Szövetségeseim a konyhában

Muszáj megemlítenem néhány szövetségesemet. Az ételeim általuk lesznek ízesebbek, illatosabbak, izgalmasabbak. Amíg saját kertem volt, csak térültem-fordultam egyet, és máris rendelkezésemre álltak. A tárkony a csülkös paszulyleveshez, a bazsalikom a paradicsomos ételekhez és mártásokhoz, az oregánó és a kakukkfű a húsokhoz. Zöldfűszereknek hívták őket, de valójában a konyhai hátországomat alkották.

A mostani életformámban kert nélkül kell boldogulnom. Van ugyan egy zsebkendőnyi terület, amit akár annak is nevezhetnék, de a hatalmas falak árnyékában alig marad meg benne valami, ami pedig mégis megkapaszkodik, azt előbb-utóbb kiégeti a nap.

Pedig én megpróbáltam. Esküszöm.

Lelkesen öntöztem. Hogy ne kelljen palackokban kihordanom a vizet, a fél városon át hazacipeltem egy hatalmas öntözőkannát, amelyről otthon derült ki, hogy csak félig tölthetem meg, mert tele már nem bírom felemelni. Minden napomat öntözéssel fejeztem be. A növények ezt mérsékelt lelkesedéssel fogadták, a szúnyogok viszont annál nagyobbal. Rövidesen Airbnb-nek használták a kertemet, és azalatt a néhány perc alatt, amíg odakint ügyködtem, véresre marták a lábamat.

Feladtam.

Fájdalmas búcsút vettem a növényeimtől, és hagytam őket meghalni. Nem vagyok büszke rá, de legalább békében váltunk el.

Áttértem a szárított fűszerekre.

A kedvenceim ma papírtasakokban, katonás rendben, bevetésre készen várakoznak egy külön erre a célra fenntartott dobozban. Nem kell őket öntözni, nem kapnak napszúrást, és a szúnyogok sem érdeklődnek irántuk. Ráadásul megengedhetek magamnak néhány olyan különlegességet is, amely valószínűleg akkor sem termett volna meg a kertemben, ha történetesen sikerül életben tartanom.

Az első számú kedvencem a furfangos székely fűszer. Bő szaftban készülő húsokhoz szeretem használni. Van benne izsóp, macskamenta, napraforgószirom, a benne megbújó apró kék búzavirágoknak pedig egyszerűen nem tudok ellenállni. Már ránézni is jó.

Aztán ott a szárított vargánya. Ha tehetném, egész nap szagolgatnám. Semmihez sem fogható, mély, kellemes illata van; szerintem még annak is beindítaná az emésztőnedveit, aki már rég alulról szagolja azt a bizonyos jelképes ibolyát.

És végül a királynő mind között: a fokhagymás-bazsalikomos szárított paradicsom.

Most tessék elképzelni ezt a hármat együtt. Vargánya. Fűszerek. Szárított paradicsom. Egy vasárnapi pecsenye aranybarnán gőzölgő szaftjában.

Na ugye, hogy ugye. Éppen ilyen ízrobbanásra vágytam.

Sertéslapocka barna szószban, gazdagon fűszerezve

Hozzávalók 2 személyre:

40 dkg sertéslapocka, 1 evőkanál zsír, 1 nagy fej hagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 csapott evőkanál furfangos székely fűszer – vagy a kedvenc fűszerkeverékünk –, 1 marék szárított vargánya, 1 csapott evőkanál fokhagymás-bazsalikomos szárított paradicsom, 2 dl paradicsomlé, só, bors.

Elkészítése:

A hagymát meghámozzuk, felaprítjuk, és a felforrósított zsírban megdinszteljük.

A sertéslapockát gyermektenyérnyi szeletekre vágjuk, enyhén kiklopfoljuk, majd a dinsztelt hagymára fektetve mindkét oldalán megpirítjuk.

Rászórjuk a fűszerkeveréket, hozzáadjuk a szárított vargányát, a fokhagymás-bazsalikomos szárított paradicsomot és az apróra vágott fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk, felöntjük a paradicsomlével, alaposan összekeverjük, majd fedő alatt, mérsékelt hőfokon bő egy órán keresztül puhára rotyogtatjuk.

Amikor a hús megpuhult, levesszük a fedőt, és hagyjuk, hogy a szaft szépen besűrűsödjön. Közben figyelünk rá, nehogy odaégjen.

Krumplipürével, szárított petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk. A fotó kedvéért rádobtam egy szelet paprikát is, hogy szebb legyen.

Ja, és a fotót a kertben készítettem... 

 

 

Láttam egy videót...

„Láttam egy videót...” – pár évvel ezelőtt még égnek állt a hajam ettől a mondattól. Meg voltam győződve ugyanis arról, hogy egy videóból nem lehet semmit megtanulni.

És ez nem előítélet. Tapasztalat.

Ugyanis láttam egy videót, amelyben valaki vígan dalolva úgy festette hófehérre a fürdőszobája plafonját, hogy én is megkívántam. Az alig zsebkendőnyi felületet lemostam, lecsiszoltam, lemázoltam, és elégedetten gyönyörködtem a művemben.

Pár nap múlva úgy hámlott, mint jómagam egy kiadós napozás után.

A videó ugyanis nagyvonalúan mellőzte azt az aprócska részletet, hogy a felületet festés előtt alapozóval is kezelni kell. Ugye, hogy ugye? Milyen logikus.

Miután erről felvilágosítottak a hozzáértők – akik történetesen nem videóból tanulták a szakmát –, újra nekiláttam. Letisztítottam. Kapartam. Csiszoltam. ALAPOZTAM. És aztán festettem.

Olyan lett, mint a hajlakkreklámban. Maradt.

A kedvem viszont jó sokáig elment a tanító videóktól.

DE.

Múlt héten láttam egy videót, amelyben egy fickó vinettát sütött air fryerben. Aztán szépen el is készítette.

Mondom magamban: hoppá!

Mostanában ugyanis a gáztűzhelyen kellett vinettát sütnöm, jó sok kosz és büdösség kíséretében, mert grillezésre nincs lehetőségem. Úgyhogy félretettem a plafonfestésből szerzett traumáimat, és kipróbáltam.

Valószínűleg kicsivel jobban megy nekem a főzés, mint a mázolás, mert a végeredmény tökéletes lett.

A vinettákat sütés előtt megszurkáltam, majd 200 fokon 30 percig sütöttem az air fryerben. Lehúztam a héjukat, szűrőbe tettem, és hagytam alaposan lecsepegni.

A késes aprítóba került egy feldarabolt hagyma, a megsült vinetta, majonéz, só és bors. Összedaráltam, és kész is volt az oly nagyon szeretett habos álom.

Se füst. Se összekoszolt gáztűzhely. Se plafonról leváló festék.

Nem videó. Próbáljátok ki.

A fotózást ugyan kissé elnagyoltam, így a végeredmény nem látszik annyira kecsegtetőnek, de higgyétek el bátran: finom volt.

És most kénytelen vagyok felülvizsgálni egy régi meggyőződésemet. Úgy látszik, videóból is lehet tanulni. Csak kell némi alapozás.

 

Flamiche - a sokoldalú  francia sós pite

Ott vagy otthon, ahol csukott szemmel is mindent megtalálsz. Tudod, hol lehet a legfinomabb kenyeret venni, hová lehet beugrani egy zacskó pörkölt mogyoróért hajnali háromkor, melyik teraszra érdemes kiülni, ha nem volt kedved vacsorát készíteni. Amíg nem mozogsz ennyire biztosan a mindennapi közegedben, addig csak lakóhelyed van, nem otthonod. Aki már megpróbált új életet kezdeni valahol, az tökéletesen érti, mire gondolok.

Persze ott van ebben az újdonság varázsa is, a felfedezés öröme. De akadnak napok, amikor az ember egy jó pizzáért kisebb bűncselekményekre is hajlandó lenne, és fogalma sincs, hová menjen érte. Ajánlások ide vagy oda, az igazság úgyis az első harapásnál derül ki.

Itt, Budapesten még nem találtam meg az igazán hozzám passzoló pizzát a környéken, pedig igazán nem várok el sokat. Legyen a tésztája vékony. A feltét gazdag. Legyen rajta sok sajt, némi sonka és valami mennyei, paradicsomos szósz, amelyben diszkréten összeér a fokhagyma és a bazsalikom aromája. Mint mondtam: semmi különös.

Nemrég egy hétvége erejéig Brassóban jártam. Késő délután érkeztem, dolgom is akadt, nem kevés, így mire elfoglaltam a szállásomat egy Airbnb-ben, rám esteledett. Egész nap alig ettem, gyötört az éhség, és fogalmam sem volt, hol vacsorázhatnék.

A Google Térképhez folyamodtam: ajánljon nekem valamit a közelben. Egyetlen nyitva tartó pizzériát találtam, bár ott is vészesen közeledett a záróra. Esett az eső, ernyőm nem volt, én pedig a telefonom kijelzőjét bámulva vágtattam a macskaköves utcákon. Odaértem. Öt perccel zárás előtt.

Az ajtóban egy fickó dohányzott lazán, körülötte nagyvilági légkör és dohányfüst kavargott. Olaszul rám köszönt, majd tört románsággal közölte, hogy zárnak.

Kisírtam egy pizzát elvitelre. Minden csáberőmet és olasztudásomat bevetettem, utóbbiból szerencsére a helyzethez feltétlenül szükséges szókincset hibátlanul birtokoltam:

Pizza. Pomodoro. Basilico. Prosciutto. Mozzarella.

Hatalmas sikert arattam ezzel a néhány szóval, meg persze az ázott kinézetemmel. Végül még egy pohár bort is kaptam, aztán beszélgetni kezdtünk. Bő egy óra múlva távoztam a pizzériából. Záróra ide vagy oda, jól elbeszélgettük az időt.

Szépen visszasétáltam az esőben, kezemben a dobozzal és benne a közben teljesen kihűlt pizzával.

Még úgy is életem egyik legfinomabb pizzája volt.

Azóta is keresem azt a pizzát. Vagy legalább azt az érzést, amit azon az esős brassói estén egy kartondobozban hazavittem magammal. Budapesten egyelőre egyik pizzéria sem találta el egészen, én pedig türelmetlen ember vagyok: ha nem találom meg, amit ennék, előbb-utóbb megpróbálom megsütni.

Persze az ember egy idő után elkalandozik. Ha már bekapcsoltam a sütőt, miért ragaszkodnék feltétlenül a pizzához? Így jutottam el legutóbb a flamiche-ig. És ott egy időre el is felejtettem, hogy eredetileg pizzát kerestem.

A flamiche észak-francia eredetű sós pite, amelynek legismertebb változatai között ott van a póréhagymás flamiche aux poireaux. Én azonban cukkinivel készítettem. Vékony, élesztős tészta, krémes töltelék, fokhagyma, fehérbor és annyi sajt, hogy a végeredménynek eszébe se jusson diétás ételnek képzelni magát.

Cukkinis flamiche

Hozzávalók

A tésztához: 25 dkg liszt, 5 g só, 5 g szárazélesztő, 175 ml langyos víz.

A krémes töltelékhez: 2 dkg vaj, 50 dkg cukkini, 3 gerezd fokhagyma, 2 tojás, 150 g tejföl, 16 dkg reszelt sajt – cheddar vagy bármilyen kemény sajt, amit szeretünk, akár enyhén füstölt is –, 1 evőkanál provence-i fűszerkeverék, csipetnyi bors, szerecsendió, 2 dkg reszelt parmezán, 5 dkg gorgonzola, 1 dl fehérbor, kevés olívaolaj.

Elkészítése

A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót. Az élesztőt elkeverjük a langyos vízben, 5 percig állni hagyjuk, majd a liszthez öntjük, és alaposan összedolgozzuk. Letakarva, meleg helyen körülbelül 1 órán át kelesztjük.

A cukkinit megmossuk, és ha zsenge, nem szükséges meghámozni. Hosszában kettévágjuk; ha nagyobb, érettebb példányt használunk, a magos belsejét kikaparjuk, majd vékonyan felszeleteljük.

Egy nagy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, rátesszük a cukkinit és a megtisztított, apróra vágott fokhagymát. Néhány percig pirítjuk, majd felöntjük a fehérborral. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a provence-i fűszerkeverék felével, és körülbelül 5 percig pároljuk. Ezután alaposan lecsepegtetjük – erre érdemes figyelni, mert a túl sok folyadék eláztathatja a tésztát.

A tojásokat felverjük, hozzáadjuk a tejfölt és a reszelt sajt felét. Sóval, borssal, kevés szerecsendióval és a fűszerkeverék megmaradt felével ízesítjük, végül beleforgatjuk a lecsepegtetett cukkinit.

A sütőt 200 fokra előmelegítjük. Egy 40 × 30 cm-es sütőedényt sütőpapírral kibélelünk, a papírt kevés olívaolajjal megkenjük. A megkelt tésztát lisztezett felületen röviden átgyúrjuk, vékonyra nyújtjuk, majd úgy helyezzük a sütőedénybe, hogy kis pereme is legyen.

Ráöntjük a cukkinis, krémes tölteléket, megszórjuk a megmaradt reszelt sajttal, rámorzsoljuk a gorgonzolát, végül parmezánt reszelünk a tetejére. 25–30 percig sütjük, amíg a tészta széle és a sajtos teteje szépen megpirul.

Szeletelés előtt néhány percig pihentetjük. Friss salátát kínálhatunk mellé.

A gorgonzolát pedig nem érdemes kihagyni. A cukkini visszafogottsága mellé éppen kell valami, ami nem viselkedik ennyire illedelmesen.

A brassói pizzát persze ettől még keresem. Mert úgy látszik, az otthonossághoz nemcsak az kell, hogy az ember tudja, hol van a villanykapcsoló. Az sem árt, ha tudja, hol sütik azt a pizzát, amiért esőben is hajlandó végigrohanni fél városon.

Csatlós Erzsébet

 

Úgy nem szerettem, hogy sosem kóstoltam

Tizenöt éves koromig úgy nem szerettem a spenótot, hogy fogalmam sem volt, milyen íze van. Anyukám ugyanis nem rajongott érte, ezért nálunk nem került az asztalra. Én pedig különösebb vizsgálódás nélkül átvettem a családi álláspontot: a spenót nem finom. Pont.

Amikor középiskolásként elkerültem otthonról, egy kedves idős házaspárnál laktam. A néni már az első napokban megkérdezte tőlem, milyen ételeket nem szeretek. Soha nem voltam válogatós, de úgy éreztem, ha már megkérdezte, illik mondanom valamit. Így magabiztosan kijelentettem, hogy a köménymaglevest és a spenótfőzeléket nem szívesen enném meg. Az egyikhez legalább volt személyes tapasztalatom.

Gondolom, sejti a kedves olvasó, hogy rövid időn belül mindkét fogás a tányéromra került. Szó nélkül megettem őket. Sőt, a tányért is kitöröltem.

A teljes történethez persze hozzátartozik, hogy a néni remekül főzött. Ráadásul olyan lelkesedéssel tudott mesélni arról, mit hogyan kell elkészíteni a saját kertjében termett alapanyagokból, hogy az embernek mindenhez megjött a kedve. Ebben a kertben láttam először az addig ördögtől valónak hitt spenótot a természetes „lakóhelyén” is. Előbb ismertem meg ételként, mint növényként, de végül mindkét formájában megszerettem. Amikor pedig magam is főzni kezdtem, a spenót szívesen látott vendég lett a konyhámban.

Így aztán teljesen természetesnek éreztem, hogy totyogó korú kislányom étrendjébe is bevezessem.

Mai napig látom lelki szemeim előtt az őszinte sajnálatot anyám arcán, amikor egyszer hazalátogattunk, és a szülői házban spenóttal próbáltam megetetni a gyermekemet. Ő egyáltalán nem rajongott az ötletért. Sőt, határozottan tiltakozott, én pedig – meggyőződve arról, hogy csak kitartás kérdése az egész – erőltettem. Anyám arcáról közben szinte le lehetett olvasni: szegény gyermek, hát ezt kell megérnem, az unokámat spenóttal etetik.

Végül szülői nyomásra kénytelen voltam feladni a küzdelmet, és maradtunk a tükörtojásnál.

A lányom azóta sem barátkozott meg a spenóttal. Így zárult be a családi kör: anyám nem szerette, én megszerettem, a lányom pedig visszatért a nagymamai hagyományhoz.

Én viszont azóta is kitartok mellette. Örömmel készítek belőle főzeléket, kenyérre kenhető krémet, és újabban levest is. Ez utóbbi szerepben különösen szeretem, mert ebből a roppant egyszerű alapanyagból meglepően selymes, tartalmas krémleves készül.

Sajtos spenótkrémleves

Hozzávalók 2 személyre: 8 dkg rizs, só, kevés ételízesítő, 2 marék spenót, 10 dkg kemény, reszelhető sajt, 4 cikk fokhagyma, 2 dl tejszín, a tálaláshoz magvak.

Elkészítés: A rizst fazékba mérjük, megsózzuk, hozzáadjuk az ételízesítőt és 1 liter vizet, majd mérsékelt hőfokon körülbelül 30 perc alatt puhára főzzük.

Közben a spenótot alaposan átöblítjük és lecsepegtetjük. Amikor a rizs megfőtt, hozzáadjuk a spenótot és a megtisztított fokhagymát, majd tovább főzzük, amíg a spenót teljesen megpuhul.

A sajtot apró lyukú reszelőn lereszeljük, és egy részét félretesszük a tálaláshoz.

Amikor a spenót is megfőtt, a levest botmixerrel simára pürésítjük. Hozzáadjuk a reszelt sajt háromnegyedét, majd habverővel kevergetjük, amíg a sajt teljesen beleolvad.

Végül folyamatos keverés mellett hozzáöntjük a tejszínt, és még egyszer felforrósítjuk. Forrón, reszelt sajttal és magvakkal megszórva tálaljuk.

Csatlós Erzsébet

 

 

Gombóc a levesben

Vendéget várni mindig öröm. Legalábbis számomra. Sokan ilyenkor azonnal azon kezdenek aggódni, mit főzzenek, én viszont mindig szerettem, amikor sokan ülik körül a megterített asztalt. Ilyenkor a szépen megterített asztal mellett nemcsak az ételek kerülnek a középpontba, hanem a beszélgetések is. Az evőeszközök finoman a porcelánhoz koccannak, a gondolatok pedig egymásra találnak. Olyanok, amelyek emelik a társaságot, bevésődnek, és még napok múlva is velünk maradnak.

Az ilyen alkalmakhoz kitűnően illik a húsgombócleves. Azért szeretem annyira, mert ugyanaz, de mégis mindig más. Alapjában véve csupán két dolog van, amitől soha nem térek el: a bőséges zöldséges alaptól és a megfelelő méretű gombócoktól. A többi már a fantázián múlik.

A bőséges zöldségalapon elsősorban gyökérzöldségeket értek, amelyeket hol lereszelek, hol apró kockákra vágok. Ez utóbbi változatnak megvan az az előnye, hogy nagyobb adagot is előkészíthetek belőle, majd lefagyaszthatom. Így mindig kéznél van egy saját készítésű levesalap, amikor gyorsan szeretnék valami finomat főzni.

A gombócok lelke természetesen a darált sertéshús. Ezt legtöbbször rizzsel vagy zsemlemorzsával szokták készíteni, én azonban a legutóbbi alkalommal kukoricadarával kísérleteztem. A végeredmény kellemesen meglepett.

A leves ízvilága is szabadon alakítható. Lehet savanykás, tejfölös, sok friss petrezselyemmel vagy tárkonnyal. Ha pedig sikerül egy kis füstös ízt is belecsempészni – nálam ezt néhány kanál, a mélyhűtőben mindig kéznél lévő csülöklé oldja meg –, egészen új karaktert kap. De készülhet paradicsomos változatban is, egy kevés bazsalikommal, vagy maradhat kristálytiszta levesként. Ahogy éppen megkívánjuk.

Talán ezért nem unom meg soha. Ahányszor elkészítem, egy kicsit mindig más lesz. És éppen ettől marad izgalmas.

Akinek van kedve, próbálja ki ezt a kukoricadarás változatot. Nálunk nagyon bevált.

Kukoricadarás húsgombócleves

Hozzávalók 2 személyre:
25 dkg leveszöldség, 30 dkg darált sertéshús, 1 kisebb fej hagyma, 2 cikk fokhagyma, 2 evőkanál kukoricadara, 2 tojás, só, bors, ételízesítő, 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld, 2 evőkanál tejföl, fél citrom leve.

Elkészítés:
A leveszöldséget meghámozzuk, apró kockákra vágjuk vagy lereszeljük. Fazékba tesszük, felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje, megsózzuk, ételízesítővel ízesítjük, majd mérsékelt hőfokon, fedő alatt majdnem puhára főzzük.

Közben a meghámozott hagymát, a fokhagymát és az egyik tojást összeturmixoljuk. A darált húshoz adjuk a kukoricadarát, a hagymás keveréket, sózzuk, borsozzuk, majd alaposan összedolgozzuk. Akkor jó, ha vizes kézzel nagyobb mogyorónyi gombócokat tudunk formázni belőle. Ha túl lágy lenne a massza, kevés kukoricadarával még sűríthetjük.

A majdnem kész zöldségekhez annyi vizet öntünk, hogy körülbelül a duplájára nőjön a leves mennyisége. Újra felforraljuk, szükség szerint utánaízesítjük, majd sorban beleengedjük a húsgombócokat. Mérsékelt hőfokon körülbelül 15 perc alatt készre főzzük.

Belefacsarjuk a citrom levét. A másik tojás sárgáját elkeverjük a tejföllel, kevés forró levessel hőkiegyenlítést végzünk, majd a tűzről lehúzott leveshez keverjük. Végül megszórjuk az apróra vágott petrezselyemzölddel.

Forrón tálaljuk.

 

Mindent bele!

A lecsóval kapcsolatban régóta van egy elméletem: senki sem közömbös iránta. Szeretik vagy nem szeretik, de véleménye mindenkinek van róla. Én azok táborát erősítem, akik szoros kapcsolatot ápolnak vele. Nehéz is lenne másként, hiszen ez a rendkívül sokoldalú magyaros étel önmagában is megállja a helyét, túrós csuszával is remek párost alkot, és számtalan más fogás alapja is lehet.

Nyáron gyakran készítek lecsót, az alapreceptet sokféleképpen gazdagítom, de egy közös vonása van a variációknak. Feltétlenül hús is kell kerüljön bele. Éppen ezért örültem meg, amikor egy vásárlás alkalmával a hűtőpultból egy halom lecsókolbász kandikált rám. Az itteniek egyszerűen csak Fradi kolbásznak nevezik. Először azt hittem, viccelnek. Mi köze lehet egy kolbásznak a Ferencvároshoz? A magyarázat a Fradi jelmondatában keresendő, ami így hangzik: Mindent bele!

A becenév onnan ered, hogy sokáig az a hiedelem járta, ebbe a kolbászba kerül minden, ami máshová már nem. A szocializmus évtizedeiben sokan úgy gondolták, hogy a nyesedéket, a bőrkét és a megmaradt húsrészeket mind ebbe darálják. Ma persze egészen más a helyzet, a Magyar Élelmiszerkönyv pontosan szabályozza, miből és milyen arányban készülhet a lecsókolbász. A becenév azonban megmaradt.

Mivel én a szocializmus éveiben nem Magyarországon éltem, ezek az előítéletek valahogy elkerültek. Én egyszerűen csak megörültem neki. Már csak azért is, mert – és lehet, hogy ezzel most sokakat magamra haragítok – nincs benne köménymag, amellyel nekem soha nem sikerült igazán megbarátkoznom. Naná, hogy ment is a lecsóba!

A lecsókolbásszal való találkozás előtt is számos gasztronómiai kísérletem főszereplője volt a lecsó. Szeretem új szerepekben látni: hol köretként, hol rakott ételek alapjaként, máskor pedig egészen váratlan párosításokban. Éppen ezért ma sem a klasszikus változatot hoztam, hanem az egyik kedvenc átiratát. A barna rizs remekül magába szívja a lecsó ízeit, a natúr csirkemell pedig hagyja érvényesülni azt, amiért ezt az ételt annyian szeretjük.

Lecsós barna rizs natúr csirkemellel

Hozzávalók 4 személyre

A körethez:
2 hagyma, 2 paprika, 2 paradicsom, 2 evőkanál olaj, só, bors, 1 pohár barna rizs.

A csirkemellhez:
4 szelet csirkemell, fokhagymás fűszervaj.

Elkészítése:

Az olajat egy lábasban felforrósítjuk, hozzáadjuk a felszeletelt hagymát és a felkockázott paprikát. Kevés vízzel felöntve körülbelül 15 percig pároljuk. Sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a barna rizst, és felöntjük két pohár vízzel. Fedő alatt, kis lángon mintegy 35 percig pároljuk. Időnként ellenőrizzük, és ha szükséges, kevés vizet pótolunk. A barna rizs kissé roppanós marad.

A paradicsomot karikákra vágjuk, és száraz teflonserpenyőben mindkét oldalát megsütjük.

A csirkemellszeleteket grillen vagy serpenyőben megsütjük, majd még forrón megkenjük fokhagymás fűszervajjal.

A lecsós barna rizst tányérra halmozzuk, ráhelyezzük a sült paradicsomkarikákat, végül a csirkemellszelettel tálaljuk.

 

Gyönyörű vasárnap

Folyton azt ígéri nekem a Facebook, hogy csodálatosan szerencsés időszak érkezik az életemben. Nagyon szeretném, hogy igaz legyen, ezért elkezdtem tervezgetni, milyen is lesz majd, amikor igazán szerencsés leszek. Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen szinte mindenem megvan, amire vágyom. A „szinte” pedig már olyan kicsike, hogy akár még össze is jöhet.

Azt is mondják ugyanott, hogy el kell képzelni magadnak, és akkor valósággá válik. Képzelőerőm van, Istennek hála – írjuk fel ezt is a többi közé –, úgyhogy szépen felrajzoltam magamnak egy ideális napot az ábrándozásaim horizontjára.

Reggel van. A szokott időben jelez a telefonom, de csak azért, hogy laza mozdulattal elhallgattassam, és ne keljek fel. Még. Alszom rá egyet, aztán sokáig nyújtózkodom és hallgatom a billentyűkopogást, mert van a családban, aki korán kel, és bizony ő már dolgozik. Egyre feltűnőbben mocorgok, de csak azért, hogy meghalljam a legszebb kérdést a világon:

– Kérsz kávét?

Persze igennel válaszolok, és pár perc múlva már kortyolgatom is az ágyban. Rövid videókat nézek, olvasgatok, de csak addig, amíg valami érdekes receptet nem találok, és azon nyomban kedvem nem támad elkészíteni. Komótosan felkelek, elkészülődöm, és már megyünk is hozzávalókat venni. Aztán felteszek egy lemezt, és főzögetek, csak úgy kedvemre. Együtt elfogyasztjuk az ebédet, én pedig máris újra ott vagyok, ahol a napot kezdtem: egy jó könyvvel a kezemben, egészen hajnalig.

Lehet valami abban, hogy az elképzelt forgatókönyvek valóra válnak, mert éppen így telt a vasárnapom. Reggeli lustálkodás, közös bevásárlás, főzőcskézés, egy jó könyv. Csak éppen a menüt nem én találtam ki teljesen.

Ezúttal egy videó és egy nagyon szép írás keltette fel a figyelmemet. A videó készítőjére sajnos nem emlékszem, de arról szólt, hogyan lehet finom uborkasalátát készíteni úgy, hogy az alapanyagokat egy zacskóba teszed és jól összerázod. Nem mentettem el, pedig az ötlet nagyon megtetszett. A rázós módszerről ír Dragomán György is az egyik posztjában, csak ő a rántott csirkemellet rázza egy dobozban. Tökéletes párosítás egy vasárnapi ebédhez, újkrumplival.

Az uborkasalátához végül a saját elképzeléseim szerint válogattam össze a hozzávalókat, így részben már a saját receptemnek is tekintem. Dragomán György csirkéjén viszont alig változtattam. A technikát meghagytam olyannak, amilyennek ő leírta, csak a fűszerezést igazítottam a mi ízlésünkhöz. Ha valakit az eredeti változat érdekel, megtalálja az író profilján.

A fotó viszont teljes mértékben az enyém. Ahogy a csodálatos vasárnap emléke is. Néha ennyi éppen elég a szerencséhez.

Rázós uborkasaláta

Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg uborka, 2 gerezd fokhagyma, 1 csapott teáskanál só, 1 teáskanál cukor, 1 teáskanál ecet, 1 nagy csokor apróra vágott friss kapor.

Elkészítés: Az uborkát megmossuk, meghámozzuk, hosszában kettévágjuk, majd csíkokra aprítjuk. Beletesszük egy megfelelő méretű, zárható fedelű dobozba a többi hozzávalóval együtt, és alaposan összerázzuk. Hagyjuk 1–2 órát állni, és már fogyasztható is.

Dragomán György dobozban rázott rántott csirkéje (rövid változat)

Hozzávalók 4 személyre: 1 közepes csirkemellfilé, 1,5 evőkanál joghurt, 1 csapott evőkanál keményítő, 2–3 evőkanál liszt, 1 tojás, zsemlemorzsa, só, fokhagyma, rozmaring, kakukkfű, curry, pirospaprika, római kömény, szójaszósz vagy teriyaki.

(A fűszerezésben én eltértem ettől egy kicsit: csak sót, borsot és pirospaprikát használtam, ahogy máskor is szoktam.)

Elkészítés, személyesen az írótól:

„Roppant egyszerű, egyetlen fedeles műanyag doboz kell hozzá. Vékony csíkokra vagdosom a húst, aztán hozzáadok egy kanál sós-fokhagymás joghurtot és iszonyatosan összerázom, majd egy kis keményítőt, attól lesz ropogós, aztán a lisztet, azzal is iszonyatosan összerázom, végül egy felvert tojást, végül a morzsát, és bele a forró olajba. Tíz perc, és alig kell mosogatni.”

És hogy mi történik a fűszerekkel? Érdemes a teljes posztot elolvasni.

Én a liszttel együtt tettem a sót, a borsot és a pirospaprikát a dobozba.

 

Kóstolás saját felelősségre

Folyton bajba kerülök. Mostanában például már a bevásárlás is veszélyes üzem lett. Leginkább akkor járok pórul, amikor csak a külseje alapján választok valamit, és nem olvasom el a címkét. Márpedig olvasószemüveg nélkül erre kevés az esély. Nem mintha lusta lennék, egyszerűen nem látom, mit tüntettek fel rajta.

Így aztán időnként kellemetlen meglepetések érnek. Jóízűen beleharapok valamibe, és egyszer csak lángba borul a szám. Már jártam így kolbásszal, májkrémmel, májas hurkával, legutóbb pedig még pogácsával is. Ez utóbbi végképp váratlanul ért. A kedvenc pékségemben elfogyott a tökmagos pogácsa, ezért csírásat választottam helyette. Az első harapás után könnybe lábadt a szemem. Nem a meghatottságtól. A pogácsa olyan csípős volt, hogy egy pillanatra azt hittem, valaki összekeverte a „finoman fűszeres” és a „tűzokádó sárkány” fogalmát.

Nem is tudtam eldönteni, hogy éhesebb vagyok vagy mérgesebb. Valószínűleg mindkettő. Pogácsa helyett végül a mérgemet nyeltem, de megtanultam a leckét: olvasni kell, kérdezni kell, megbizonyosodni.

Az új tapasztalattal felvértezve néhány nappal később kolbászt indultam vásárolni. Ezúttal már elővigyázatos voltam.

– Ugye nem csíp? – kérdeztem az eladót.

Olyan tekintetet kaptam válaszul, mintha azt tudakoltam volna, árulnak-e gluténmentes szalonnát. Pedig teljesen jogos volt a kérdés. Vásárlás előtt ugyanis nem lehet beleharapni a kolbászba, kóstolót kérni meg végképp nem illik. Ez itt nagyváros, kérem szépen. Boltban nem eszünk.

A pogácsás fiaskó után jobbnak láttam saját kezűleg elkészíteni a sós harapnivalóinkat. Mivel pogácsából mindig ugyanazt a jól bevált receptet sütöm, és arra egy idő után ráun az ember, áttértem a muffinokra. Persze a sós változatokra. Pillanatok alatt össze lehet állítani őket, alig fél óra alatt megsülnek, és már lehet is falatozni az illatos finomságokat.

A legnagyobb előnyük azonban nem ez.

Hanem az, hogy pontosan tudom, mi kerül beléjük.

És ami legalább ilyen fontos: azt is, mi nem.

Legutóbb ezt a darált húsos változatot készítettem el. Tízóraira is tökéletes, így kisebb az esélye annak, hogy az ember munka közben fusson aknára. Vagyis egy csípős pogácsára.

Darált húsos palacsintamuffin

Hozzávalók 6 darabhoz:

12 dkg liszt, 1 dl tej, 1 tojás, csipetnyi só, késhegynyi sütőpor, 1 kisebb fej vöröshagyma, 1 evőkanál olaj, 10 dkg darált hús, ételízesítő, 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld (szárított is lehet), őrölt bors.

Elkészítése:

A lisztet a sütőporral együtt keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a tojást, a tejet és a sót, majd simára keverjük.

Az olajat felhevítjük, megdinszteljük benne a megtisztított, apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a darált húst, és alaposan átsütjük. Közben ételízesítővel és borssal ízesítjük.

A húsos masszát az olajjal együtt a tésztához adjuk, majd elkeverjük. Kiolajozott muffinsütő formába kanalazzuk úgy, hogy a mélyedéseket csak félig töltsük meg, mert sütés közben szépen megemelkedik.

Forró sütőben körülbelül 35 perc alatt pirosra sütjük.

Azóta nyugodtan harapok bele a saját muffinjaimba. A legrosszabb, ami történhet, hogy túl gyorsan elfogynak.

Csatlós Erzsébet

 

A nyár zamata

Ha zsenge kukorica kerül szóba, bizony én nem kukoricázok. Július elején irány a piac, és beszerzem a muníciót egy jó adag tejes kukoricához, amit aprólékos műgonddal rágok le a csutkáról, soronként haladva, hogy egyetlen szem se vesszen kárba.

Íze a gyermekkori nyarakat idézi. Nálunk nem is tejes kukorica volt a neve, hanem tejes málé. Máig nem tudom, máshol is így hívták-e, vagy csak a mi falunkban, de nekem ez a két szó egyet jelent a nyárral.

Alig vártuk, hogy kinőjön a kukoricacsövek haja. Akkor már lehetett bontogatni a csuhéját, és a körmünkkel óvatosan megnyomtuk a szemeket, engedik-e már a tejet. Ha igen, nem volt több kérdés. Mehetett a hatalmas fazékba, amelyben egyszerre főtt az egész családnak való adag. A gőze már messziről jelezte, hogy készül a nyár egyik legjobb vacsorája. Ki vajjal ette, ki csak egy csipet sóval, de egy biztos: mindig elfogyott az utolsó csőig.

Később a vízparti napok kedvenc tízóraija lett. Kevés olyan étel van, amit ennyire jó kézbe venni. Nem lehet sietve enni. Rákényszeríti az embert, hogy soronként haladjon. Talán ezért ízlik ennyire a nyár.

Mióta csak magamnak készítem, már nem főzöm hatalmas fazékban. Rájöttem, hogy alufóliába csomagolva, vajjal megkenve, egy kevés sóval és provence-i fűszerkeverékkel megszórva a sütőben is csodálatos lesz. A saját levében párolódik meg, és szinte ugyanazt az ízt kapom, mint gyerekkoromban, csak még zamatosabban.

Persze nem mindig sikerül akkora önuralmat gyakorolnom, hogy a szemeket ne egyem le rögtön a csutkáról. De ha mégis, késsel szépen lefejtem őket, és készülhet belőlük valami egészen más.

Most éppen egy lisztmentes lepény. Tartalmas, mégsem nehéz, hidegen is finom, ezért piknikre, strandra vagy másnapi tízóraira is remek választás. Friss zöldségekkel, zöldfűszerekkel még üdébb lesz. Nálunk gyorsan elfogyott.

Kukoricás lepény

Hozzávalók 2 személyre:

20 dkg főtt kukorica, 15 dkg sonka, 15 dkg reszelt sajt, 4 tojás, 2 dl joghurt, 1 evőkanál reszelt parmezán.

Elkészítése:

A hozzávalókat – a parmezán kivételével – keverőtálba tesszük, és alaposan összedolgozzuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, megszórjuk a reszelt parmezánnal, majd közepes hőmérsékletre előmelegített sütőben 50–60 perc alatt megsütjük.

Friss zöldségekkel tálaljuk.

Bár őszintén szólva, ha választanom kellene egy szelet lepény és egy forró, vajjal megkent főtt kukorica között, még mindig a kukorica nyerne. Velem szemben legalábbis biztosan.

 

Virágok a konyhában

Nagyon szeretek virágot kapni. Talán nincs is olyan nő, aki ne örülne nekik. Szépek, törékenyek és múlandók, mintha csak arra emlékeztetnének bennünket, hogy minden jó pillanatot meg kell becsülni. Mire észbe kapunk, a szirmok lehullanak, a boldogságból pedig csak egy üres váza marad, amelyet végül a saját kezünkkel teszünk vissza a szekrénybe.

Én azonban különösen szeretem azokat a virágokat, amelyek nem a nappaliban, hanem a konyhában végzik. Azokból ugyanis nemcsak emlék marad, hanem egy jó ebéd vagy vacsora is.

Ilyen virág a karfiol.

Szeretem már a látványát is. Ahogy ott ül a zöld levelek között, olyan, mintha egy gondosan megkomponált csokor lenne. Aztán bekerül a fazékba, és kezdődik a varázslat. Lehet belőle leves, saláta, sütőben sült köret, rántva pedig nálam szinte verhetetlen.

Az utóbbi időben azonban egy egészen más arcát fedeztem fel. Krémként is remekül működik. Szinte csak az ízesítésen múlik, milyen karaktert kap: lehet lágy, fűszeres, friss vagy pikáns.

Egyszer aztán eszembe jutott egy kérdés.

Ha már olyan finom kenyérre kenve, miért ne kerülhetne magába a kenyérbe?

Attól a pillanattól kezdve nem hagyott nyugodni az ötlet. Kenyeret megtölteni nem egyszerű feladat, ezért végül egy bagettre esett a választásom. Annak a belsejét egy fakanál nyelével ki lehet tolni – legalábbis elméletben. A gyakorlatban azért kellett hozzá némi türelem. De megérte.

A jól lehűtött bagett szépen szeletelhető, a krém nem folyik ki belőle, a szeletek pedig olyan mutatósak, mintha apró virágcsokrokat tennénk a tányérra.

Karfiolkrémes falatok

Hozzávalók 2 személyre:

1 közepes bagett, 15 dkg karfiol, 10 dkg juhtúró, 4 koktélparadicsom, 1 csokor kapor, só, kevés ételízesítő.

Elkészítés:

A karfiolt rózsáira szedjük, fazékba tesszük, felöntjük vízzel, hozzáadjuk az ételízesítőt, majd puhára főzzük. Leszűrjük, hagyjuk kihűlni, ezután késes aprítóba tesszük a juhtúróval együtt, és krémesre dolgozzuk.

A masszát keverőtálba kanalazzuk, hozzáadjuk az apróra vágott kaprot, a magházától megtisztított, felkockázott koktélparadicsomot, szükség szerint megsózzuk, majd jól összekeverjük.

A bagett két végét levágjuk, egy fakanál nyelével óvatosan kitoljuk a belsejét, majd megtöltjük a karfiolkrémmel. Hűtőben jól lehűtjük, végül szeletekre vágva, paradicsommal és kaporral díszítve tálaljuk.

Virágot kapni mindig öröm. De vannak virágok, amelyeknek a legszebb helye mégiscsak a tányéron van.

 

 

Gomba vagy káposzta?

Az életben vannak komoly döntések. Olyanok, amelyeken hosszan töpreng az ember. Forgatja magában a gondolatokat, mérlegel, megpróbálja elképzelni a végkifejletet, és közben attól tart, hogy mégsem jól döntött. Persze többnyire kiderül menet közben, de akkor már nehéz a másik utat választani.

Szerencsére a konyhában nincsenek ilyen súlyos döntések – legfeljebb kisebb dilemmák. Főleg akkor, amikor egyszerre több mindenre is vágyunk. Most én is így jártam. Nem sok mindenre, csak épp káposztára is meg gombára is kívántam, és ráadásul dönteni sem volt kedvem. Így végül mindkettő a bevásárlókosárban landolt.

Lett is belőle egy napokat lefedő kis konyhai projekt, meg egy extra finomság. És hogy fokozzam a kreatív vajákoskodást, fasírtba kerültek a hozzávalók. Egy zamatos, húsmentes fasírtba, a káposzta komfortot adó ízével és a gomba mélyebb zamatával.

Káposzta-gomba, az étvágybomba

Hozzávalók: 20 dkg gyalult káposzta, 20 dkg csiperkegomba, 1 fej hagyma, kevés olaj, só, bors, ételízesítő, 1 tojás, 3 evőkanál zsemlemorzsa, olaj a sütéshez.

Elkészítés: Egy szélesebb lábasban vizet forralunk, adunk hozzá egy csipetnyi sót, majd beletesszük a káposztát és 5 percig főzzük. Ezután leszűrjük. Jól kinyomkodjuk egy fakanállal, keverőtálba tesszük és hagyjuk kihűlni. A hagymát meghámozzuk, apróra vágjuk és kevés olajon megdinszteljük, beletesszük az apróra vágott gombát, sózzuk, borsozzuk, ételízesítővel ízesítjük és megpároljuk. Hozzáadjuk a káposztához, beletesszük a zsemlemorzsát, a tojást, jól összedolgozzuk. A masszából vizes kézzel gombócokat formázunk, forró olajba tesszük, kanállal egy kissé lelapogatjuk és mindkét oldalát ropogós pirosra sütjük. Krumplipürével vagy akár más, ízlés szerinti körettel tálaljuk.

 Illatos, finom – mi kell még?

Mindig csodálattal adóztam a pékek munkája iránt. Azoké iránt, akik kora hajnalban kelnek, és az élettelen alapanyagokba életet lehelnek, hogy illatosan, frissen, ropogósan kerüljön az asztalunkra mindaz, amit szeretünk. Kevés dolog ér fel egy frissen sült, langyos kenyér élményével – vajjal, egy csipet sóval. Ha még egy bögre forró kakaó is jut mellé, az már maga a mennyország.

Ha nincs friss kenyér, az illat is megteszi. Egy nagyvárosban minden sarkon csalogat a friss pékáru illata, de ha nem találjuk meg a kedvünkre valót, érdemes otthon megsütni. Ilyenkor az illat beköltözik a lakásba, és abban, amit kisütünk, biztosak lehetünk: tudjuk, mi került bele – és mi nem.

A sütéshez idő és türelem kell, nem illik hozzá a sietség. Ha mégis gyorsabb megoldást keresünk, jó szolgálatot tehet egy előre elkészített tészta. Kelt tésztát ritkán veszek boltban, de a leveles tésztával engedékenyebb vagyok. Most először találtam élesztős változatot – kíváncsi voltam, hogyan viselkedik. Nem bántam meg: könnyen kezelhető, látványos végeredményt ad.

Én májas töltelékkel készítettem el, a bevált receptem szerint. Mutatom.

Májjal töltött kosárkák

Hozzávalók 24 darabhoz:
1 adag élesztős leveles tészta, 25 dkg csirkemáj, 1 fej hagyma, 5 dkg kolozsvári szalonna, só, bors, 2 dl sör, 1 evőkanál szárított petrezselyemzöld, 1 pörköltszaftkocka, kevés olaj, 2 cikk fokhagyma, 5 dkg vaj.

Elkészítés:
Az olajat egy serpenyőben felforrósítjuk, megpirítjuk benne a csíkokra vágott szalonnát, majd hozzáadjuk a felszeletelt hagymát és a fokhagymát. Összesütjük, rátesszük a leöblített májat, sózzuk, borsozzuk, felöntjük a sörrel, és mérsékelt hőfokon, fedő alatt kb. 20 percig rotyogtatjuk. Megszórjuk petrezselyemzölddel, hozzáadjuk a pörköltszaftkockát, alaposan összekeverjük, majd további 10 percig, fedő nélkül sütjük.

A kész májdarabokat kivesszük a szaftból, apróra vágjuk. A visszamaradt szaftot simára turmixoljuk, majd összekeverjük az aprított májjal.

A szobahőmérsékletű tésztát kisimítjuk, kockákra vágjuk, muffinsütő formáiba nyomkodjuk.

 Megtöltjük, a tetejére egy kis vajat teszünk, majd mérsékelt hőfokú sütőben 15–20 perc alatt pirosra sütjük.

Melegen a legfinomabb, de másnap, hidegen is nagyon jó.

 Ropogós krumplikarikák

Nem nagy kunszt, igazából csak egy kis tapasztalat. A lányom forró levegős sütőt kért karácsonyra, azóta tesztelgetjük, próbálgatjuk. Főleg sültkrumpli ügyben. 

Most héjában megfőztük a krumplit, meghámoztuk, felkarikáztuk, kicsit meglocsoltuk fűszeres olajjal és rápirítottunk 200 fokon 15 percet. Nagyon finom lett.

 Az a jó benne, hogy a krumplit előre megfőzhetjük és felkarikázhatjuk, 1-2 napig fedett dobozban akár a hűtőben is tarthatjuk, akkor varázsolunk belőle, amikor szükség van rá.

 Leveles

Megint kettő az egyben. Úgy látszik nem tudok ebből kilépni. Eltervezek valamit, aztán az ötletek önálló életre kelnek és szerteágaznak. Igazából egyik receptet sem én találtam ki, láttam, megtetszett és elkészítettem úgy, ahogy én kívántam. Öröm volt a munka is, az illat is, amivel a lakás megtelt, jólesett a megelégedés, amit az év utolsó napján is munkából hazatérő szeretteim arcán láttam. És az, hogy a saját kosztján élő lányom is evett belőle, külön ajándék. 

Az egész a szilveszteri menü összeállításának gondolatával kezdődött. Kevés pénzből valami finom... Virsli vagy töltött tojás? Végül lett virsli is, meg töltött tojás is (amit virslis töltelékkel töltöttem meg), és a boltban kezembe akadt egy zacskó rögös túró is, mert olyan finom kenyeret szoktunk mostanában venni, hogy muszáj finomságot rákenni. Ez utóbbi kategóriából pedig most a körözött jutott eszembe. 

Az első ötlet az volt, hogy a virslit baconba csomagolom és megsütöm... de teszett a leveles tésztába csomagolt változat is. Aztán úgy döntöttem, hogy legyen mindkettő. Kapjon a virsli baconös és tésztás bundát egyszerre. Leveles tésztából csak négy kisebb lapból álló csomagot találtam a boltban, amiből végül megmaradt kettő. Ehhez eszembe jutott egy másik recept, amit láttam, úgyhogy azt is elkészítettem. Így lett két ínycsiklandó sós süteményem és hatalmas sikerélményem.

Virsli bundában

Hozzávalók: virsli, bacon, leveles tészta, egy tojás, mandulaforgács (nekem ez volt csak otthon, bármilyen maggal, magkeverékkel lehet szórni).

Elkészítés: A virslit feldaraboljuk, baconba tekerjük. A leveles tésztát kicsit kinyújtjuk, csíkokra szabdaljuk és a  már baconba tekert virsliket beborítjuk vele. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, tojással megkenjük, mandulaforgáccsal megszórjuk és 180 fokon 15 perc alatt pirosra sütjük. 

Túrós lepény

Hozzávalók: leveles tészta (bármekkora méret, két egyforma darab) - én egy nagyon kicsi tepsit használtam 15cm X 20 cm méretűt) - ehhez a mérethez  25 dkg túró, 1 pár virsli, 1 tojás, só, bors, 1 cikk fokhagyma, 1 evőkanál szárított metélőhagyma, 1 evőkanál provancei fűszerkeverék. Plusz egy tojás a tetejét megkenni, illetve mandulaforgács vagy magvak a tetejét megszórni.

Elkészítése: A tészta egyik darabját sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük. Jó, ha tepsi magas falú, mert a töltelék egy kissé folyékony. (Az eredeti receptben nem volt az, reszelt sajttal sűrítették.) A túrót, fokhagymát, tojást aprítógépben összedolgozzuk, majd hozzáadjuk a fűszereket és a felkarikázott virslit. Rátöltjük a tésztára, elegyengetjük, befedjük a másik darabbal és éles késsel, óvatosan a kifolyó töltelék miatt, bevagdossuk, mintha már most kockára szeletelnénk. Megkenjük tojással, megszórjuk a tetejét mandulaforgáccsal és 180 fokos sütőben 15 perc alatt pirosra sütjük. Hagyjuk húlni, majd szeletelhetjük is. A folyós töltelék szépen megszilárdul, ugyanakkor krémes állagú marad.

 

3. Lencsefőzelék vagy lencsesaláta

A már bemutatott alap felhasználásával.

Extra hozzávalók:
20 dkg lencse, 1–2 db savanyú uborka, 2 db füstölt ízesítésű ételízesítő kocka, 2–3 evőkanál majonéz.

Elkészítés:
Az elősütött alapot lábasba tesszük, hozzáadjuk a megmosott lencsét és az ízesítő kockákat, majd felöntjük annyi vízzel, hogy jól ellepje. Fedő alatt, mérsékelt hőfokon 20–25 perc alatt készre főzzük.

Ha főzeléket készítünk, a besűrítéshez 3–4 evőkanálnyi lencsét és levet turmixgépbe teszünk, összeturmixoljuk, majd visszaöntjük a lábasba, és összeforraljuk.

Ha salátát készítünk, a megfőtt lencsét leszűrjük, hagyjuk kihűlni, majd hozzáadjuk az apróra vágott savanyú uborkát és a majonézt, alaposan összekeverjük.

 

2. Rizses hús

A tegnapi bejegyzésben bemutatott alap felhasználásával.

Extra hozzávalók:
20 dkg rizs, 2 db marhahúsleveskocka, 1 gerezd reszelt fokhagyma, 1 evőkanál provence-i fűszerkeverék, 1 evőkanál szárított petrezselyemlevél, egy marék mandulaforgács.

Elkészítés:
Az elősütött alapot lábasba tesszük, hozzáadjuk a rizst, a fűszereket (a petrezselyem kivételével), valamint a leveskockát. Felöntjük annyi vízzel, hogy bőségesen ellepje. Mérsékelt hőfokon főzni kezdjük, gyakran megkeverve, és ügyelünk arra, hogy az első 20 percben mindig legyen elegendő folyadék alatta. A végén hozzáadjuk a petrezselymet, hagyjuk, hogy a felesleges folyadék elfőjön, majd levesszük a tűzről, lefedjük, és tálalás előtt 10–15 percig pihentetjük. A mandulaforgáccsal, petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.

Három pulyka

Nagyon szeretek főzni, ezért igyekszem úgy csinálni, hogy soha ne váljon kényszerré, hanem mindig megmaradjon az öröm és a feltöltődés forrásának. Éppen ezért nem főzök minden nap, viszont amikor egyszer nekifogok, akkor igazán beleadok mindent. Kifejezetten kedvelem az olyan „projektes” főzéseket, amikor egyszerre több étel készül. Idővel arra is rájöttem, hogy az alapanyagok jelentős része ugyanaz lehet: egy kis variálással változatos fogásokat lehet belőlük készíteni.

A legkedvesebb projektjeim azok, amikor egy közös, előkészített alapból indulok ki, majd több irányba haladok tovább. Most egy ilyen főzést mutatok meg: négy különböző étel született belőle, ugyanazzal a kezdettel, mégis teljesen eltérő befejezéssel.

Alap hozzávalók (2 személyre)

50 dkg pulykacomb, 1 adag leveszöldség, 1 fej hagyma, kevés olaj, só, bors, pirospaprika.

A húst kis kockákra vágjuk. A zöldségeket megtisztítjuk és feldaraboljuk. Egy lábasban felhevítjük az olajat, megdinszteljük rajta a hagymát, majd hozzáadjuk a zöldségeket, és alaposan összesütjük. Ezután beletesszük a húst, sózzuk, borsozzuk, pirospaprikával ízesítjük, és folyamatos keverés mellett addig pirítjuk, amíg a hús kifehéredik. Ekkor az alapot három kisebb adagra osztjuk, és ezekkel külön-külön dolgozunk tovább.

 

1. Sárgaborsóval sűrített leves

Extra hozzávalók:
20 dkg sárgaborsó, 2 db marhahúsleveskocka, 1 dl tejszín.

Elkészítés:

Az elősütött alapot felöntjük kb. 2 l vízzel, hozzáadjuk a leveskockát, és addig főzzük, amíg a hús teljesen megpuhul. Közben a sárgaborsót megmossuk, egy másik lábasba tesszük, felöntjük annyi vízzel, hogy jól ellepje, megsózzuk, és időnként megkeverve addig főzzük, amíg teljesen krémes állagú nem lesz. Ha szükséges, pótoljuk a folyadékot. Amikor elkészült, botmixerrel pürésítjük, majd a leveshez adjuk. Felforraljuk, beleöntjük a tejszínt, még egyszer összeforraljuk, és már tálalhatjuk is.

 

 

Az én töklevesem

A sütőtök az ősz legcsodálatosabb ajándéka, amit valójában azért kapunk, hogy félretegyük télire, és időnként belőle lakomázva pótoljuk a napfény hiányát. Régen akkor szedték le, amikor az első fagyok már megcsípték egy kicsit a vastag kérgét; aztán a pincében őrizgették, és ha okosan beosztották, bizony kitartott egész télen.

Napjainkban bármikor vehetünk a boltban. És tudjátok mit? Vettem is. Rengeteg olyan rövid videót láttam, amelyben mindent beledobálnak egy tepsibe, megsütik, majd krémleves lesz belőle. Hát dobáltam én is, turmixoltam, alaplével felengedve újraforraltam, és tejszínnel krémesítettem.

(Itt ájulnak ki a séfek… de én a krémlevest tejszínnel lágyítva szeretem.)

Aztán sütöttem egy jó nagy marék, kisujjnyi vastag csíkokra vágott kolozsvári szalonnát is, és tálaláskor belepottyantottam, megszórtam ropogós hagymával…

Olyan lett, mint én: formabontó, egyszerű, feledhetetlen.

Hozzávalók 2 személyre:

1 közepes méretű sütőtök, 1 fej fokhagyma, 2 kisebb fej hagyma, 3 dl alaplé, 1 dl tejszín, só, bors, szárított morzsolt kakukkfű, 20 dkg kolozsvári szalonna, 2 evőkanál ropogós sült hagyma, kevés olívaolaj.

Elkészítése:

A sütőtököt megmossuk, hosszában kettévágjuk, kikaparjuk a magokat, majd tepsibe tesszük. A mélyedésbe beletesszük a félbevágott fokhagymafejet, mellé kerülnek a hagymák is. Sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk olívaolajjal, és forró sütőben kb. 50 percig sütjük.

A megsült tök húsát a turmixgépbe kanalazzuk, hozzáadjuk a sült hagymát és a héjából kinyomott fokhagymát, felöntjük alaplével, majd összeturmixoljuk. Lábasba töltjük, szükség szerint sózzuk, borsozzuk, kakukkfűvel ízesítjük, végül tejszínnel krémesítjük.

A tálaláshoz a szalonnát csíkokra vágjuk és lepirítjuk. A tányérba mert leves tetejére szórjuk, majd ropogós sült hagymával díszítve kínáljuk.

 

Diós karamellkocka

Nem vagyok a krémes sütemények nagy rajongója, néha mégis valami fura vágy támad bennem, hogy olyan sütit süssek, ami nagyon édes, nagyon krémes. Hogy aztán egy kiadós vasárnapi ebéd utáni jól megérdemelt szunyókálásból felébredve részem lehessen egy kis kényeztetésben. Csak két falás és elég... a többire pedig mindig akad önkéntes jelentkező.

Hozzávalók:

6 tojásfehérje, 20 dkg cukor, 10 dkg darált dió, 2 evőkanál liszt, 1 teáskanál sütőpor, 20 dkg fehér csokoládé, 6 tojássárgája, 24 dkg cukor, 25 dkg vaj (82%), 2 evőkanál víz, 20 dkg durvára vágott dió.

Elkészítés:

A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük majd óvatosan beleforgatjuk a darált diót, a lisztet és a sütőport, aztán a masszát egy kivajazott, sütőpapírral bélelt 25×35 cm-es tepsibe simítjuk, és 180°C-on tűpróbáig sütjük.
Amikor kivesszük a sütőből, azonnal ráreszeljük a csokoládét és hagyjuk teljesen kihűlni, közben a tojássárgákat a cukor egy részével habosra keverjük, a maradék cukrot egy lábasban felolvasztjuk, hozzáadjuk a vajat és a vizet, lassú tűzön karamellizáljuk, majd erőteljes keverés mellett beleöntjük a tojássárgás keveréket is. Hozzákeverjük a durvára vágott diót majd addig főzzük, amíg kissé be nem sűrűsödik. Néhány percig  hűlni hagyjuk, majd a megdermedt csokoládérétegre kenjük, végül hűtőbe tesszük legalább két órára. Kockára szeletelve kínáljuk.

 
Grill-dog

Kevés húsféle van, ami olyan mértékű rajongást váltana ki belőlem, mint a kolbász. Leginkább füstölve és nyersen szeretem, de frissen készült házi kolbász bármikor jöhet sütve vagy grillezve is. Adja magát a helyzet, hogy a nemzeti ünnepen odavonzott az orrom a grillezett kolbászokhoz, és amikor megláttam, hogyan kínálják ezt a ropogósra sült, ízletes falatot, egyenesen leesett az állam: jó sok sült hagyma társaságában hot dog kiflibe vándoroltak a madárkák, és grill dog néven kellették magukat. Naná, hogy AZONNAL bekebeleztem egy adagot. Azóta is vártam a megfelelő alkalomra, hogy én is készítsek valami hasonlót, kicsit átgondolva, kicsit a konyhához szelídítve, de hasonlóan ízleteset…

A lendületemet csak az akasztotta meg, hogy hiába vadásztam olyan kolbászra, ami nekem is tetszene. Végül feladtam, és vettem olyat, ami van. Ez is nagyon finom, csak pirosabb annál, amit megszoktam.

A sütőben folyt a hadművelet. Jó sok hagymát aprítottam, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe szórtam, fűszereztem sóval, borssal, kakukkfűvel, ráfektettem a kolbászokat, alaposan meglocsoltam sörrel, és forró sütőben 40 percig sütöttem átnedvesített sütőpapírral letakarva. Levettem a papírt, és további 15 percig pirítottam.

Beszereztem 3 szép bagettet, kettévágtam mindegyiket, majd hosszában is félbe vágtam, akárcsak a kolbászokat, miután kisültek, mert kicsit vastagok voltak. A bagettbe tömtem a sült hagymát, némi vegyes salátát, a kolbászt, mustárt, majonézt, ketchupot, és kész.

A hagyma nem fogyott el mind. Másnap felengedtem egy kis alaplével, átforraltam, összeturmixoltam, és tejszín meg sajt hozzáadásával isteni hagymakrémleves lett belőle.