Zöldségen sült tarja karamellizált hagymával és a boldogság rétegei

Az élet számos kérdésében hajlamosak vagyunk az ujjunk mögé bújni, és valamilyen jól hangzó kifogásba kapaszkodva elodázni a szükséges lépéseket. Sajnos a saját boldogságunkkal is gyakran ezt tesszük.

Boldog leszek, ha megveszem az új autót. Boldog leszek, ha végre elismerik a munkámat és előléptetnek. Boldog leszek, ha találok egy igazán jó munkahelyet. Ha több pénzem lesz. Ha több időm lesz. Ha végre minden a helyére kerül.És még sorolhatnám.

Csak azt nem vesszük észre, hogy az új helyzetekbe rendszerint magunkkal visszük a régi szorongásainkat, félelmeinket és bizonytalanságainkat is. Hiába változnak meg körülöttünk a körülmények, ha mi ugyanazokkal a terhekkel érkezünk meg közéjük.

Egy nemzetközi online konferencián hallottam egyszer egy neves agykutató professzortól egy különösen találó hasonlatot. A jó dolgokkal szemben az agyunk időnként úgy viselkedik, mintha teflonbevonata lenne: a kellemes élmények könnyen lecsúsznak róla, alig hagynak nyomot. A kellemetlen, fájdalmas tapasztalatok viszont úgy ragadnak belénk, mint a kutya szőrébe a bogáncs. Sokkal nehezebb megszabadulni tőlük.

Talán ezért is olyan könnyű megfeledkezni arról, ami jó, miközben a rosszat újra és újra elővesszük, forgatjuk, elemezzük, és még akkor is magunkkal cipeljük, amikor már régen letehettük volna.

Hogy miért jutott most mindez eszembe? Mert a finom ételekkel kapcsolatban is őrzünk jó néhány belénk táplált rossz beidegződést. Hogy ami igazán finom, az biztosan drága. Hogy sok idő kell hozzá. Hogy különleges alapanyagok, drága konyhai eszközök és komoly szakértelem nélkül neki sem érdemes fogni.

Szerencsére én az ilyesmin ritkán akadok fenn. Ha szeretnék valami finomat enni, elkészítem, és kész. Az alapanyagoknál sem ragaszkodom a flancos dolgokhoz, bár kíváncsiságból időnként szívesen kipróbálok ezt-azt.

Legutóbb éppen az egyik legegyszerűbb alapanyag nyűgözött le. Olyasmi, amit sokan még önálló főszereplőnek sem tekintenek a konyhában. A hagyma. Azt is tudom, miért éppen most ihletett meg.

Az őszi táj, a sárguló, hulló levelek látványa bennem összemosódik a Szováta felé megtett októberi autóutak emlékével. A dombok között kanyargó utak, a színek kavalkádjában megbúvó házak, a szépen faragott kapuk és a házak előtt, állványokra akasztott, gondosan felfont hagymakoszorúk látványa valahogy mindig a rend és a béke érzését keltette bennem.

Azét a rendét és békéét, amelyről egyre inkább azt gondolom, hogy a boldogsághoz hasonlóan nem valahol messze, egy következő fizetésben, előléptetésben vagy szerencsésebb élethelyzetben vár rám.

Hanem bennem lakik. Persze tenni is kell érte. Néha lefejteni magamról a félelmeket, a szorongásokat, a régi beidegződéseket, ahogyan a hagymáról lehántom az elszáradt külső leveleket, hogy eljussak a lényegig. Lehet, hogy közben könnyeket csal a szemembe. De megkockáztatom.

Itt az ősz. Gyönyörködjünk a színeiben, aztán kuckózzunk be, és hagymázzunk egy jót.

Mert néha a legegyszerűbb dolgokból születik a legtöbb öröm. És ehhez még csak meg sem kell várni, hogy minden más a helyére kerüljön.

 

 

Zöldségen sült tarja karamellizált hagymával

Hozzávalók 2 személyre: 1 fej vöröshagyma, 4 szál sárgarépa, 2 szelet sertéstarja, 4 szelet szalonna, 40 dkg lilahagyma, 2 dl félédes fehérbor, só, frissen őrölt bors, 3 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál szárított petrezselyemzöld, 1 mokkáskanál cukor, szükség szerint kevés víz.

A körethez: krumplipüré.

Elkészítés: Két szelet szalonnát egy mélyebb serpenyőben ropogósra sütünk, majd kivesszük és félretesszük. A visszamaradt zsírban megpároljuk a megtisztított, felszeletelt vöröshagymát, majd ráfektetjük a hússzeleteket, és mindkét oldalukra szép piros kérget sütünk.

Hozzáadjuk a megtisztított, csíkokra vágott sárgarépát, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a felkarikázott fokhagymával, majd kevés vizet öntünk alá. Lefedve, mérsékelt hőfokon, lassan rotyogtatva körülbelül 45–60 percig pároljuk, amíg a hús megpuhul. Közben szükség szerint pótoljuk az elfőtt folyadékot.

Amikor a hús elkészült, kivesszük a serpenyőből. A visszamaradt zöldségeket villával összetörjük, hozzáadjuk a szárított petrezselyemzöldet, majd kevés vízzel krémes mártássá keverjük. Visszatesszük a hússzeleteket, néhány percig együtt rotyogtatjuk, majd melegen tartjuk.

Közben egy másik, vastag aljú serpenyőben kisütjük a maradék két szelet szalonnát. Hozzáadjuk a megtisztított, vékonyra szeletelt lilahagymát, és mérsékelt hőfokon, időnként megkeverve párolni kezdjük. Amikor a hagyma kissé összeesett, felöntjük a fehérborral, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a cukrot, majd lefedve puhára pároljuk. Ezután levesszük a fedőt, és időnként megkeverve addig főzzük, amíg a boros lé elpárolog, a hagyma pedig szép fényes, aranybarnás-bordós színt kap.

A frissen készített krumplipürét tányérokra halmozzuk, gazdagon meglocsoljuk a zöldséges mártással, ráfektetjük a hússzeleteket, végül bőségesen teszünk rá a karamellizált lilahagymából.

Csatlós Erzsébet