2017. július 23., vasárnap

Zöldbabos tökleves

Gyerekkorom egyik nagy kulináris sztárja volt a kerti tök, mert rengeteg termett belőle a kertben. Anyukám igyekezett minél változatosabban elkészíteni, sokféle fogás került az asztalra, melynek fő összetevője tök volt. Most már nem a kertből szerzem be, hanem a piacról, de nagyon olcsó, kiadós, ezért én is töröm a fejem, mit készíthetnék belőle. Legutóbb egyetlen tökből három ételt készítettem. Ez belőlük az első... Felhasználtam hozzá a fagyasztóban csellengő fél zacskó fagyasztott zöldbab egy részét is.

Zöldbabos tökleves 


Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg krumpli, 20 dkg tök, 20 dkg zöldbab, só, ételízesítő, csipetnyi kakukkfű, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 dl tejszín.

Elkészítése: A krumplit meghámozzuk és kockára vágjuk. A tököt hosszában kettévágjuk, magvas részét kiszedjük, majd csíkokra vágjuk. Egy éles késsel a húsos részt lemetsszük a héjról, felkockázzuk és a krumplival, valamint a megtisztított, felaprított zöldbabbal együtt fazékba tesszük. Megsózzuk, hozzáadunk egy kevés ételízesítőt és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, majd puhára főzzük. Beletesszük az apróra vágott petrezselyemzöldet, 1 percig forraljuk, majd bot mixerrel pürésítjük. Folyamatosan kavarva belecsorgatjuk a tejszínt, majd kavargatva felforraljuk. Forrón tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

  Egy tál lencse A biblia egyik legismertebb története a lencséről szól, pontosabban arról, hogyan adta el Ézsau az elsőszülöttségi jogát ...