Töltött pisztráng
A halakkal nem vagyok nagy barátságban, bár a filét, főleg a lazacot megeszem időnként. Kivétel a pisztráng, mióta rájöttem, hogy a csontjait egyben ki lehet venni. Szoktuk grillezni is, most egy töltött változattal próbálkoztam. Nagyon finom lett. az igaz, hogy egy hicsit nehezen ment az uszonyok leoperálása, az állat ugyanis nagyon nyálkás és csúszós. Kész kabaré volt, amit műveltem.
Hozzávalók (2
személyre): 2 db pisztráng, 2 zsemle, 2 dl tej, 5 dkg vaj, 3 velős csont, 3
evőkanál reszelt sajt, 15 dkg gomba, 1 kávéskanál szárított csombor, 2
tojássárgája, só, bors, 2 babérlevél, 2 dl olaj, 2 citrom, 2 dl savanykás
fehérbor, 2 teáskanál gyömbér, 4 babérlevél.
Elkészítése: A
halakat megtisztítjuk, uszonyaikat levégjuk, de a fejeket rajta hagyjuk. A
hasüregeket is jól kimossuk, szárazra törölgetjük, majd megtöltjük a következő
töltelékkel: a zsemlét beáztatjuk a tejbe, villával összetörjük, majd
kicsavarjuk, hozzáadjuk a vajat, a casontokból kiszedett velőt, a reszelt
sajtot, a vajon megfuttatott apróra vágott gombát, sóval, borssal, csomborral
és gyömbérrel ízesítjük, majd hozzáadjuk a tojássárgákat is. A halak hasát
fogpiszkálóval összetűzzük, majd a halakat olajozott tepsibe fektetjük,
citromszeletekkel és babérlevéllel beborítjuk, majd forró sütőben 30 percig sütjük, Közben
olajjal, borral és a saját levével öntözgetjük.
Na az én párom nagyon örülne ennek, finom lehet!
VálaszTörlés