Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2012
Kép
Itt a szőlőszezon! A szőlő egyik kedvenc gyümölcsöm. Mint minden más gyümölcsöt, ezt is csak a tövéről leszedve szeretem, szerencsére van hol szemelgessem. Nagyon szeretem frissen enni, most azt is megpróbáltam, milyen, ha hússal készítjük el. Egy nagyon finom mártást sikerült készíteni, mindenkinek szívből ajánlom. Csirkemell szőlővel Hozzávalók (4 személyre): 1 kis fej hagyma, 5 dkg fehér vagy kék szőlő, lehetőleg mag nélküli, 2 evőkanál olaj, 60 dkg csirkemell filé, só, fekete bors, 2 dkg vaj, 1 evőkanál citromlé,  2 dl főzőtejszín, 1 evőkanál liszt. Elkészítése: A hagymát megpucoljuk, és apróra szeleteljük, a szőlőt megmossuk, és a szemeket félbevágjuk. Az olajat nagy serpenyőben közepes hőmérsékleten felforrósítjuk. A csirkemelleket csíkokra vágjuk, sóval és borssal ízesítjük, és minden oldalról 5-6 percig sütjük, míg aranybarna színt nem kapnak, majd kivesszük és félrerakjuk. A vajat a serpenyőbe tesszük és megolvasztjuk. A hagymát hozzáadjuk, és 3 perc alatt üvegesr...
Kép
Ismét éhínség Mindenki ismeri az érzést, hogy egy vasa sincs és a fizetésnap még  várat magára... Sajnos én is. Ilyenkor áldom az eszemet, hogy nem dobtam ki azt a maradék kis puliszkalisztet...Megrázogatom a zacskót, hogy az időközben esetleg beköltözött vendégek repüljenek ki, aztán mehet is a forró vízbe.  Hagymás puliszka Hozzávalók (4 személyre): 20 dkg kukoricaliszt, 5 dl víz, 3 hagyma, 4 evőkanál olaj, só, pirospaprika. Elkészítése: A vizet felfőzzük, csipetnyi sót adunk hozzá, majd habverővel állandóan kavargatva beletöltjük a kukoricalisztet. Továbbra is kavarva addig főzzük, amíg besűrűsödik, majd lefedve félretesszük. A hagymát megtisztítjuk, szeletekre vágjuk, az olajban megpároljuk. Amikor teljesen puha, lehúzzuk a tűzről és egy teskanálnyi pirospaprikával megszórjuk. A sült hagyma olajába mártott kanállal kiadagoljuk egy lábasba a puliszkát, megszórjuk a sült hagymával és jól összerázzuk. Kovászos uborkával az igazi!
Kép
Őszi zöldségleves Szép nevet adtam ennek a levesnek, bár a lányom egyszerűen csak zöld trutyinak nevezte. Ennek ellenére én nagyon szerettem, mert nagy rajongója vagyok a brokkolinak. Persze Eszter is megette... bár kijelentette, hogy többé nem fogja. Nagyon hagyományos az ízlése: paszulyleves, túrós gombóc, palacsinta... Őszi zöldségleves Hozzávalók ( 4 személyre): 45 dkg karfiol, brokkoli, murok vegyesen 1 fej hagyma 1 evőkanál olaj 4 szelet húsos szalonna ételízesítő, só Elkészítése: A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk és a felforrósított olajban megpároljuk. Hozzáadjuk a megtisztított, felaprított zöldségeket, ráöntünk egy pohár vizet, megsózzuk, ételízesítővel ízesítjük, majd fedő alatt 20 percig pároljuk. Amikor a zöldségek megpuhultak levesszük a tűzről és botmixerrel pürésítjük.  A szalonnaszeleteket megsütjük és tálalás előtt a levesbe tesszük.