Tárkonyos krumpli csülökkel

Ha csülköt veszel, légy nagyvonalú, legyen hatalmas. Egyszer foglalkozol vele és számos finomságot készíthetsz belőle. Én most egy szép nagy csülköt választottam. Mindig kuktában főzöm, csodálatosan puha lesz, jó sok lével ajándékoz meg. A levet egy kevés hússal kiadagolom 1 literes tejfölös dobozokba és elteszem a fagyasztóba. Később készül belőle paszulyleves (csak kiolvasztom és beleteszem a főtt konzervpaszulyt), krumplileves (tejfölösen, tárkonyosan), káposztaleves - amire éppen kedvünk szottyan és aminek jót tesz a füstölt hús alaplé. Most félretettem egy adagot a főtt húsból, mert már ott motoszkált bennem a gondolat, hogy tárkonnyal meg krumplival készítsek belőle valamit. Na, el is készítettem és azt hiszem, felveszem a kedvenc ételek repertoárba. Hogy még laktatóbb legyen friss házi tojást is főztem hozzá.



Hozzávalók 2 személyre: 25 dk főtt füstölt csülök, 40 dkg krumpli, 5 dkg vaj, 4 dkg liszt, 1 dl tej, 2 dl tejszín, só, bors, 1 evőkanál apróra vágott tárkony (lehet szárított is, ha ecetben tartósítottat használunk, kicsit öblítsük ki, itt nincs szükség a savanyú ízre), 2 tojás.

Elkészítés: A krumplit héjában megfőzzük, meghámozzuk, hosszában félbe, majd karikára vágjuk. Egy nagyobb lábasban felolvasztjuk a vajat, beleszórjuk a lisztet, szalmaszínűre pirítjuk, felöntjük a hideg tejjel, állandóan kavargatjuk, míg besűrűsödik, majd fellazítjuk a tejszínnel. Sóval, borssal ízesítjük, hozzáadjuk a tárkonyt és pár percig állandóan kavargatva forraljuk. A csülköt szeletekre vágjuk, 4 vékony szeletet félreteszünk, a többit feldaraboljuk. A tojást keményre főzzük. A krumplit és a feldarabolt húst beleforgatjuk a mártásba, majd tányérra rendezzük, a csülökszeletekkel és a főtt tojással tálaljuk. Melegen és hidegen egyaránt finom.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fokhagymás cukkinikrém

Erdélyi meggyleves

Krumplifánk