Illatos csirkeszárny- érzékek ünnepe
Ezer forint alatt húst is vásárolhatunk, méghozzá nem is
akármilyet: az egyik legfinomabb falatot, csirkeszárnyat. S ha már megvan akár
úgy is elkészíthetjük, hogy kívül ropogós, belül szaftos maradjon, a
tányérunkon illatozzon. Tettem erre egy próbát, igyekeztem a lehető legkevesebb
erőbevetéssel cílba érni, panírozás nélkül.
Fűzseres zsemlemorzsában sült csirkeszárny
Hozzávalók 2 személyre: 50 dkg csirkeszárny, 2 evőkanál
olívaolaj, 2 cikk fokhagyma, 1 teáskanál só, 1 teáskanál pirospaprika, csipetnyi
őrölt bors, 4 evőkanál zsemlemorzsa.
Elkászítése: A csirkeszárnyat leforrázzuk, leszűrjük, majd 2-3 rend hideg vízben jól átmossuk. Közben ledörzsöljük róla az esetleges tollmaradványokat, hogy legyen a bőr szép tiszta. Egy tálban ősszekeverjük az olajat a fűszerekkel és a zsemlemorzsával.
Egy tepsik sütőpapírral kibélelünk. A csirkeszárnyakat egyesével bedörzsüljük a fűszeres zsemlemorzsával, a tepsibe sorakoztatjuk.
Középfokon 40 perc alatt pirosra sütjük. Ka szükséges félidőben
meg is fordíthatjuk a szárnyakat, hogy mindkét oldala szép piros legyen legyen.
Én körteszeletekkel, citromfűlevelekkel tálaltam, mert éppen volt otthon.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése