Gyümölcsöt sósan? Miért ne? Arra gondoltam egyszer ki lehet próbálni. Hogy őszinte legyek, nem bántam meg.
Körtés, fűszeres túrókrém
Hozzávalók 4
személyre: 2 közepes méretű körte, 25 dkg túró, csipetnyi só,2 evőkanál
tejföl, 1 mokkáskanál szárított
kakukkfű, 1 mokkáskanál szárított, morzsolt csombor, csipetnyi őrölt bors, 2
evőkanál hántolt napraforgómag, 2 teljes kiőrlésű lisztből készül bagett. A
dísztéshez: kevés napraforgómag, vörös bors.
Elkészítése: A
túrót keverőtálba tesszük, kikavarjuk a fűszerekkel, a sóval ás a tejföllel. A
körtét megmossuk, kettőbe vágjuk, eltávoltjuk a magházát, majd apróra vágjuk. A
napraforgómaggal együtt a főszeres túróhoz adjuk, jól összekavarjuk. A
bagetteket ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, ráhalmozzuk a túrókrémet és
napraforgómaggal, frissen őrölt vörös borssal megszórva tálaljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése