Mari mamám nem sokat agyalt az ünnepi kenceficéken.
Sütiből mindig ugyanazt készítette, nemes egyszerűséggel megsütötte a piskótát
hosszában kettévágta és megkente jó vastag, üstben főtt lekvárral. A
szeleteléssel sem sokat bajmolódott, lenyeste nekem a felét és a kezembe
nyomta. Az ünnepek elengedhetetlen csemegéjét, a kalácsot is mindig ő sütötte. A köszönet virágcsokrait sajnos már csak lélekben adhatom át, de
aki vagyok, általa is vagyok. Köszönöm, mama!
Lekváros piskóta
Hozzávalók: 4 tojás, 8 evőkanál liszt, 8 púpozott evőkanál
cukor, 4 evőkanál víz, 6 g sütőpor , 40 dkg kenhető szilvalekvár.
Elkészítése: A tojásokat
szétválasztjuk, a sárgájához adjuk a cukrot és a vizet.
Robotgéppel nagyon alaposan kikeverjük. Ha már világos sárga és habos a massza, a robotgépet a legalacsonyabb fokozatra vesszük és kanalanként beletesszük az előzőleg sütőporral összekevert lisztet.A tojásfehérjéket egy csipetnyi sóval keményre verjük és óvatosan beleforgatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe töltjük, 5 percig forró sütőben, majd 35 percig közepes hőfokon sütjük. Amikor kész, kihűtjük, két lapra vágjuk, az egyiket megkenjük lekvárral, majd a másikkal beborítjuk. Porcukorral megszórva kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése