A túró már nagyon régen az emberiség kedvenc
alapanyagai közé tartozik. A történetírók szerint már a görögök és a rómaiak is
szívesen fogyasztotték, sőt Egyiptomban is ettek a túróhoz hasonlót. Bár az
előállítási mód nagyjából ugyanaz, alapjában véve ahány ország, annyi túró.
Vannak nagyon híres túrók is, mint például az olasz ricotta. Mi itt Erdélyben
szeretjük és sokféleképpen felhasználjuk a túrót. Egyik klasszikus forma a
kőrözött, amikor reszelt hagymával és pirospaprikával kavarjuk ki.
Persze itt is lehet variálni, naná, hogy meg is tettem.Ez az egyik eredmény.
Csirkehúsos túrókrém
Hozzávalók 4 személyre: 10 dkg füstölt túró,
10 dkg csirkemell, 1 kisebb fej
lilahagyma,1 kisebb fej hagyma, kevés olaj,
1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld, 1 dl tejföl, só, bors,
pirospaprika.
Elkészítése: A hagymát apróra vágjuk, forró
olajban megdinszteljük, beletesszük a felkockázott csirkemellet, sózzuk,
borsozzuk, meghintjük pirospaprikával, majd kevés vizet aláöntve fedő alatt
puhára pároljuk. Hagyjuk kissé hűlni, beletesszük a késes aprítóba, hozzáadjuk
a megtisztított, feldarabolt lila hagymát, a füstölt túrót, a
petrezselyemzöldet, a tejfölt és alaposan összedaráljuk. Nem baj ha nagyobb
hagyma és húsdarabok maradnak benne. Teljes kiőrlésű kenyérrel tálaljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése