Gyerekkorunkból
talán emlékszünk a mesére, ami a szegény emberről szólt, aki kanál híján
cipóval ette ki a tányérjából a levest. Nos, nem csak az evőeszközt, a
tálóedényt is megehetjük néha. Főleg, ha okosan tálalunk és úgy adjuk az ételt
az asztalra, hogy az is ehető.
Almában tálalt
zellersaláta
Hozzávalók 4
személyre? 4 szép na savanykás alma, 15 dkg zeller, 10 dkg dió, 10 dkg sonka, 1
tojás sárgája, 1 dl olaj, 1 dl tejföl, só, bors.
Elkészítése: Az
almákat megmossuk, szár felőli részüknél egy kalapnyit levágunk, majd a
belsejüket kikaparjuk. A magház kivételével az alma húsát apróra vágjuk.
Hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott zellert, az apróra vágott sonkát és a
durvára darabolt diót. A tojássárgából az olaj fokozatos adagolásával sűrű
majonézt keverünk, majd hozzáadjuk a tejfölt is, sózzuk, borsozzuk. A salátát
összekeverjük az öntettel és az almákba adagoljuk, így tálaljuk. A levágott
kalapokat díszként felhasználhatjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése