2018. július 9., hétfő

Tejfölös újkrumpli

Még kapható  a piacon újkrumpli, az egyik nagy kedvencem. Nem csupán azért, mert hamar elkészül, hanem azért is, mert nagyon finom. A krumpli íze sokkal harmonikusabban, markánsabban jelenik meg benne. Természetesen az első szempont sem hanyagolható el, hiszen a hamar elkészülő ételek is a kedvenceim közé tartoznak. Egy kis baconnal feldobva pedig kimondottan jót ettünk.


Tejfölös újkrumpli


Hozzávalók 2 személyre: 40 dkg újkrumpli, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, 1 teáskanál ételízesítő, 10 dkg szeletelt bacon.
Elkészítése: A krumplit alaposan megmossuk, majd egy késsel a vékony héját lekapargatjuk. Négybe vágjuk és beletesszük egy kisebb lábasba. Rászórjuk az ételízesítőt, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, majd mérsékelt hőfokon 25 perc alatt puhára főzzük. Beledobjuk a baconszeleteket, majd besűrítjük a liszttel kikavart tejföllel. Friss, vágott kaporral megszórjuk. 
Hogy mindig legyen otthon friss, vágott kapor, a következőképpen járok el: amikor a piacon járok vásárolok egy-két nagy csokor friss kaprot. Otthon megmosom, leszárogatom és apróra vágom. Beleteszem egy - két kisebb befőtte üvegbe és beteszem a mélyhűtőbe. Frissen, zölden megmarad és bármikor használhatom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

  Egy tál lencse A biblia egyik legismertebb története a lencséről szól, pontosabban arról, hogyan adta el Ézsau az elsőszülöttségi jogát ...