.  1 órán át hagyjuk kelni.

A cukkinit meghámozzuk, hosszában kettévágjuk és kikaparjuk a belét. Vékonyan felszeleteljük. Egy nagy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, rátesszük a cukkinit, a megtisztított, apróra vágott fokhagymát, kicsit sütjük, majd felöntjük a borral, sózzuk, borsozzuk, rászórjuk a fűszerkeverék felét és 5 percig pároljuk.

A tojásokat felverjük, hozzáadjuk a tejfölt, a reszelt sajt felét, sóval, borssal, szerecsendióval és a fűszerkeverék megmaradt felével ízesítjük, majd beletesszük a leszűrt párolt cukkinit is. Összekavarjuk.

A sütőt 200 fokra előmelegítjük. Egy 40x30 cm-es sütőedényt kibélelünk sütőpapírral, megkenjük olívaolajjal. A megkelt tésztát lisztezett felületen átgyúrjuk, kinyújtjuk és beletesszük a sütőedénybe úgy, hogy pereme is legyen. Beletöltjük a tölteléket, megszórjuk a megmaradt reszelt sajttal, rámorzsoljuk a gorgonzolát, majd parmezánnal is jól beszórjuk. 25-30 percig sütjük, amíg szépen megpirul a teteje. 

Mielőtt felszeleteljük hagyjuk egy kicsit hűlni. Salátát kínálhatunk mellé.




2022. július 3., vasárnap

Parmezános garnéla

Parmezános garnéla


 

A tengerparton töltött tíz nap mély nyomokat hagyott... először is lebarnultunk, másodszor kipihentük magunkat, harmadszor megbarátkoztunk a tenger apró állataival, kagylókkal, rákokkal egyebek. Bár kicsit durva barátságnak nevezni azt a helyzetet, amikor felfalod, amivel megbarátkoztál. Mondjuk inkább azt, hogy az ízükkel barátkoztunk meg. Az is kiderült, hogy van egy ínyenc a családban, drága gyermekem, miután megkóstolta a rántott rákot, azon akart élni egy hétig. Nos, hazaérve körülnéztem rákügyben. Legpofásabbnak a garnélarák tűnt, enyhén halott állapotban, amit a bevásárlóközpontban a jégről fogtam ki. A sok láb, meg izé, ami rajta van még így is úgy tűnt mozog, a két nagy sötét szemükkel meg mintha könyörögtek volna, hogy kegyelmezzek nekik. Kellett egy pár pohár rozéfröccs, amíg nekifogtam a műtétnek... 



Ollóval a hátpáncélt vágtam fel, majd fogpiszkálóvak kiszedtem az egy szál belet, ami az állatban van. Ezután késsel jól bevágtam és szétnyitottam.



Nem volt gusztusos, főleg, hogy először csináltam. Ha beegondolok húsz évvel ezelőtt elájultam, amikor fel kellett darabolnom egy csirkét, tavaly viszont egy fél bárányt feltrancsíroztam sebészi pontossággal. Ehhez képest egy kis garnéla semmi. Mondjuk a szaga azért más...





A szétnyitott rákokat alaposan megkentem olívaolaj, só, bors, reszelt fokhagyma és egy fél citromlé keverékével, reszelt parmezánt szórtam bele, amit meglocsoltam a már említett keverék maradékával. Megszórtam még egy kis aprított fokhagymávak és citromfűvel. 200 fokon 15 perc alatt megsült.
Rizstésztát készítettem hozzá, a boltban vettem dobozos, fűszerek is voltak benne, a címke szerint rizstésztás kimcsi leves. A kimcsi a koreai konyhaművészet egyik legismertebb étele, a koreai étkezések elengedhetetlen része. A legfontosabb összetevő a kínai kel, a retek, a zöldhagyma és az uborka. Erjesztéssel készül, a világ egyik legegészségesebb ételének tartják a dietetikusok. Nem tudom a doboz ebből mit hozott, de finom volt. A dobozban lévő rizstésztához tettem még egy adagnyit, így kiváló tésztaköret lett belőle.





2022. június 19., vasárnap

Gombával és májjal töltött csirkemell

 

Gombával és májjal töltött csirkemell

Amikor van kedvünk és időnk jó sokáig főzögetni, elmerülni a flowban... akkor jöhet ez a csirkemell. 



Hozzávalók 2 személyre: 1 szép nagy csirkemell, 1 fej hagyma, 15 dkg gomba, 15 dkg csirkemáj, 4 dl félédes rozé,olaj,  só, bors, pirospaprika, 5 dkg vaj, 1 dl tejszín, 8 cikk fokhagyma, 2 nagy csokor petrezselyemzöld, 10 dkg vegyes reszelt sajt,

Elkészítése: A hagymát meghámozzuk, szeletekre vágjuk. Két kisebb lábasban olajat hevítünk, egyikbe a hagyma felét pároljuk, a másikban a másik felét. Egyikbe beletesszük a megmosott, szeletekre vágott gombát, a másikba a megmosott, lecsepegtetett csirkemájat. A gombát pároljuk egy kicsit, majd jól összekavarjuk, sózzuk, borsozzuk, lefedve, mérsékelt hőfokon újabb 10 percig pároljuk, végül hozzáadjuk az egyik csokor apróra vágott petrezselyemzöldet. A májat kissé lepirítjuk, hozzáadjuk a megtisztított, felaprított fokhagymát,  majd felöntjük a rozéval és lefedve puhára pároljuk. Sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a másik csokor apróra vágott petrezselyemzöldet.

A csirkemellet  kettőbe vágjuk, bemetsszük és kibontjuk, hogy minél nagyobb hússzeleteket kapjunk. Fóliával letakarva kiklopfoljuk, hogy szép vékony legyen. Majd mindkét szép nagy hússzeletet bedörzsöljük 1 teáskanál só, 1 teáskanál őrölt bors és 1 teáskanál pirospaprika keverékével, jól megihntjük reszelt sajttal. Teszünk rá párolt gombát, párolt, felaprított csirkemájat, annyit, hogy kényelmesen fel tudjuk tekerni. Fogpiszkálóval megtűzzük. A vajat felolvasztjuk egy serpenyőben, beletesszük a hústekercseket, szépen körbepirítjuk. Hozzáadjuk a felszeletelt fokhagymát, felöntjük a borral és fedő alatt, mérsékelt lángon 15 percig pároljuk. Kivesszük a húst a serpenyőből, a visszamaradó szaftba tesszük  a tejszínt, a megmaradt párolt gombát, kíméletesen forralva, állandóan kavarva besűrítjük. A hústekercsekből kiszedjük a fogpiszkálót, visszatesszük a gombás mártásba és tálalásig melegen tartjuk. Roppanós hasábburgonyával tálaljuk.


2022. június 17., péntek

Sült zöldséges krémleves

 Sült zöldséges krémleves

A nyári zöldségek zamata pompásat tud alkotni egy krémlevesben, amit sült zöldségekkel fejelhetünk meg. A sütéshez használt olívaolaj is dísze, ízbombája lehet a levesnek.




Hozzávalók 2 személyre: 10 dkg sárgarépa, 10 dkg karalábé, 10 dkg zeller, 10 dkg petrezselyem, 2 dl húsleves, 1 dl ejszín, 8 koktélparadicsom, 8 apró csiperke, 2 cikk fokhagyma, kevés olívaolaj, só, kakukkfű.

Elkészítése: A leveszöldségeket megtisztítjuk, feldaraboljuk, beletesszük egy fazékba, felöntjük a húslevessel és mérsékelt hőfokon puhára főzzük. Amikor kész, botmixerrel pürésítjük, újraforraljuk, beleöntjük a tejszínt és pár perc forralás után kész is van.

Közben a gombát és a koktélparadicsomot sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk, meglocsoljuk olívaolajjal, megsózzuk és megszórjuk az apróra vágott fokhagymával. Forró sütőben 15 percig sütjük. 

Amikor kész, kivesszük a sütőből és szárított, mozsolt kakukkfűvel megszórjuk.

A levest tányérba merjük, belehelyezzük a sült zöldségeket, a sütésből visszamaradó ízes olajjal is meglocsoljuk.

2022. június 16., csütörtök

Gombás metélt

 Gombás metélt

A nyárban üde színfolt lehet egy könnyed tésztás étel. Mi nagyon szerettük!



Hozzávalók 2 személyre: 20 dkg csiperke, 15 dkg csirkemell, 10 dkg vaj, 4 cikk fokhagyma, 1 fej hagyma, só, bors, kakukkfű, 20 dkg szélesmetélt. 2 dl tejszín, 1 nagy csokor petrezselyemzöld.

Elkészítése: A tésztát lobogó, sós vízben kifőzzük, leszűrjük, hagyjuk lecsepegni.

A csirkemellet felszeleteljük, a fokhagymát megtisztítjuk, felaprítjuk. Ugyanígy járunk el a hagymával is. Egy nagyobb serpenyőben felolvasztjuk a vaj felét, beleszórjuk a fokhagymát, ráfektetetjük a hússzeleteket és mindkét oldalukon átsütjük, majd pirosra sütjük. Közben sóval, borssal főszerezzük. Kivesszük a hússzeleteket a serpenyőből, beletesszük a többi vajat, amikor elolvadt, megdinszteljük benne a hagymát, hozzáadjuk a felszeletelt gombát. 10-15 percig gyakran kavargatva sütjük, közben sóval, borssal, kakukkfűvel ízesítjük. Amikor kész, felöntjük a tejszínnel, jól összeforraljuk, majd beletesszük a felkockázott húst és a felaprított petrezselyemzöldet is. Összekavarjuk, végül hozzáadjuk a tésztát és jól összeforgatjuk. Kktélparadicsommal díszítve tálaljuk.

2022. június 15., szerda

Pardicsomos babos leves

 

Pardicsomos babos leves

Ehhez a leveshez nem kell különösebb magyarázat. Enni kell és kész.



Hozzávalók 2 személyre: 25 dkg disznóhús, 1 fej hagyma, 2 evőkanál olaj, só, bors, 1 szál sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 2 dl bazsalikomos paradicsomlé, 25 dkg főtt bab, frissen reszelt torma.

Elkészítése: A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, majd a felhevített olajban megdinszteljük, Hozzáadjuk a megtisztított, felaprított zöldségeket, majd amikor kissé megpárolódtak, a kockára vágott húst is. Sózzuk, borsozzuk, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi és fedő alatt, mérsékelt hőfokon, puhára pároljuk. Amikor a hús megpuhult felöntjük 2 l vízzel, beletesszük a babot, felforraljuk, utánasózunk és végül összeforraljuk a paradicsomlével. Forrón, frissen reszelt tormával tálaljuk.

2022. június 14., kedd

Focaccia

 

Focaccia

Minden mellé jó a focaccia. Ízes, izgalmas, szinte eteti magát. Egy jó kis nyári estéhez sok sörrel pedig egyenesen alapkövetelmény.



Hozzávalók: 65 dkg liszt, 2,5 dkg élesztő, 2 dl olívaolaj, 6 cikk fokhagyma, 1 mokkáskanál cukor, 4,5 dl langyos víz, 1-2 friss rozmaring ág.

Elkészítése: A megtisztított fokhagymát egy mozsárban összetörjük pici sóval, hozzáadjuk az olívaolajat, belecsípkedjük az egyik rozmaringágról a leveleket, összekeverjük és fél órára félretesszük. A lisztet tálba szitáljuk, adunk hozzá egy csipetnyi sót, kézi habverővel még jól átforgatjuk. Az élesztőt közepes méretű üvegtálba morzsoljuk, hozzáadjuk a cukrot, a langyos vizet, kézi habverővel jól eldolgozzuk, majd 10 percre félretesszük. Hozzáöntjük a liszthez, jól összedolgozzuk. Beleszűrjük a fokhagymás olaj felét, jól beledolgozzuk, majd letakarva, meleg helyen 1 órán át kelesztjük. Egy tepsit jól kiolajazunk, beleborítjuk az átgyúrt tésztát és az ujjbegyeinkkel szépen elegyengetjük. Megkenjük a megmaradt fokhagymás olajjal, újabb 20 percig kelesztjük fóliával letakarva, majd megszórjuk a másik rozmaringágról lecsipegetett levelekkel és 200 fokon 35 percig sütjük.

2022. június 13., hétfő

Szezámmagos csirkemell

 

Szezámmagos csirkemell

Egy kis csirke mindig kihús a bajból. Szinte nincs is, aki ne szeretné. 



Hozzávalók 2 személyre: 2 db. csirkemellfilé, 70 ml szójaszósz, 50 ml BBQ szósz, 1 citrom, 5 dkg vaj, 10 g szezámmag.

Elkészítése: A vajat serpenyőben felolvasztjuk, majd ráfektetjük a csirkemellfiléket és minden oldalát pirosra sütjük. Meglocsoljuk a szójaszósszal, ráfacsarjuk fél citrom levét és sűrűn forgatva, kenegetve, tovább sütjük 5 percig. Megkenjük a BBQ szósszal, sűrűn forgatva, kenegetve újabb 5 percig sütjük. Kivesszük a serpenyőből és bevagdossuk, majd visszatesszük, ráfacsarjuk a másik fél citromot, jól megkenegetjük a keletkezett szósszal, hogy a bevágásokba is jusson, megszórjuk a szezámmaggal, lefedjük, majd 5-10 percig fedő alatt készre sütjük. Krumplis körettel tálaljuk.

2022. június 12., vasárnap

Újkrumplis pecsenye sütőzacskóban

 

Újkrumplis pecsenye sütőzacskóban

Az újkrumpli mindenképp finom. Hússal együtt sütve pedig egyenesen isteni.



Újkrumplis pecsenye sütőzacskóban

Hozzávalók 2 személyre: 35 dkg tarja egészben, 40 dkg újkrumpli, 2 szál sárgarépa, 2 dl paradicsompüré, 1 teáskanál só, fél teáskanál bors, 1 teáskanál pirospaprika, 2 cikk fokhagyma.

Elkészítése: A megmosott, szárazra törölgetett húst tálba tesszük. A paradicsompüréhez adjuk a sót, borsot, pirospaprikát, apróra vágott fokhagymát, jól összekavarjuk, majd a húsra öntjük. 1-2 órára a hútőbe tesszük.

Az újkrumplit megtisztítjuk, beletesszük a sütőzacskóba a megtisztított, felkarikázott sárgarépával együtt, majd beletesszük a húst is, a rajta lévő páccal együtt. Lezárjuk a zacskót, forró sütőben 50-60 percig sütjük. Amikor kész, óvatosan kibontjuk a zacskót, felszeleteljük a húst és a zöldségekkel körítve tálaljuk.


2022. június 10., péntek

Itt a friss paradicsom!

 

Friss pizzaszósz

Hozzávalók 2 személyre: 4 közepes méretű friss, üde kerti paradicsom, 1 teáskanál só, 1 teáskanál oreganó, 1 teáskanál friss, apróra vágott paradicsom, 1 evőkanál olívaolaj, 1 cikk fokhagyma.

Elkészítése: Egy lábasban vizet forralunk és beledobjuk a paradicsomokat. Néhány percig benne hagyjuk, majd egy villa segítségével kivesszük, meghámozzuk és kettőbe vágjuk. A magvas részt kiskanállal kikaparjuk, a paradicsomhúst késes aprítóba tesszük és durvára aprítjuk. Tálba helyezzük, sóval, oreganóval ízesítjük, hozzákavarjuk az olívaolajat és belereszeljük a fokhagymát. Az apróra vágott bazsalikomot is hozzákeverjük és már mehet is a pizzára!

2022. február 18., péntek

 Sütőtökös csirkeaprólék leves

A sütőtök egyik kedvelt őszi-téli alapanyagunk, készülhet belőle édesség, főétel, krémleves. Ha más zöldségekkel együtt kerül a levesbe, megszínesíti azt. Ilyenkor tavasz felé is érdekes ízvilágot varázsolhatunk a tányérra egy kis sütőtökkel. 



Hozzávalókk 2 személyre: 15 dkg csirkezúza, 15 dkg sárgarépa, 5 dkg petrezselyemgyökér, kevés petrezselyemzöld, 20 dkg sütőtök, 1 l húsleves, só, ételízesítő.

Elkészítése:

1. A sárgarépát, petrezselyemgyökeret megtisztítjuk és kockára vágjuk.

2. Annyi vízben, ami jól ellepi feltesszük főni, ételízesítővel ízesítjük, beletesszük a petrezselyemzöldet, 15 percig főzzük.

3. A csirkezúzát alaposan megmossuk.

4.  Feldaraboljuk és a zöldségekhez adjuk, adunk hozzá még annyi vizet, hogy ellepje és 20 percig főzzük.

5. A sütőtököt meghámozzuk és kockára vágjuk.

5. Hozzáadjuk a leveshez és felöntjük a húslevessel és újabb 15 percig főzzük.


  Karfiolpizza, az egészséges kényeztetés A karfiol nagyon sookoldalú alapanyag és bár mindannyiunk kedvence a rántott karfiol, azon túl i...