Boros kedvemben Az élet néha tartogat meglepetéseket. Ilyen volt számomra az is, hogy nemrég, szombaton kora reggel kigyalogoltam a szőlőhegyre. Nem is akárhol, hanem Nagyenyeden. Legutóbb vagy tizenhat éve jártam szőlős közelében és akkor sem a kíváncsiság hajtott, ahogy most sem. Akkor csak vagánynak tűnt beülni egy terepjáróba és felzötyögni a badacsonyi szőlőhegyre és ámulva nézni a hatalmas kék víztükröt, amin fehér vitorlát lengető kis hajók karcoltak alig látható nyomokat... És persze ott volt a szőlő is, szépen sorjában, zöld levelekkel satöbbi. A borutcában a bort is megkóstoltam, de nem voltam elragadtatva. Akkor hallottam először a szürkebarátról, mindenki esküdött rá, hogy milyen kiváló bor, parfümös illata van, fűszeres ízhatásai. Én meg csak hallgattam és reménykedtem, hogy nem fog majd tőle fájni a fejem. De fájt. Szakítottam hát egy időre a szőlővel meg a borral, aztán az évek során igyekeztem, nagyon igyekeztem megszeretni, mert a kultúrált emberek bort ...