Finomságaim

Imádom a nyarat! Minden bizonnyal azért, mert nyáron születtem, de emelt szintű lelkesedésemhez hozzájárul még az a csöppet sem elhanyagolható tény, hogy süt a nap, érnek a gyümölcsök, lehet napozni. És persze a nyár a kerti partik ideje. Bombasztikus kerti partikat szervezek a családom számára, akik irántam való tiszteletből részt is vesznek rajtuk. Kitesszük az asztalt a diófa alá, mert bizony egydiófás nemesek vagyunk, más gyümölcsfánk nincs is, és ott eszegetünk, iszogatunk és hülyeségeket beszélünk. Királyság! Legutóbb pisztrángot grilleztünk, amihez kukoricakenyeret sütöttem, mondanom sem kell, hogy mindenki imádta. A muzsdélyomtól a fél család kidőlt... na, de minden jóban van egy kis rossz. A pisztrángot azért szeretem, mert ez az egyetlen hal, aminek ki tudom piszkálni a csontjait és le tudom nyúzni a bőrét. Olyat veszek, aminek ki van szedve a bele, ha lehet a feje is le van vágva, ettől nem olyan nagy a horror. Ha van feje. olyan mintha nézne a szemeivel... A halakat szépe...

A helyzet az, hogy 35 éves lettem. Rendkívül hihetetlen számomra ez a dolog, főleg azért mert gyerekkoromban meg voltam győződve arról, hogy kétezerben vége lesz a világnak és az életemet csak harminc éves koromig képzeltem el. És tessék, öt évvel lejárt a szavatossági időm. Egyelőre ezt örömmel könyvelem el és, ha 2o12-ben sem lesz váge a világnak, akkor esélyt látok arra, hogy boldog öregkort éljek meg. Minden esetre az egészséges táplálkozás szempontjából nagyon igyekszem. Kinéztem magamnak egy csinos kis gőzölő fazekat, olyan sokemeletes izét, amiben párolni lehet az ételeket. Egy darabig álmodoztam róla, aztán eszembe jutott, hogy nincs szükségem ilyen csodaeszközre hiszen már ott árválkodik a kamrámban: római tál a neve és hűtlen elhagyásban szenved évek óta. Nos letöröltem róla a port, megsímogattam, hogy feltöltődjön pozitív energiákkal és indult a bevetés. Előtte még egy kicsit dokumentálódtam a világhálón és a következőket találtam: 1. A római tálat a rómaiak találták ki. (vi...

Egy jó darabig csendben voltam, nem igazán volt lehetőségem géphez ülni, de ez nem jelenti azt, hogy nem születtek a konyhámban prototípusok (ahogy az először főzött kajákat az unokaöcsém nevezi), meg jól bejáratott ételek is. Amit most szeretnék az utókor számára megörökíteni az egy nagyon érdekes kombináció. Lecsó és spagetti. A lecsót nagyon kívántam, mert szeretem, a spagetti pedig megmaradt előző napról és nem akartam eldobni. Na szóval, kezdjük a lecsóval: 2 fej hagymát megpucoltam, szeletekre vágtam, majd két karikára vágott paprika társaságában forró olajon megfonnyasztottam. Ekkor feltöltöttem paradicsomlével és megfűszereztem, sóval borssal és ételízesítővel meg egy csipet bazsalikommal, amit minden paradicsomos ételbe beleteszek. Vizet forraltam és belemártottam 5 darab paradicsomot, majd lehúztam a héját mert nem szeretem, ha ott pöndörödik a lecsóban. A felszeletelt paradicsomot és egy reszelt tököt is hozzáadtam a lecsóhoz. A tök azért került bele, mert kéznél volt, az i...

Nem vagyok nagy palacsintarajongó, de a családom szívesen palacsintázik. Többnyire csak úgy simán: mindenki megkeni és feltekeri magának. Nemrég eszembe jutott egy gyerekkori édesség, amit a boldog tanítóképzős évek alatt volt szerencsém többször fogyasztani, a Házinénim jóvoltából, aki saját gyermekeként szeretett minket. Sajnos arra nem emlékszem hogy hogyan csinálta, de ez nálam, mint már említettem nem gond, tudom milyen ízű kell legyen és addig dolgozom az ügy érdekében, amíg sikerrel járok. Itt eszembe jutott egy sztori kezdő háziasszony koromból ( Rengeteg jó kaját főztem akkoriban, melyek jó részétől magam is hánytam. Szóljon mentségemre, hogy mindössze húsz éves voltam, mindenféle gasztronómiai tapasztalat nélkül). Na szóval a sztori: töltött káposztát kívántam és megkérdeztem a suliban a tapasztalt tanítónéniket, hogy mi módon készíthetném el. Ők jóindulatúlag elmagyarázták, sajnos románul ment a szöveg és nem sokat értettem belőle, de azért összeállítottam valami töltött káp...

Bevallom, ha szóba jön a hagyma, szívesen lakomázom belőle, nem igazán izgat, hogy büdös. Ugyanez a helyzet a fokhagymával is és Istennek hála egy fokhagymakúrának köszönhetően, amit tavaly nyáron végeztem, ehetek amennyit akarok. Első hallásra a hagyma olyan emlékeket aktivizál, mint a zsíros kenyér, szalonna, paszulyleves... Ezek mellé szoktam enni kísérőnek. Aztán láttam egy képet valahol amelyen töltött hagyma pompázott. Természetesen azonnal kedvet kaptam egy saját változatra. Vásároltam három szép nagy hagymát, ez azért olyan különleges, mert főzéshez kicsiket szoktam venni. Megpucoltam a hagymákat és megfőztem. Ezután kiszedtem a belsejét. A töltelékhez egy tonhalkonzervet és a hagyma kikapart belsejét összedaráltam, sóval, borssal és egy kis mustárral ízesítettem. Beletöltöttem a hagymákba, tűzálló tálba helyeztem és egy kis kocka vajjal a hagymák tetején forró sütőben jó negyedórát sütöttem. Az eredmény nagyon meglepő: a hagyma édes lett, amit a jól összeállt kicsit savanyú tö...

Nem tudom más hogy van vele, de én viszolygok az ünnepi tortáktól. Lehet valami kora gyermekkori trauma húzódik meg a háttérben vagy egyszerűen csak nem szeretem a krémes dolgokat, úgy értékelem őket, mint Tigris a mézet: olyan nyilem-nyalom izé... Szerencsére a családom sem kérte tőlem soha, hogy ilyesmit tegyek az asztalra, bár volt néhány vérszegény próbálkozásom torta ügyben. A 27. szülinapomra például háromszor is megsütöttem ugyanazt a dolgot, mire egészben maradt. Némi önmarcangolás után feladtam: azt sütök, amit mindenki szeret. Így lett kinevezve az aranygaluska szülinapi süteménynek, amit, ha tortaformába helyezve sütök meg még torta formája is van. A hét végén ünnepi alk alom is került: a 15. házassági évfordulónk, e nemes alkalom tiszteletére egész hétvégén sütöttem, főztem és elmélkedtem az elmúlt 15 éven, amiről fogalmam sincs hogy hogy telt el, mintha csak tegnap lett volna, hogy összeházasodtunk... Na szóval, vissza a galuskához. A fánknál már leírt tésztából készül. Fé...

A borsó, állítólag rengeteg vitamint tartalmaz, nem hizlal. És persze az sem mellékes, hogy finom. Állítólag a magyarok még vándorlásaik idején ismerték meg ezt a növ ényt, magyar neve török eredetű. Lehet, hogy van bennem valami az ősmagyar spirituszból, de én nagyon szeretem a borsót, főleg főzelék formájában, de most kedvem szottyant egy kis levesre, amit meg is főztem úgy, ahogy azt az ösztöneim súgták. Mikor elkezdtem esküszöm nem tudtam mi lesz belőle. Úgy kezdődött az egész, hogy ezek a huncut kis zöld bogyók rám mosolyogtak a piacon, ezek után már nem hagyhattam ott őket. Egy szimpatikus őstermelő árulta. Hazatérve a két normál méretű befőttesüvegnyi adagot megmostam és bő vízben két húsleveskocka társaságában feltettem főni. Amikor a szemek megfőttek, levettem a tűzről kicsit letöltöttem a levéből (ami kihűtve nagyon jó sós vitamin ital) majd összeturmixoltam. Visszatettem a tűzre és egy vékony kis tejfölös habarással krémesítettem. Magyarán: két kanál tejfölt, egy kanál lis...