Már a neve is nagyon jól hangzik, aki szereti a padlizsánt
ezzel a fogással csak elmélyíti a vonzódását.
Padlizsános palacsinta
Hozzávalók 4 személyre:
A palacsintához: 4 púpozott evőkanál liszt, 1 tojás, 1 dl
tej, 1 dl ásványvíz, 0,5 dl olaj, csipetnyi só.
A töltelékhez: 1 padlizsán, 15 dkg csirkemell, 10 dkg túró,
1 teáskanál só, 1 teáskaná szárított, morzsolt bazsalikom, 1 teáskanál
szárított, morzsolt oregano.
Továbbá: 5 dkg vaj, 2 tojás, 2 dl tejföl, 2 evőkanál
zsemlemorzsa.
Elkészítése:
1-2. A töltelékhez a padlizsánt megmossuk, karikára vágjuk,
a szeleteket vajjal kiknent tepsibe fektetjük.
3. A csirkemellet kockára vágjuk és a padlizsánra szórjuk.
4. A sót és a zöld fűszereket összekeverjük, meghintjük vele
a tepsi tartalmát.
5. Alufóliával lefedjük és forró sütőben 30 percig sütjük.
6. Közben megsütjük a palacsintákat: a lisztet kikavarjuk a tojással, csipetnyi
sóval és a tejjel, majd felengedjük az ásvnyvízzel és végül belekeverjük az
olajat. A masszából 4 palacsintát sütünk.
7. Ha megsült a hús és a padlizsán, kissé kihűtjük és késes aprítóban ledaráljuk.
8. A padlizsánhoz adjuk a túrót, jól összekavarjuk.
9. A négybe osztott töltelékkel megkenjük a palacsintákat.
10. Egy tűzálló tál alját megszórjuk a kockára vágott vajjal.
11. Belefektetjük a feltekert palacsintákat.
12. A tojást felverjük a tejföllel, hozzáadjuk a
zsemlemorzsát is.
13. A tojásos keveréket a palacsintákra töltjük.
14. Forró sütőben 25 perc alatt pirosra sütjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése