2018. július 12., csütörtök

Egészben sült mázas borda



Az oldalas egy igazán tápláló és ízlelőbimbókat gyönyörködtető húsféle. Még mindig élénken él bennem annak a grillezett oldalasnak az emléke, amit tavaly nyáron Konstancán ettünk a kedvenc bisztrónkban. Idén visszamegyünk mindenképp, addig is a magam oldalasával örömködtem.

Egészben sült mázas borda


Hozzávalók 2 személyre: 1kg húsos friss (nem füstölt) oldalas, 2 dl olaj, 2 evőkanál paprikakrém, 1 teáskanál só, 1 teáskanál bors, 1 evőkanál méz, 1 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál citromlé, 30 dkg újkrumpli (vagy apró szemű krumpli), 1 evőkanál zsír, apróra vágott petrezselyemzöld a díszítéshez.
Elkészítése: Először a pácot készítjük el. Ehhez egy nagyobb tálban összekeverjük az olajat, a paprikakrémet, a sót, a borsot, a mézet, a szójaszószt és a citromlevet. Amikor már egynemű, belerakjuk az oldalast, jól bekenjük vele és félretesszük egy éjszakára a hűtőszekrényben, hogy jól átjárja. Sütés előtt kiemeljük a húst a pácból és megforgatjuk benne a megtisztított, negyedekbe vágott krumplit. Egy magas falú tepsit kikenünk jól zsírral, közepébe fektetjük az oldalast, két oldalán elrendezzük a pácban megforgatott krumplit. Lefedjük és forró sütőben 45 percig sütjük. Ezt követően fedő nélkül újabb 10 percig pirítjuk. Az oldalast két részre osztva, krumplival körítve, petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

  Egy tál lencse A biblia egyik legismertebb története a lencséről szól, pontosabban arról, hogyan adta el Ézsau az elsőszülöttségi jogát ...